Szemtanúkat keres a rendőrség

 2011.11.09. 23:53

Miskolcon a Klapka Gy. utcán az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelyen november 7-én kb. 07. óra 35. perckor személyi sérüléses közlekedési baleset történt.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig még ismeretlen járművezető, ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, fehér személygépkocsijával a Leszih út irányából az Avasi kilátó felé közlekedett. Haladása során a jármű vezetője nem biztosított elhaladási elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen az édesanyja felügyelete alatt, de önállóan közlekedő 5 éves kisfiú részére, akit a személygépkocsi első részével elütött. A baleset következtében a gyermek elesett. Ezt követően a jármű vezetője – egy kb. 30 év körüli, sötét hajú hölgy * az autóból kiszállt, megkérdezte megsérült-e a gyermek. Mivel az édesanya nemleges választ adott, az asszony a járműbe visszaült, majd adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A szülő a gyermeket kb. 11.00 óra körül elvitte orvosi vizsgálatra, ahol megállapították, hogy sérülései 8 napon belül gyógyulóak.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a lakosság segítségét a baleset körülményeinek tisztázása érdekében. A rendőrség várja azon személyek jelentkezését, akik látták, vagy látni vélték a balesetet és az ügyben érdemleges információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán telefonon, munkaidőben: a 46/514-528 közvetlenül hívható, vagy 46/514-511, 25-28 melléken, illetve munkaidőn kívül az ingyenesen hívható 107-es telefonszámon.

 

Címkék: rendőrség baleset

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr913367130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása