Nem javul kellően az avasi sírkertben félholtra vert férfi állapota: végtagjai mozognak, de még nem kommunikál.

Még mindig nincs eszméleténél az az 54 éves miskolci férfi, akit másfél hete, pénteken este, nem sokkal kilenc óra előtt az avasi temetőben – feltehetően többen – vertek félholtra. A békés zenészemberként ismert férfi orr-, állkapocs- és bordatörést szenvedett, és kis kiterjedésű agyvérzése is volt. Egy hete még orvosai abban reménykedtek, hogy néhány napon belül csökkenteni lehet a nyugtató és fájdalomcsillapító gyógyszerei adagját, és akkor magához térhet, de egyre kevesebb bizakodásra ad okot, hogy eddig még nem eszmélt fel.

Dr. Székely Ildikó, a megyei kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának adjunktusa arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy a beteg állapota nem javul olyan ütemben, mint várható lenne, a képalkotó diagnosztikai berendezéseken láthat sérülések nem indokolják jelenlegi állapotát, amiből arra lehet következtetni, hogy az idegek közötti összeköttetések is sérülhettek. A beteg a végtagjait már mozgatja, de kommunikálni még nem sikerült vele.

A rendőrök munkáját is nehezíti, hogy a férfi nincs kihallgatható állapotban. Ahogy Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa elmondta, a temetői támadók kézre kerítésére életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indított nyomozás folyamatban van, melynek részleteibe továbbra sem kívánják beavatni a nyilvánosságot.

Mint korábban megírtuk a férfi a Latabár-soron lakik, s valószínűleg hazafelé tartott, amikor a temetőn átvezető úton megtámadták. Mint megbízható forrásból megtudtuk, nem ez volt az első, őt ért atrocitás: néhány hete Miskolc belvárosában, a villamoson verték meg ismeretlenek. Nem valószínű, hogy a két eset között összefüggés van, de az információt megosztottuk a rendőrséggel, hátha egy új szálon haladhat tovább a nyomozás.

(boon.hu)

Címkék: rendőrség közbiztonság boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr164362347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása