Visszatért az Avasra a polgármesteri hivatal és a társhatóságok közös, átfogó ellenőrzése hétfőn. Az akció során ezúttal a Felsőruzsin körút 4. és 5. szám, valamint a Szentgyörgy utca 12. szám alatt élőket ellenőrizték.

ellenorzes_avas_ta_120312.jpg

Kovács László Csaba Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztályának vezetője elmondta, az ellenőrzés sorozat az Avason kezdődött, azóta már ismételték azt a belvárosban, Diósgyőrben, társasházas övezetben, ezt követően tértek vissza a város legnagyobb lakótelepére.
ellenorzes_avas2_ta_120312.jpg
A hétfői akcióban 13 közterület-felügyelő, 1 rendőr, a szociális osztály két munkatársa, valamint a MIVÍZ, MIHŐ és a társasházakat kezelő MIK Zrt. két-két dolgozója vett részt – mondta Kovács László Csaba.

Mint mondta, az ellenőrzés során – ahogy eddig mindig, és vélhetően ezután is – elsősorban visszatérő problémákra fókuszáltak úgy, mint a lakcímbejelentésre, a csendháborításra vagy a szemetelésre. Mint a közterület-felügyelet vezetője elmondta, az akció mindenképpen sikeresnek mondható, a miskolciak már ismerik azt, tudnak róla.

Tapasztalataink szerint, aki normális, rendezett életet él az örül az akció-sorozatnak, hiszen ez az ő érdeküket szolgálja, aki pedig nem az is felkészül rá, igyekeznek legalább a lakást rendbe tenni – mondta Kovács László Csaba.

(minap.hu)

Címkék: rendőrség közbiztonság razzia kornyezetvedelem mihő émász közterületesek mivíz

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr114332625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása