3 napos razzia - az Avason is

 2010.11.29. 10:29

Razziáztak a rendőrök Miskolcon belül több helyen, még az Avason is, ahová elkísérte őket a Napló stábja. Megdöbbentő..


7:12-nél érkezünk az Avasra, egészen pontosan a Posta és a rendőrség közötti kereszteződéshez, ahol két zebra is található, egymással párhuzamosan.http://www.boon.hu/kepek/1556848/1556892.jpg

   Úgy tűnik itt is osztották a csekkeket a rend éber őrei, nem csak a kamera kedvéért, hanem mert igazuk is van. A közelben ugyanis ott van az orvosi rendelő, ahová sok szülő viszi a gyerekét, ezáltal kénytelen ott keresztül menni az úttesten, ami az örökmozgó gyerekekkel nem is olyan egyszerű mutatvány.
   Érdemes azért is figyelmesnek lenni, mert egyrészt a postával szemben van egy térfigyelő, ami alkalomadtán kiválóan látja azt a kereszteződést is, másrészt esőben és sötétben hihetetlen rosszul lehet látni ezeket a zebrákat, nem is egy baleset történt már az Avason (1, 2, 3), amióta a bloggal foglalkozom.

A következő "témakör", amivel foglalkoznak az a gyalogosok szabálytalankodása, azaz akik nem a számukra kijelölt helyen közlekednek.

   A felvételek valamivel lejjebb, két, egymással szemben levő buszmegállóban készültek. Taricska százados határozott, sportos lépésekkel közeledik a hölgyhöz, aki át akart menni ott, ahol nincsen zebra és szinte minden arra járó átmegy, természetesen én is.
   Az ember nem szeret feleslegesen tekeregni, legjobb a legrövidebb út. Igaz, ez legyen biztonságos is. Ha akkor megyek ott át, amikor még a közelben sincs mozgó jármű, akkor kit veszélyeztetek? Még saját magamat sem. Nem fogok én sem átrohanni a másik oldalra a buszhoz úgy, hogy közben jön lefelé valami..
   Nem mellékes az sem, hogy a kétszer két sávot elválasztó szigeten jól láthatóak azok a részek, ahol a legtöbben átmennek. A fű ki van taposva, esős időben, hóolvadáskor saras ott minden. De akkor miért kövezték ki az említett részt? A varjaknak? Nyilván az embereknek, hogy ne legyenek nyakig sárosak.
   Ha a Szentgyörgy út teljes hosszában az elválasztást korlátokkal oldanák meg, akkor  sem lenne túl hatékony, továbbra is gond nélkül, szabálytalanul mennének át az emberek. Ezt láthattuk a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumnál is, ami csak azután oldódott meg, miután átrendezték és zebrával, valamint közlekedési lámpákkal látták el a kereszteződést.

Bár, a további események már nem az Avashoz tartoznak, mégis érdekesek és hasznosak lehetnek az olvasóknak, érdemes végig nézni mielőtt elborulna az agyunk és előzgetnénk kendvünk szerint.
https://m.blog.hu/au/autozz/image/titkos-traffipax1.jpg
A Győri kapun haladunk az Újgyőri főtér irányába, ahol két Audist meszelnek le a civil Astrából, amellyel sebességet is szoktak mérni. Persze kitakarták a rendszámot, azonban itt egy kis segítség annak, aki tudni szeretné a forgalmi rendszámát: HVT-392
Egy régebbi autózz.blog bejegyzésből ismert az autó, amivel a Soltész Nagy Kálmán úton mértek, kissé sunyi helyről, amelyet
egy szemfüles autós figyelt ki
és írt meg a nagyérdeműnek.

Közlekedjünk tehát okosan, figyelmesen.

Címkék: közösség video tv2 rendőrség napló közbiztonság razzia

"Nyílt levélben kérdezte dr. Kriza Ákos polgármestert a fészekrakós megoldásról egy MSZP-s képviselő. Dr. Simon Gábor képviselő (MSZP) a lapunknak is eljuttatott nyílt levelet írt dr. Kriza Ákosnak, a miskolci „fészekrakó" üggyel kapcsolatban.

Az előzmény: a legutóbbi miskolci közgyűlési ülésen a szocialista képviselők úgynevezett „fészekrakós” lakossági fórumra invitálták dr. Kriza Ákos polgármestert és Nagy Kálmán képviselőt. A városvezető azzal hárította a meghívást, hogy a lakossági fórum összehívása okafogyott, hiszen ebben az ügyben már többször találkozott az ott élőkkel, pontosan ismeri a problémáikat. Azt is mondta: november 15-én tárgyal a belügyminiszterrel, reményei szerint ugyanis komoly forrásokat kaphat Miskolc arra, hogy hogy az Avason élő, a közbiztonságra veszélyes családokat állandó kontroll alatt tarthassák. A tárgyalásokon egy „komplex megoldást" kívánok kialakítani a belügyminiszterrel – mondta a polgármester. Szó esett új jogszabálycsomagról is. (Szerdán délután 5 órától, a Herman Ottó Általános Iskolában, lakossági fórum lesz a "fészekrakós" ügy kapcsán – kaptuk a hirt a napokban.)



 

Címkék: video fészekrakó belügyminiszter boon minap

Fészekrakós fórum az Avason

 2010.11.25. 12:21

Érdekes módon, mióta hatalmasat buktak a "miskolciszocialisták" is, azóta egyre fontosabb lett az Avason élő emberek sorsa, amelyre majd' 8 évig magasról sz@rtak. A Fodor-Varga-Földesi trió most a fészekrakós témában tartottak lakossági fórumot. Érzem, ahogy gondoskodás és figyelmesség árad belőlük. Tündériek.

"Közel százan vettek részt azon a fórumon szerdán, amelynek témája az úgynevezett fészekrakós probléma volt. A fórumot Fodor Zoltán, Földesi Norbert és Varga Gergő önkormányzati képviselők hívták össze, de megjelent Demeter Szabolcs és Bodnár Roland, az avasi rendőrőrs parancsnok-helyettesei.

Címkék: fórum közösség video képviselő szomszédok közbiztonság fészekrakó boon varosorseg északhírnök

MIVÍZ Kft dolgozik az Avason

 2010.11.17. 10:07

Az elmúlt időszakban több olvasónk is jelezte: az Avas lakótelep harmadik ütemében lévő sárga áruház mögött lévő területen, két helyen is beszakadt az aszfalt, és hatalmas gödrök keletkeztek. A kialakult lyukak megteltek vízzel. A MIVÍZ Kft szakemberei egy időre körbekerítették a helyet, de jó ideje nem történik körülötte semmi. Utána jártunk mi lehet a hiba oka.

godor.jpg
Karády László a MIVÍZ Kft főmérnöke portálunknak elmondta: a probléma a bolt alatti területen van, és időbe tellett, amíg megtalálták a környező házakban lakóknak, és az üzletnek is a megfelelő megoldást. Az iroda alatt: 3,5m mélyen történt meghibásodás, ahová nem tudnak leásni. A bolt vezetőségével egyetemben döntésre kényszerültek, hiszen ha a jelenlegi tűzvédelmi berendezést fenntartják, akkor nem tudják kijavítani a hibát, de végül arra a megoldásra jutottak, hogy a külső területen lévő nemrégiben keletkezett gödröket kijavítják, és egy felszíni tűzcsappal fogják megoldani az üzlet tűzvédelmi ellátását. A munkálatokat a MIVÍZ szakemberei már elkezdték, és a főmérnök elmondása szerint a hétvégére betonszintig be is fejezik azokat. A lakók, és a bolt vásárlói, illetve dolgozói már zavartalan körülmények között végezhetik mindennapi feladataikat a jövő héttől.

(minap.hu)

Címkék: karbantartás parkoló minap útjavítás

Szombat esti "buli" az Avason

 2010.11.16. 23:46

Szombaton éjjel az avasi városőrség riasztott a rendőröket, hogy egy nő arról panaszkodik, hogy valaki elvitte a házuk elől a Lada Samaráját, és az elkövető a kilátó irányába hajtott el vele.

A rendőrök nem sokkal később leállították a kérdéses járművet és megfúvatták a sofőrt. Mivel a szonda elszíneződött, a férfit előbb vérvételre szállították, majd a városi kapitányságra. Itt derült ki: az autó tulajdonosa és annak jogtalan használója nem idegen egymás számára – kvázi meny-após kapcsolat van közöttük. Amikor a kapatos férfi fia barátnőjénél járt, egy óvatlan pillanatban kivette a táskájából a Samara kulcsait, és elhajtott a kocsival. Az „após” ellen ittas vezetés és jármű önkéntes elvétele miatt is eljárás indult.

(boon.hu)

Címkék: rendőrség kilátó boon varosorseg

Ford Tranzit az árokban

 2010.11.13. 18:01

Egy Ford Tranzit kanyarodott fölfelé a Szabadságharc utcáról az Ifjúságra, amikor megcsúszott az autó és az árokban landolt orral előre.http://www.boon.hu/kepek/1569851/1569906.jpg

Elsődleges információink szerint műszaki hiba miatt történhetett meg a baleset. Az autóból elkezdett folyni a váltóolaj és ezen csúszott meg a hátsó kerék a kanyarban, így végezte a Tranzit az árokban. Szerencsére senki sem sérült meg.

Címkék: rendőrség baleset boon

Miskolc kormánytámogatást vár az Avason élő, közbiztonságra veszélyes családok állandó kontrollálásához, hangzott el a városi közgyűlésen.

Kriza Ákos polgármester elmondta, hogy erről hétfőn tárgyal a belügyminiszterrel.

Földesi Norbert ellenzéki képviselő a városrészen lakók üzenetét tolmácsolta, akik az úgynevezett fészekrakós családok visszaköltözését ellenzik, mert zavarják a bérházak nyugalmát, és a közüzemi számlákat sem fizetik. Az MSZP-s politkus hozzátette, az április közepéig tartó kilakoltatási moratórium nehezíti a korábbi testület kezdeményezését, miszerint rendőrségi lakásokká alakítják a megvásárolt fészekrakós lakásokat. Kiss János a Fidesz frakcióvezetője azzal egyetértett, hogy a helyzet a végtelenségig feszült, viszont túlzásnak nevezte, hogy a felelősséget az új városvezetésre hárítják.

(északhírnök.hu)

Címkék: fészekrakó északhírnök

Egyedi kezdeményezés valósult meg szerdán az Avastetői Általános Iskolában: hagyományteremtő szándékkal idén először rendeztek gyermek terematlétika-versenyt a borsodi megyeszékhelyen. A miskolciak mellett Szolnokról és Kazincbarcikáról is érkeztek versenyzők.

brekids.jpg

Évek óta rendeznek sor- és váltóversenyt az Avastetői Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pattantyús úti iskolájában. Az oktatási intézmény legeredményesebb sportága az atlétika, a tanulók közül sokan versenyeznek a Miskolci Sportiskolában, az idei Országos Egyesületi Csapatversenyen pedig számos dobogós eredményt szereztek. Tavaly Szolnokon szerveztek hasonló vetélkedőt, akkor merült fel az ötlet, hogy minden évben legyen ilyen versengés a többi résztvevő városban is – tudtuk meg Soós Istvánné szervezőtől. breki_logo_miskolc.jpgÍgy szerdán a miskolci iskola tornatermében küzdhettek meg szolnoki és kazincbarcikai gyerekek, a Miskolci Sportiskola (MISI) és a rendező tanintézet növendékei a „Breki kids” terematlétika-versenyen medicinlabda-dobás, helyből távolugrás, helyből szökdelés és gerelyhajítás ügyességi számokban, valamint váltófutásban. A verseny, ezáltal a hazaiak kabalafigurája egy béka: „minden gyermek-atlétikával foglalkozó egyesületnek van jellegzetes emblémája, mi úgy gondoltuk, a Kocsonyafesztivál révén egyébként is népszerűvé vált békát választjuk” – mondta Soós Istvánné.
A rendezvényen tiszteletét tette Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, a megyei sportintézet igazgatója, Fuhrmann Géza, a MISI szakmai vezetője, Bencsik Pál, a gyermekkorcsoportos atlétikai válogatott vezetője, valamint Bartha László, válogatott atléta, a megmérettetésen pedig négy országos versenybíró bíráskodott.

brekids_1.jpg

A világ 120 országában egyébként már sikeresen működik a Kids Athletics Program – a Magyar Atlétikai Szövetség múlt decemberben döntötte el, csatlakozik a kezdeményezéshez. A tervezet szerint az edzők speciális képzést kapnak, hogy tudásukat a 6-12 éves korosztály csoportos, játékos felkészítésénél tudják kamatoztatni. A versenytípus nagy előnye, hogy pörgős, csoportos gyakorlatokból áll, emellett a gyerekek a feladatok során könnyű anyagból készült biztonságos eszközöket használnak, amelyekkel elkerülhetők a balesetek.

Az ügyességi számok eredményei megtekinthetők itt:
Fiúk Lányok

Az összetett végeredménye:
I. Szolnok
II. Kazincbarcika
III. MISI
IV: Avastetői- Pattantyús

A váltóverseny végeredménye:
I. Szolnok
II. Kazincbarcika
III. MISI
IV: Avastetői- Pattantyús

(minap.hu) - fényképek itt.

Címkék: egészség rendezvény minap

Gyalogosgázolás az Avason

 2010.11.13. 15:16

A Szentgyörgy úton haladt egy Opel Astra, amikor a Gesztenyés utcai kereszteződésnél, a zebrán elsododort egy idős férfit. Elsődleges információink szerint egy szembe jövő autó fénye vakította el a sofőrt, ezért nem észlelte a balról áthaladó gyalogost és végül az autó jobb oldalával döntötte fel.

http://www.boon.hu/kepek/1556848/1556902.jpghttp://www.boon.hu/kepek/1556848/1556896.jpg

Címkék: rendőrség baleset boon

lefele_a_hegyrol_02.jpg

Számos színdarabnak adott már otthont az Avasi Gimnázium színházterme. November 16.-án, kedden 19 órától Arthur Miller: Lefelé a hegyről című művét láthatja a közönség. Az egyik főszereplővel, a Theo Felt-et alakító Tímár Éva színésznővel beszélgettünk. 

miller.jpgArthur Miller a 20. század egyik legnagyobb amerikai drámaírója és esszéistája. Számos rádiójátékot, filmdarabot, esszét írt, azonban színpadi munkái, mint például „Az ügynök halála”; a „Salemi boszorkányok” tették ismertté. Millert manapság világszerte úgy tekintik mint a 20. század legjobb színdarabíróinak egyikét. Sok művében a deviáció kényszerpályáit kutatja, mely a színházi világ analógiájára kivetítve fontos szerepet játszik a valós életben, napjainkban is tanulságos lehet elolvasni egy-egy könyvét, vagy megnézni valamelyik színdarabját.
 
1991-ben született a Lefelé a hegyről című színdarab, ekkor a nyolcvanas éveibe lépő Millert a korai családdrámák után már inkább az öregedés és a hosszútávú kapcsolatok problémája foglalkoztatja, miután Marilyn Monroe-val szövődött hivatalos kapcsolata négy év után zátonyra futott. Arthur Miller fantasztikus frissességét, gondolkodásbeli „update-ségét” naprakészségét bizonyítja, hogy a modern kor emberének nárcizmusát fedezi fel sajátosan a színpad számára.
 
A darab röviden:
Lyman Felt sikeres és gazdag figura a főszereplő, aki téli éjszakán nekivág egy veszélyes hegyi útnak és baleset éri. Ezt követően egy kórházban kómából ébred. Élete már nincs közvetlen veszélyben, de másfajta veszélyek leselkednek rá. A kórházban megjelenik Theo, a felesége. Rémülete határtalan, felnôtt lánya is vele aggódik. Aztán váratlanul egy másik nő is megjelenik... Arthur Millert ebben a tragikomédiában az emberi kapcsolatok termé- szete, az igazság és a hazugság bonyolult kémiája érdekli. Azt kutatja: mitől olyan törékeny a boldogság? Szerencsésen és tudatosan túlárnyalt, talán karikírozott a két feleség egyénisége. Tímár Éve Theo Felt-je a kicsit bigott, de kifelé kacsintgató, száraz lelkészlány, akinek mindenre van egy hasonlata, aki kimért, akit csak a leszélsőségesebb helyzetek tudnak látható érzelmi reakcióra késztetni. 

lefele_a_hegyrol_01.jpg
 
A Budapesti Kamaraszínház vendégjátéka a Lefelé a hegyről, melyet közel 200-szor játszottak országszerte az elmúlt 9 évben. Tímár Éva színésznő - aki Lyman Felt első feleségét, Theo Felt-et alakítja – a ’80-as években több évig a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja volt így szívesen jön Miskolcra. A művésznő eképpen vélekedik a színműről: „Valójában a Lefelé a hegyről Miller kevésbé ismert munkái közé sorolandó, viszont mégis nagyszerű darab, sok mondanivalóval, csattanókkal, poénokkal. Ugyanakkor vannak drámai pillanatok is, emiatt életszerű az egész, hiszen a vidám, boldog pillanatokat könnyen követhetik bonyodalmak, problémák, olykor tragédiák is. Az általam játszott Theodore voltaképpen a puritanizmus fojtottságának képviselője, a mindig robbanásra készség látszatában élő, de igazából soha nem robbanó nő, aki éppen olyan megmagyarázhatatlanul vonzó tud lenni, mint ellentettje. Az emberi kapcsolatok összetettsége, kiszámíthatatlansága is tükröződik a darabban, de szerző a siker, boldogság múlandóságára is rávilágít. A néző önkéntelenül is elgondolkodik azokon az örök emberi kérdéseken, amelyek mindannyiunkban felvetődik: vajon mi vagy ki az, ami fontos számunkra, mi tesz bennünket boldoggá, elégedetté, mi az élet valódi értelme?”

(minap.hu)

Címkék: kultúra rendezvény minap avasi gimnázium

Avasi dílereket buktattak le

 2010.11.13. 14:56

Avasi kábítószer-dílereket buktattak le a napokban a miskolci nyomozók, s tovább folytatják a hálózat felgöngyölítését - tájékoztatott Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóviviője.

avasdrog.jpgElmondta: a főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a napokban Miskolc Avas városrészében ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit. Az utastérben, egy hátizsákban közel 100 gramm marihuánát találtak. Az autóban ülő fiatal pár - egy 23 éves fiatalember és egy 22 éves lány - nem tudtak magyarázatot adni az "áru" eredetére.

Az akciót követő házkutatások során további kábítószert, illetve annak úgynevezett pakettekbe adagolásához szükséges kellékeket (fóliát, digitális patikamérleget) foglaltak le a nyomozók. A drog pontos mennyiségét és hatóanyagtartalmát szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Az eljárás során a nyomozóknak avasi kábítószer-dílerek hálózatát sikerült feltérképezniük. A 23 éves miskolci fiatalembert és további három társát, bűnügyi őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére. A nyomozás eddigi adatai szerint a dílerek a fővárosban szerezték be a drogot.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az elkövetőkkel szemben, az ügyben további nyomozati cselekmények várhatók.

(minap.hu)

Címkék: drog rendőrség minap

Felgyújtotta a lábtörlőt

 2010.11.13. 14:54

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint egy fiatalember hétfőn este egy, az Avas lakótelepen lévő panelház hetedik emeletén felgyújtott egy lábtörlőt. A tűz a bejárati ajtóra is átterjedt, végül sikerült eloltani. Nem sérült meg senki, de a szakértő megállapította, hogy közveszélyokozás történt. A rendőrök elfogták a 30 éves gyújtogatót. Közveszélyokozásért, ha elítélnek valakit, 2-8 év börtönt is lehet kapni.

(Független Hírügynökség)

Címkék: tűz

"Nap mint nap" mozgás az Avason

 2010.11.13. 14:49

Több mint 17 százalékkal javult az Avastetői – Széchenyi Általános Iskola ötödikes diákjainak állóképessége és fizikai állapota azáltal, hogy nap mint nap mozogtak. Az erőnléti javulás mellett jobban odafigyelnek táplálkozásukra is 14 százalékkal kevesebb csokoládét és 8 százalékkal kevesebb chipset esznek, mint a „Nap mint nap” program indulásakor.

A programot azért indította el 2010 szeptemberében a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége és a Lilly gyógyszergyártó vállalat, hogy gyors és pontosan mérhető javulást érjenek el a serdülők életmódjában. A kísérlet sikerrel járt, derült ki csütörtökön az iskolában tartott sajtótájékoztatón.


Életminőségi vizsgálat

Prof. Dr. Barkai László, a megyei kórház gyermekegészségügyi központjának (GYEK) igazgatója elmondta, a program elindítását megelőző felmérés során kiderült, a gyerekek 25 százaléka semmilyen testedzést nem végez. Márpedig az egészségtelen életmód, a helytelen táplálkozás elhízáshoz vezethet, amely olyan betegségeket eredményezhet, mint a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az érelmeszesedés. Ezért is állt a professzor a kezdeményezés mellé.

Magáról a programról Lukács Andrea, a Miskolci Egyetem gyakorlati oktatója számolt be. Elmondta, országszerte öt iskola 92 tanulója vett részt benne, köztük a miskolci. Egy életminőségi vizsgálattal kezdődött, amit hat hét után ismételtek meg. A két időpont között a gyerekeknek nap mint nap mozogniuk kellett, sportkörökben, különórákon. Mindemellett regisztrálniuk kellett a program honlapján, ahol rendszeresen beszámoltak arról, hogy mikor, milyen testedzést végeztek. Az öt iskola versenyben áll egymással, november 9-én Budapesten, akadályversennyel zárul majd a megmérettetés.


Lesz folytatás

– A hat hét után megismételt felmérés eredményei azt bizonyítják, hogy mind fittsében, mind életminőség érzésben fejlődtek a gyerekek – mondta Lukács Andra. Még hozzáfűzte, az eredmény ismeretében szeretnék elérni, hogy a programot a későbbiekben még több általános iskolára terjesszék ki.

Tóthné Csorba Mária, az Avastetői iskola igazgatója a program hívévé vált, és biztos, hogy náluk lesz folytatás. Szeretné elérni, hogy iskoláiban mindennap legyen testnevelés, és az egészszégtudatosságra is szeretnék továbbra is oktatni növendékeiket.

(boon.hu)

Címkék: boon

Megújult az Avasi Arborétum

 2010.11.13. 14:31

Felújítások zajlottak az elmúlt hónapokban az Avasi Arborétumban. A munkák során részben megújult a kapu és a kerítés, kutat építettek, kövezték a sétányt, és a legkisebbek számára mérleghintát is telepítettek. A munkálatok összértéke háromszázezer forint, melyet a Holcim Hungária Zrt. Pályázatán nyert az arborétumot működtető alapítvány.

arboretum_holcim_02.jpg
Az épített környezet fejlesztésére, értékeinek megőrzésére kiírt pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően felújítások zajlottak az Avasi Arborétum örökzöld fenyőgyűjteményének otthont adó területen. A Holcim Hungária Zrt. háromszázezer forintos támogatásának köszönhetően megújult az Arborétum főkapuja a hozzá tartozó kerítésrésszel együtt, felújították a sétáló utat, az óvodás és kisiskolás látogató csoportok részére kerti játékokat helyeztek el, és egy új ívó kút, valamint egy megújult esőbeálló is várja ezentúl a látogatókat – mondta el Adorján Imre, az Avasi Arborétum Alapítvány képviselője. Ennek köszönhetően pedig megújulva várja az érdeklődőket a 600 növényfajnak otthont adó Avasi Arborétum, melyet húsz évvel ezelőtt Dr. Adorján Imre főorvos álmodott meg.

arboterum_holcim_01.jpg
A Holcim Hungária Zrt. számára kiemelten fontos, hogy részt vegyen a helyi közösségek társadalmi és kulturális életében, segítésében – mondta az arborétumban Árta Irén, a Holcim Hungária Zrt kommunikációs igazgatója. Ennek példája a Holcim díj, mellyel minden évben civil szervezeteket és önkormányzatokat támogat. 2009-ben a Miskolci Avasi Arborétum Alapítvány 300.000 Ft értékű támogatást kapott. Hozzátette: A Holcim díjra jelenleg is lehet pályázni, hiszen a társaság kiemelt fontosságú a társadalmi felelősségvállalás, ezt mutatják azok a pénzbeli támogatások és környezetvédelmi kezdeményezések, melyekkel a vállalat környezetünk és lakóhelyünk élhetőbbé tételéhez járul hozzá.

(minap.hu)

Címkék: video arborétum minap

A Miskolci Avasi Arborétum 2009-ben elnyerte a Holcim Hungária Zrt. Holcim díját.

Ezt az elismerést azok kapják, akik valamilyen maradandó értéket  hoznak létre egy helyi közösség érdekében, valamin hozzájárulnak az épített környezet fejlesztéséhez, szépítéséhez. Az elnyert pénzből az Avasi Arborétum Alapítvány  egy beléptető kaput, kerítést és a kert sétálóútját alakítatta ki. Valamint egy új fali ivókút és kerti játékok, mérleghinta is került az arborétumba, ezt majd az idelátogató kisiskolások használhatják. A díjból megvalósított újdonságokat csütörtökön adták át az arborétumban.

Címkék: arborétum boon

Kilencedik alkalommal rendezi meg október 24-én, vasárnap a miskolci Zöld Sportok Clubja a City-Orom-Ostrom elnevezésű lépcsőfutóversenyét.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/bd/Avas_TVTower_sharp.jpg/86px-Avas_TVTower_sharp.jpgA versenyre nevezni 15.00-15.30-ig lehet a miskolci City Hotelban (csabai kapu 6.), majd háromnegyed 4-től kerül sor a pályabejárásra.
A rajt a Népkert észak-nyugati sarkán, a Herman Ottó Múzeum melletti lépcsősor alján lesz, míg a cél az Avasi Kilátó terasza.
A táv 1956 méter, a szintemelkedés 56 méter, míg a nevezési díj 556 forint/fő. Az első 20 helyezett, a legidősebb és a legfiatalabb célba érő "A tested mozgasd, ne a motort!" feliratú emblémázott pólót kap.
További információ a 46/334-502-es telefonszámon kérhető.

Címkék: egészség rendezvény kilátó

Újabb munkálatok az Avason

 2010.10.20. 10:50

5 millió forintos beruházás részeként az Avas két területén, a Középszeren és az Áfonyás utcán is megújul a csapadékvíz-elvezető rendszer. Az árkok ugyanis még akkor készültek, amikor a lakótelep is épült, az azóta eltelt több évtized alatt azonban a betonfalak megrepedtek és félő volt, hogy a csapadékvíz kárt tesz a lakóházakban.

(minap.hu)

Címkék: video karbantartás képviselő minap

Ittasan ütközött a korlátnak

 2010.10.14. 12:38

A Csabai kapuban haladt Miskolctapolca irányába egy régi típusú Toyota Corolla, amikor egyelőre ismeretlen okból áttért a bal oldali sávba és az út szélén található szalagkorlátnak ütközött  és annak tetején landolt. Mivel megsérült a sofőr, aki egyedül ült az autóban, ezért mentők érkeztek hozzá, akik el is szállították a kórházba, de még ez előtt megszondáztatták a rendőrség munkatársai és kiderült, hogy alkoholt fogyasztott.

http://www.boon.hu/kepek/1430068/1430142.jpg

http://www.boon.hu/kepek/1430068/1430145.jpg

Címkék: rendőrség baleset közbiztonság idiota boon

Falfestés az Avason

 2010.10.14. 12:27

Különleges kezdeményezésnek lehetnek szemtanúi, akik az Avasi városrészben, a Mednyánszky utca 2. szám előtt sétálnak: a ház bejáratát és külső falait a magyar népművészetből merített motívumokkal díszíti két ottlakó fiatal.

Borbély Gergely az „atyja” a Mednyánszky 2. új művének, melyre valamennyi lakó büszke. A fiatal művész saját költségén, egyik barátjával színezi, festi szabadidejében a bejárat falait. Gergő a magyar népművészetből merít ihletet, hazánk szépségeire hívja fel a figyelmet.

Címkék: közösség video szomszédok minap

Tizedik alkalommal hívta-várta szüreti mulatságra az Áfonyáskert Óvoda Középszer Tagóvodája a kicsiket és szüleiket. Az intézmény erre a napra most is megnyitotta kapuit, s szőlőpréseléssel, mustkészítéssel idézte fel a gyerekeknek a panelrengetegben a hangulatos, őszi tevékenységet.

szuretmu.jpg
A kicsik már az óvoda bejáratánál szórakoztató program részesei lehettek. A kisvonat minden utas arcára mosolyt varázsolt, az óvodások önfeledten robogtak a parkolóban kialakított vasúti pályán. Az udvaron a gyerekek műsorral kedveskedtek az eseményen résztvevő szülőknek, s újonnan tanult dalokkal, tánccal mutatták meg, mit tanultak a tanév kezdete óta.

Címkék: rendezvény minap

Baleset a Platánnál

 2010.10.07. 15:12

Egy MVK-busz közlekedett lefelé az Avas tetejéről a Szentgyörgyön, amikor a kisteherautó az Ifjúság felől nem adott elsőbbséget a tömegközlekedési járműnek és összeütköztek. A platós autó a busz hátsó részét találta el, majd ezután egy villanyoszlopnak csapódott, ami a nagyobb kárt okozta a teherautóban.
http://www.boon.hu/kepek/1395090/1395157.jpg
 

Címkék: busz baleset tömegközlekedés boon mvk.zrt

"Itt a lét a tét, mert ez a Való Világ" címmel tartott összevont sajtótájékoztatót a SZEME négy képviselőjelöltje és az egyesület polgármesterjelöltje.

Molnár Zsolt tájékoztatása szerint az Avasi Rendőrőrs munkatársai kevesen vannak, mert az Avason kívül Hejőcsabán, Görömbölyön és Tapolcán is teljesítenek szolgálatot, vagyis összesen 70 ezer ember biztonságára kell vigyázniuk - tette hozzá a képviselőjelölt. Ömböli Norbert úgy vélte: ezen a területen meg kell erősíteni a rendőrséget és munkájukhoz minden eszközt biztosítani kell. Balog Béla képviselőjelölt hozzátette: közbiztonsági szempontból a közterület felügyeletet is meg kell erősíteni - az Avason ugyanis mindennaposak a betörések, a rongálások és a lopások. Hircsu Ákos, a SZEME polgármesterjelöltje szerint a pártok csak látszatintézkedéseket tesznek a közbiztonság javítására, véleménye szerint azonban pontos tervet kell készíteni.

(minap.hu)

Címkék: kampány video képviselő minap

A Középszeren tartott ma sajtótájékoztatót Fülöp József Istvánné a Magyar Kommunista Munkáspárt városi elnöke és a szervezet egyik képviselőjelöltje, Orosz Imre Tibor. A miskolci 5. számú választókerületben induló jelölt szerint a pártoknak két feladata van: hogy feltárják a jelenlegi gazdasági helyzet problémáit és munkahelyeket teremtsenek. Orosz Imre Tibor úgy látja: az Avason található választókerületben pihenőpadok kihelyezésére, játszóterek kialakítására, utak és járdák felújítására van szükség, hogy élhetőbb lakókörnyezetet teremtsenek az ott élők számára.

(minap.hu)

Címkék: kampány video képviselő minap

Új "parkoló" a Középszeren

 2010.09.29. 16:57

Szerda délelőtt adták át a Középszer 6. szám előtti, frissen épített, 11 férőhelyes parkolót. A lakók kis ünnepséggel és frissen sütött tócsnival köszönték meg a képviselő és a jelöltek segítségét. (avas.blog: a fényképek alapján kissé nehezen hihető, hogy ünnepség is volt itt, egy vörös pólós nénin kívül csak 2 embert és a szocialistákat lehet látni. Örömmel nyugtázom, hogy ismét hülyének nézik az embereket. Köszönjük MiNap!!!)

Ahogy a lakók mondják, amellett, hogy több autó tud leparkolni a ház előtt, a korábbi áldatlan állapotok is megszűntek. Az utca ezen részén ugyanis egy kanyar volt az úttestben, és itt a kukásautó csak úgy fért el, ha felhajtott a zöld területre. Emiatt teljesen kijárta, állandó volt a sár, ami miatt nem lehetett a kukákat megközelíteni. Most a kanyart levágva nemcsak a parkoló épült meg, de az úttestet is megszélesítették.

kozeppark.jpg

Az avatáson Szűcs Erika önkormányzati képviselő elmondta, az MSZP számára mindig nagyon fontos volt az Avas, és előnye volt a városrésznek, hogy minden körzetben szocialista képviselők dolgoztak. (avas.blog: Meglátjuk erről hogyan gondolkozik a tisztelt nép, de már előre röhög a vakbelem.) Nem lehet ugyanis szétszabdalni, csak egyben kezelni a városrészt, a problémák ugyanis közösek. A most átadott parkoló pedig a képviselő szerint bizonyítja, miként lehet együttműködni, hiszen ő nyújtott segítséget a körzet képviselőjelöltjének, Földesi Norbertnek az építéshez. Hozzátette: kis beruházásról van szó, de az ott élők számára nagyon fontos. Földesi Norbert arról is beszélt, hogy ez csak az egyik beruházás a körzetben, a Testvérvárások 24-26 szám előtt például új járda készült, és a lépcsőt is felújították. Számukra a tettek a fontosak, nem az ígérgetések, ezt a munkát szeretné folytatni a jövőben is.

Címkék: kampány video képviselő parkoló minap

http://www.mertnet.net/files/images/mvk_pre_1.jpgAz MVK Zrt. az utasok igényéhez igazodva az Avas városközpont jegy- és bérletpénztár bérletváltási időszakon kívül is a korábbi 8 órai nyitás helyett, már egy órával korábban, reggel 7 órától nyitva tart.

Címkék: mvk.zrt

süti beállítások módosítása
Mobil