Razzia: A Testvérvárosokon is

 2012.03.22. 23:01

A Testvérvárosok útján, illetve egy Szilvás utcai társasházban folytatódott az önkormányzat és a társhatóságok átfogó ellenőrzés sorozata szerdán reggel. Mint ismert, az akciót még tavaly indította az önkormányzat a közösségi együttélésről szóló helyi rendelet betartásának ellenőrzése céljából.

kozter_ellenorzes_szilvas2_120124_ja_11.jpg

Kovács László Csaba, a Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály vezetője a minap.hu-nak elmondta, a szerdai ellenőrzésen a közterület-felügyelet biztosítása mellett az ÉMÁSZ, az Egészségügyi és Szociális Osztály, valamint a miskolci tűzoltóság szakemberei vettek részt.
– Mint mindig, a Testvérvárosok útja 30. és 34., valamint a Szilvás utca 4. szám alatt is  elsősorban a visszatérő problémákra figyelünk kiemelten, így például a szemetelésre, a lakcímbejelentésre, a csendháborításra és a közegészségügyi problémákra – mondta Kovács László Csaba.

Mint mondta, az ellenőrzések sorrendjét a bejelentések száma alapján választják ki, tehát oda mennek, ahonnan sok panasz érkezik olyan lakókra, akik megsértik a közösségi együttélésről szóló önkormányzati rendeletet.
Mára azonban – köszönhetően a sajtónak is – a lakosság ismeri és igényli is az ellenőrzéseket. Vannak olyan bejelentések lakókról, lakóközösségektől, társasházakból, akik kifejezetten az általunk és a társhatóságok által végzett átfogó ellenőrzéseket kérik saját biztonságuk és nyugalmuk megőrzése céljából – hangsúlyozta Kovács László Csaba. Hozzátette, a lakosság – részben a fentiek miatt is – szívesen látja őket, minimális a száma azoknak, akit zavarna az ellenőrzés.
 


Olvasónk a napokban a felől érdeklődött, hogy mikor köteles az átfogó ellenőrzésben résztvevőket beengedni a lakásába. Kovács László Csaba igyekezett leszögezni, munkatársai legtöbbször nem kívánnak a lakásba bemenni, csupán a lakcímbejelentéseket ellenőrzik, illetve az alapján tájékozódnak, amit az ajtóból látnak, éreznek.
Másrészről munkatársainknak igazolványa és sorszámozott jelvénye van, ezek felmutatásával igazolják azt, hogy ők közterület-felügyelők. Fontos, hogy ha bírságolnak is, a helyszínen pénzt akkor sem vesznek el senkitől, maximum csekket adnak a szabálysértés miatti bírság összegével, vagy ha ezt nem veszi át az érintett, akkor feljelentést követően eljárás indul ellene – mondta az osztályvezető.

Előfordulhat olyan, hogy ha például az önkormányzattól bármilyen támogatást kapnak az ellenőrzött lakcímen élők, akkor a szociális osztály munkatársai problémát észlelve bemehetnek, illetve hasonló a helyzet, hogyha az áramszolgáltató szakemberei egyértelműen áramlopást észlelnek, normál esetben azonban az ellenőrzésben résztvevők nem kérik azt, hogy bemehessenek a lakásokba (ez egyébként korábbi ellenőrzéseinkkor munkatársainkkal tapasztaltuk is, mint képeink is tanúsítják, legtöbb esetben a lakások bejárati ajtajában történik az ellenőrzés).

Az ellenőrzés részleteiről – mint mindig – a következő napokban beszámolunk.

(minap.hu)

Címkék: rendőrség szomszédok közbiztonság razzia mihő émász közterületesek mivíz

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr824334098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása