A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt négy személy ellen a 2009. augusztus 15-ei avasi, – anya és két gyermeke halálával járó – tragikus paneltűz miatt. Az áldozat családja bízik benne, hogy a bíróság kellő mértékű büntetést ró ki rájuk, illetve hiányolják a tűzoltók büntetőjogi felelősségre vonását.
Mivel a nyomozás során annak idején képbe kerültek a miskolci tűzoltók is, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére az összeférhetetlenség elkerülése érdekében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vette át a nyomozást, a felügyeletét pedig a Heves Megyei Főügyészség végezte, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség felújítását éppen az a cég végezte, amely a Középszer 20. szám alatti panelfelújítást is…
Igen, megtörtént a vádemelés négy személlyel szemben – erősítette meg a paneltűzzel kapcsolatos hírt Konkoly-Thege László, a Heves Megyei Főügyészség szóvivője. – A 6. emeleti lakás tulajdonosa az első rendű vádlott. Esetében kétirányú dologról van szó. Egyrészt, amint észlelte a konyhában keletkezett tüzet, nem próbálta oltani, az ajtót nyitva hagyva – a levegő az égést elősegítette – távozott a lakásból és nem szólt senkinek sem róla. Ezért több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozással, illetve több ember esetében elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának a bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A másik három vádlott pedig az épület hőszigetelését végző cég és az alvállalkozó alkalmazottai. Nem az előírás szerint volt felragasztva a szigetelőanyag, amely mögé levegő ment és a tűz következtében hátulról is égett. Ezen túlmenően a loggiaszigetelés is szabálytalan volt. Olajos fára szerelték fel, nem hajtották be rendesen, így alá tudott menni a tűz és meggyulladt a loggia, amelyen át tovább terjedt a tűz, a füstje pedig a tragédiát okozta. Ezért ellenük foglalkozás körében elkövetett, három rendbeli halált okozó gondatlan veszélyeztetés a vád. Az ügyészség minden vádlott esetében letöltendő szabadságvesztés megállapítását kérte – ismertette a Miskolci Törvényszéknek megküldött vádirat lényegét Konkoly-Thege László.
Ezzel azonban nem ért véget a történet. Akik emlékeznek a részletekre, azok tudják, hogy a fegyelmin túl a miskolci tűzoltók büntetőjogi felelősségét is felvetették az eljárás során, a nyomozás kiterjedt az oltás szakszerűségére is. A rendőrség megszüntette, míg az ügyészség az áldozatok családjának ezzel kapcsolatos panaszát visszautasította.
Voltak kommunikációs problémák, azonban bűncselekmény alapos gyanúja nem merült fel. Ettől függetlenül le kell vonni a történtekből a megfelelő szakmai következtetéseket – kommentálta a tűzoltókkal kapcsolatos eljárás megszüntetését az ügyészségi szóvivő, aki elmondta, hogy a kivitelező főmérnökével szemben is megszüntették az eljárást, mivel kiderült, hogy a terveket, a gazdasági részt intézte, a tényleges kivitelezés nem hozzá tartozott.
Nagyon hiányoljuk, hogy a tűzoltók ellen nem emeltek vádat, pedig a főügyészség is elismerte, hogy egy kommunikációs hiba miatt nem sikerült megmenteni az elhunytakat. A szakértő rendben találta magát az oltást, ezért megszüntették az eljárást. Próbálunk intézkedéseket tenni – közölte csalódottságát nem titkolva, megtört hangon Szabó József ,akinek a menye és a két unokája hunyt el a tragikus paneltűz során. Az emlegetett „kommunikációs hiba” nem más, mint az, hogy az ügyeletet a későbbi áldozat kétszer is felhívta mobiltelefonon és közölte, hogy a lakásban rekedtek, segítséget kért, mégsem mentették ki őket a helyszínre érkező tűzoltók, csak jóval később. A kazincbarcikai váltás találta meg, amikor már késő volt…
– Remélem, a miskolci bíróság kellő mértékű büntetést ró ki a vádlottakra – mondta rezignáltan Szabó József. Az elhunytakat sajnos már semmilyen bíróság nem adhatja vissza…
(minap.hu)