A fészekrakós családok után úgy tűnik, a MIK Zrt.-vel is meggyűlik a bajuk a társasházaknak.
Több százmilliós adósságról, likviditási gondokról, nem fizetett közös költségről beszéltek azok a társasházi közös képviselők, akik megkeresték szerkesztőségünket. Ezúttal azonban nem a fészekrakós családokra panaszkodtak, hanem a MIK Zrt.-re, az önkormányzat ingatlankezelő cégére. Nevüket nem adták a cikkhez, arra hivatkozva, hogy ők a polgármesteri hivatalban vannak nyilvántartva, és félnek, bármilyen ürügyre hivatkozva visszavonhatják megbízásukat. De azt elmondták: a MIK Zrt. lassan hat hónapja nem fizeti a közös költséget. Van, ahol több százezerrel tartozik a városi cég, és ezért a társasház likviditási gondokkal küzd. Olyannyira, hogy az egyik épületben hamarosan a liftet is leállítják, akkora a tartozás – sorolták a panaszosok lapunknak. A gondok félévvel ezelőtt kezdődtek, azelőtt soha nem volt hasonló probléma – hangsúlyozták.
Azt is elmondták: főleg azokat a lakóközösségeket érinti rosszul a tartozás, ahol az épületen, a panelprogram keretében, felújítást végeztek. Ott még inkább érződik, hogy a MIK nem fizet már egy ideje – fogalmaztak. Hozzátették: ha a MIK-től nem kapják meg a nekik járó pénzt, előfordulhat, hogy egy-egy társasház csődközeli helyzetbe kerül. Egyikük azt is elmondta: a MIK-re ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy magántulajdonosra, azaz, ha nem fizet, akkor fizetési meghagyást, majd végrehajtást indíthatnak ellene. “Ha ezt megtennék a lakóközösségek, akkor nagy bajba kerülne az ingatlankezelő, hiszen összesen, városi szinten, több százmilliós a tartozásuk” – tudtuk meg. Elmondták azt is, megkeresték már az ügyben a MIK-et, a polgármesteri hivatalt, de választ sehol nem kaptak.
Nem annyi a tartozás
“Van elmaradás a MIK Zrt. részéről a közös költségek terén, de ez nagyságrendekkel kevesebb, összesen mintegy 50 millió forint, amely közel 4000 lakáshoz és helyiséghez kapcsolódik” – ezt már Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs igazgatója mondta lapunknak, amikor az ügyről érdeklődtünk.
Kérdésünkre, hogy miért nem fizetnek, a következő választ adta: “A társaság időszakosan likviditási nehézségekkel küzd, amely a korábbi évek hibás gazdasági döntései okozta eladósodásból fakad, elsősorban a CHF alapú kötvény kibocsátások adósságszolgálati kötelezettsége és azok árfolyamtól való függése miatt.”
Állítólag több helyen is kértek segítséget a lakóközösségek, de nem kaptak. Miért? “A MIK Zrt-hez, az önkormányzathoz beérkező kérdésekre választ adunk, választ adtunk. Ezzel együtt is folyamatosan egyeztetett a MIK Zrt. a közös képviselőkkel, kérve türelmüket és jelezve, hamarosan rendezi tartozását. A MIK Zrt. eddig évtizedeken át időben fizetett, a közös költségeknél időszakosan felmerült tartozását még ebben a félévben rendezni fogja” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Azt si elmondtuk Pásztor Imrének, hogy van, ahol már a liftet is kikapcsolják a tartozás miatt. Ő szerinte azonban ez nem a MIK Zrt. közös költség tartozása miatt van. “Az eddig felhalmozott, egy-egy társasháznál milliós nagyságrendet meghaladó adósságok miatt vannak problémák. A MIK Zrt. továbbra is igyekszik jó partnere lenni a társasházaknak, a közös képviselőknek, és ahogy már említettem, még ebben a félévben rendezni fogja a társasházak felé fennálló tartozását” – hangsúlyozta.
(boon.hu)