Egyedi kezdeményezés valósult meg szerdán az Avastetői Általános Iskolában: hagyományteremtő szándékkal idén először rendeztek gyermek terematlétika-versenyt a borsodi megyeszékhelyen. A miskolciak mellett Szolnokról és Kazincbarcikáról is érkeztek versenyzők.

brekids.jpg

Évek óta rendeznek sor- és váltóversenyt az Avastetői Általános, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Pattantyús úti iskolájában. Az oktatási intézmény legeredményesebb sportága az atlétika, a tanulók közül sokan versenyeznek a Miskolci Sportiskolában, az idei Országos Egyesületi Csapatversenyen pedig számos dobogós eredményt szereztek. Tavaly Szolnokon szerveztek hasonló vetélkedőt, akkor merült fel az ötlet, hogy minden évben legyen ilyen versengés a többi résztvevő városban is – tudtuk meg Soós Istvánné szervezőtől. breki_logo_miskolc.jpgÍgy szerdán a miskolci iskola tornatermében küzdhettek meg szolnoki és kazincbarcikai gyerekek, a Miskolci Sportiskola (MISI) és a rendező tanintézet növendékei a „Breki kids” terematlétika-versenyen medicinlabda-dobás, helyből távolugrás, helyből szökdelés és gerelyhajítás ügyességi számokban, valamint váltófutásban. A verseny, ezáltal a hazaiak kabalafigurája egy béka: „minden gyermek-atlétikával foglalkozó egyesületnek van jellegzetes emblémája, mi úgy gondoltuk, a Kocsonyafesztivál révén egyébként is népszerűvé vált békát választjuk” – mondta Soós Istvánné.
A rendezvényen tiszteletét tette Daragó Lászlóné, a Magyar Diáksport Szövetség alelnöke, a megyei sportintézet igazgatója, Fuhrmann Géza, a MISI szakmai vezetője, Bencsik Pál, a gyermekkorcsoportos atlétikai válogatott vezetője, valamint Bartha László, válogatott atléta, a megmérettetésen pedig négy országos versenybíró bíráskodott.

brekids_1.jpg

A világ 120 országában egyébként már sikeresen működik a Kids Athletics Program – a Magyar Atlétikai Szövetség múlt decemberben döntötte el, csatlakozik a kezdeményezéshez. A tervezet szerint az edzők speciális képzést kapnak, hogy tudásukat a 6-12 éves korosztály csoportos, játékos felkészítésénél tudják kamatoztatni. A versenytípus nagy előnye, hogy pörgős, csoportos gyakorlatokból áll, emellett a gyerekek a feladatok során könnyű anyagból készült biztonságos eszközöket használnak, amelyekkel elkerülhetők a balesetek.

Az ügyességi számok eredményei megtekinthetők itt:
Fiúk Lányok

Az összetett végeredménye:
I. Szolnok
II. Kazincbarcika
III. MISI
IV: Avastetői- Pattantyús

A váltóverseny végeredménye:
I. Szolnok
II. Kazincbarcika
III. MISI
IV: Avastetői- Pattantyús

(minap.hu) - fényképek itt.

Címkék: egészség rendezvény minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr452446392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása