Akár a magánvádtól sem riad vissza az áldozatok családjának jogásza.

Január közepe, vége felé várhatóan lezárul a három halálos áldozatot követelő avasi paneltűz felelősei utáni nyomozás, amelyet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya folytat, tájékoztatta lapunkat Lázár Levente törzsőrmester, a főkapitányság helyettes szóvivője. Lázár Levente arról informálta lapunkat, hogy bár az ügyben jelenleg is zajlanak kihallgatások, nyomozati cselekmények, a nyomozás várhatóan a jövő hónap végére befejeződik.

Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, 2009. augusztus 15-én tűz ütött ki egy Középszer utcai lakásban, ami tovább terjedt az egy emelettel feljebb lévő lakásba, ahol egy család három tagja súlyos égési sérüléseke és füstmérgezést szenvedett. Az anya és 13 éves fia a helyszínen, 16 éves lánya a kórházban vesztette életét a tűz miatt. A rendőrség azóta gyanúsítottként hallgatta meg a tűzfészek lakás tulajdonosnőjét, és két munkást, akik a gyanús szerint a lakás külső hőszigetelési munkálatainak végzése során hibáztak.

A szakértői vizsgálatok korábban az oltásban részt vevő tűzoltók felelősségét is kutatták, ugyanis az áldozattá vált asszony többször is telefonált a tűzoltóknak, de nem kapott tényleges segítséget, a tűzoltók nem tudtak bejutni a lakásba, amely így végül a három ember halálcsapdájává vált. Az áldozatok családtagjainak jogi képviselője, dr. Török Zsolt úgy érzi, a most készülő (harmadik?) tűzszakértői jelentés mintha bagatellizálni próbálná a tűzoltók felelősségét, ezért a jogász munkatárunknak elmondta: ha a szakértői vélemény nem állapítja nem a felelősségüket, és így egyetlen tűzoltó ellen sem emelnek vádat, kénytelen lesz a magánvád intézményével élni.

(boon.hu)

Címkék: rendőrség tűz képviselő boon lakástűz

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr443501765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása