Illegális áramvételezést, lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztását és egyéb szabálytalanságokat is találtak az Avason kedd reggel. Összehangolt akcióban a polgármesteri hivatal, az ÉMÁSZ szakemberei, közterület-felügyelők, rendőrök, polgárőrök ellenőrizték az önkormányzati rendeletek betartását.

Reggel fél kilenckor az Áfonyás utcán gyülekeztek az átfogó ellenőrzés résztvevői, akiket Kovács László Csaba, a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője igazított el. Mint elhangzott, az önkormányzat 2010-ben elfogadott, közösségi együttélés szabályairól és a lakóépületek házirendjéről szóló rendeletében foglaltak ellenőrzése volt a fő cél.
Ezt követően négy lépcsőházban indult el egyszerre a szisztematikus akció. Minden lakásba becsengettek, elkérték a személyi igazolvány és lakcímkártyákat, ellenőrizték, hogy nem tartózkodik-e otthon iskoláskorú gyerek, és ez nem meríti-e ki a veszélyeztetés fogalmát. De azt is ellenőrizték, hogy a lépcsőházakban van-e kihelyezett bútor, szemét, vannak-e rovarok, fertőzöttek-e az ingatlanok.
Mindeközben az áramszolgáltató szakemberei a villanyórákat ellenőrizték, amelynek meg is lett az eredménye. Az egyik helyen az ÉMÁSZ által leplombázott óráról eltávolították a hatósági pecséteket és plombát, míg a másik helyen rajta hagyták ugyan, de egy vezetékkel a lépcsőház hálózatáról vételeztek szabálytalanul és persze jogtalanul áramot. Pedig a társasház nincs könnyű helyzetben, hatmilliós tartozást halmozott fel. Az érintett lakásban élő egyik férfi nem akart válaszolni kérdéseinkre, ordítva közölte munkatársunkkal, hogy beteg, hagyjuk békén, majd egy perc múlva már nyugodt hangnemben ajánlotta fel, hogy húszezer forintért mégiscsak hajlandó lenne nyilatkozni…
A nem túl korai időpont ellenére volt olyan lakás, ahol a közteresek ébresztették a lakókat, de több lakásban maradt zárva az ajtó, hiába kopogtak, vagy csengettek. Üres lakással is találkoztak, amelyben már nem lakik senki, ezek közül van olyan, amely a közterület-felügyelőknek nem ismeretlen, „fészekrakók” lakták. Találkoztak lakcímbejelentési kötelezettség elmulasztásával, ami miatt az ellenőrzés után eljárást indít a hatósági osztály. Szemétledobókban, villanyóraszekrényekben papírt, egyéb „ledepózott” holmikat is találtak, ezekről szintén feljegyzés készült. Ahogy minden lakás ellenőrzéséről, akkor is, ha mindent rendben találtak. Az egyik lépcsőházban a lakók is jelezték a problémát, miszerint droghasználók is megfordulnak az egyik emelet lépcsőfordulójában, ennek nyomaival (használt fecskendők, tűk) is találkoztak az ellenőrzés résztvevői – az ügyben a rendőrség teszi majd meg a szükséges lépéseket.
Az Áfonyás utcáról dolguk végeztével a Szilvás utcán folytatták az akciót. Kovács László Csaba elmondása szerint pedig a jövőben is folyamatos, és meglepetésszerű lesz az ellenőrzés az Avason, ahogy például a Bábonyibércen és Lyukóban is.
(minap.hu) további fényképek itt és itt.
Kapcsolódó:
Kakukkfióka-vadászat az Avason
A razzia eredményei












November 28. és december 2. között lesz az Avasi egészséghét előadásokkal, bemutatókkal, szűréssel,
A Klapka úton a hideg idő ellenére komoly tömeg gyűlt össze az ünnepélyes fatelepítéshez. Fodor Zoltán, a terület önkormányzati képviselője köszöntőjében elmondta, egy évvel ezelőtt tett ígéretet rá, hogy egy esztendő múlva annyi fát ültetnek el, ahány gyerek születik, ennek a vállalásának tett most eleget a képviselő. Mint munkatársunknak elmondta, szakember válogatta össze a fácskákat, mert arra is figyelni kellett, melyik csemete milyen társaságban és hol érzi jól magát. Hogy a park kellően sokszínű legyen, vannak a fák közt örökzöldek és lombhullatók is.
A fiatal férfit a környéken sokan ismerik, miután rendszeresen látogatja a házak aljában lévő kisboltokat. Azokat, akiket megkérdeztünk, azt állítják, meglepte őket mindaz, amit a híradásokban hallottak róla. A szomszédok arról számoltak be, hogy halk szavúnak ismerik, nem néztek volna ki belőle semmi olyat, amit elkövetett. Ez felveti azt, hogy a férfinak esetleg mentális problémái lehetnek, arról azonban nincs információ, hogy vizsgálta-e szakember, vagy tervezik-e pszichológiai vizsgálat alávetésének.
Az alpolgármester beszédében emlékeztetett a szociális munkások sokoldalú, áldozatos munkására. Ugyan a háttérbe húzódva, de a közösség számára nagyon fontos munkát végeznek. A problémás fiataloktól a fogyatékosokon át az idősekig segítő kezet nyújtanak a rászorulóknak. A perifériára szorult embereknek sokszor az utolsó lehetőséget jelentik, hogy visszajussanak a társadalom teljes jogú tagjai közé. Ebben számíthatnak a szociális munkások segítségére.
