Bár az idén már rendelet szabályozza, mégis sokan úgy érzik, igazságtalanok a távhődíjak.

Igazságtalanok a távhődíjak: írtuk tavaly, a fűtési szezon előtt. A probléma a panelprogramon átesett lakásokat érinti, azokat, ahol költségelosztókat szereltek fel. Amíg nem lehetett lakásonként mérni az elfogyasztott hőmennyiséget, mindenki egyformán fizetett, így nem vetődhetett fel a probléma: a lakás elhelyezkedésétől függően más és más számlát kap a tulajdonos. Most viszont a földszinti, és a szélső lakásokban élők rosszabbul járnak, mert ahhoz, hogy elérjék a szükséges meleget, fel kell tekerniük a radiátort. Míg a fentebbi lakásokban élők, valamint azok, akiket a szomszédok is fűtenek, akár kikapcsolt fűtőtestek mellett is meleghez jutnak.

A problémát országos szinten is elismerték, így az igazságosság érdekében született meg az a kormányrendelet még tavaly nyáron, amely alapján a földszinti, a legfelső emeleti, a sarokhelyiségek esetén – korrekciós tényezőket figyelembe véve – csökkentik a számlát.

60 ezer plusz

Az érintettek azt nyilatkozták szeptemberben portálunknak, hogy hiszik, ha látják. S most úgy tűnik, nem véletlenül voltak szkeptikusak.

A napokban kapták meg a lakók a költségelszámolást a Mihőtől, és többen is megkeresték portálunkat. Van köztük olyan, aki még a tavalyinál is magasabb elszámoló számlát kapott. (A lakók átalányt fizetnek, az elszámoló számlából kiderül, elég volt-e a befizetett összeg. Ha nem, akkor a különbséget ki kell fizetni, de van, aki pénzt kap vissza.)

Musztrai Gyöngyi az Árpád utcán lakik, szintén a földszinten. 60 ezer forintot kell pluszban kifizetnie.

– Alig voltam otthon a télen – meséli és hozzáfűzi, nem tudja, miből fogja kifizetni a pénzt. – Eddig mindig rendesen fizettem a távhőszámlát, most képtelen leszek, és közeleg az új fűtési szezon.

20 kontra 28

Mondja, kért részletfizetési kedveményt, de ahhoz hogy megkapja, most egy összegben kérnének 18 ezer forintot, de nem tud miből fizetni. Azt pedig felháborítónak tartja, hogy a fentebbi lakók visszakapnak az átalányként befizetett összegből.

Ugyanerre panaszkodik Hajdu Gáborné, egy belvárosi, Dankó Pista utcai ház földszintjén élő asszony. Ő is 60 ezres számlát kapott, holott igyekezett takarékoskodni.

– De muszáj volt néha feljebb tekerni a radiátort, mert 20 fok alatt volt a lakásban. Ezzel szemben a fenti lakásokban 28 fok is van, úgy, hogy be sincs kapcsolva a fűtőtest.

Fentről lefelé

Ő – mérnöki végzettséggel – tudni véli az okokat. A fűtési rendszer olyan, hogy fentről jön a melegvíz lefelé. Odafönn, a tizedik emeleten még forró a víz, így a radiátor is, bekapcsolás nélkül. Olyannyira, hogy az ablakokat is ki kell nyitni. Lejjebb már muszáj bekapcsolni a radiátort a kívánt hőfok eléréséhez. A számlát a társasház kapja, a szövetkezet a mért fogyasztás alapján osztja el a fizetendő összeget. A fenti lakók – nem fogyasztottak szinte semmit – visszakapnak az átalányból. A lentiek ráfizetnek, mert fűteniük kell, hogy ne fagyoskodjanak.

– Azért kértem a fűtésszabályozót, hogy spóroljak magamnak, de nem másnak – fogalmaz.

A korrekciós átalányt (példák a ténydobozunkban) alkalmazza a lakásszövetkezet, bár nem mindegyik. Ahol alkalmazzák, tudtuk meg, előfordult, hogy volt lakó, aki amiatt panaszkodott, hogy ő miért nem kapott vissza az idén pénzt. Amikor próbálták megmagyarázni, hogy miért, annyit mondott, nem érdekli. Ő nem fűtött, neki visszajár az összeg

(boon.hu)

„A Mihő nem illetékes”

A Mihő Kft. tud a problémáról, de nem rá tartozik a megoldása, derült ki Pásztor Imre, a távhős céget is magába foglaló Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője. A rendelet módosítása után is a lakóközösség kötelessége a szerződések módosítása, de előfordul, hogy a társasház a korrekciós tényezőket közgyűlési határozat alapján nem veszik figyelembe. Amennyiben a költségosztást végző céggel szerződést nem módosítottak, a kormányrendelet által javasolt korrekciókat figyelmen kívül hagyhatják. A rendelet betartását a távhőszolgáltató cég nem bírálhatja fölül. Ezért a kifogásokkal továbbra is a lakóközösség képviseletéhez kell fordulni.  

A lakásszövetkezetek véleményére visszatérünk.


Példák a korrekciós tényezőkre

  • földszint, ha nincs alatta helyiség -15%
  • lapostetős épületnél közvetlenül a tető alatt -20%
  • északi oldal 5%
  • fűtetlen földszinti helyiség fölötti helyiség -10%

A korrekciók mértékei helyiségekre vonatkoznak, ha egy-egy helyiségre több feltétel is illik, összeadódnak

Címkék: panelprogram mihő boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr224669365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása