Már nem csak "hírhedt fészekrakós" lépcsőházakban élnek közösségi létre alkalmatlan emberek.

http://www.boon.hu/kepek/2795198/2795248.jpg

Egyik olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a miután a “hírhedt fészekrakóslépcsőházakból “kitelepítették” – vagy a kilakoltatás elől önszántukból elköltöztek – a beilleszkedésre képtelen családokat, azok mindössze két utcával mentek arrébb, és már megjelentek a Gesztenyés úton is. Olvasónk szerint “az egykor tiszta és csendes utca leginkább az amerikai gettókra hasonlít”.

Levélírónk szerint a pincéket és a lifteket reggelre rendszeresen ürülékel mocskolják össze és mindennapos a hajnalig tartó csendháborítás, ráadásul a csótányinvázió mellé megérkeztek a poloskák is. Felháborodott olvasónk azt is nehezményezi, hogy a lépcsőn helyet foglaló, “kulturáltnak jóindulattal” sem nevezhető “lakótársaktól” a saját lakásába is alig tud bejutni, miközben az utcában száguldoznak a járművek.

Délután még csend van

Pénteken délután munkatárunk körüljárta a Gesztenyés út környékét. Egy kutyáját sétáltató hölgy elmesélte, hogy az ő lépcsőházukban nincsenek fészekrakók, mivel azonban állandóan és ott rohangásztak keresztül és odapiszkítottak az idegenek a pincelejáróba és a liftbe, szigorúan zárni kezdték az ajtókat. Azóta megszűnt a jelenség, ami szerinte nem új keletű, vagyis nem a Szilvás utcai fészekrakók kiebrudalása után jelentek meg az első renitens szomszédok, hanem már vagy másfél-két éve. Mivel az ő lépcsőházukba egyetlen ilyen család sem költözött, csótányokra sem panaszkodott.

A hölgy elmondása szerint a gyerekek és a a dologtalan emberek valóban a ház előtti lépcsőkön töltötték idejük nagy részét, de miután többször kihívták a rendőröket és a járőrök intézkedtek is, a lézengők más lépcsőházak előtt ütöttek tanyát.

Csomó kis Kunkli

A következő lépcsőház előtt nagy csapatban zajongtak a különböző korú gyerekek. A fényképezőgép látványa őket pózolásra késztette – mindannyian Kunkli Tivadarokká (az “utcai harcosok királya” – a szerk.) váltak, és –, egyikük édesanyja azonban gyanakvóan kérdezte fotósunkat, mit is csinál valójában? Közben újságírókollégánk a lakókkal beszélgetett.

Szegedi Józsefné, aki már a “kezdetektől” a Gesztenyés úton lakik, elmesélte, hogy a környék nyugodt és csendes volt, de aztán másfél éve valami megváltozott: idegenek költöztek a lépcsőházba, akik nem is biztos, hogy mind fészekrakók. A harmadik emelettől felfelé még ilyen család nem költözött, de az alsóbb szintek közül többet már teljesem elfoglaltak. Szegedi Józsefné szerint a fészekrakók között van olyan, aki egyáltalán nem is lakik a lakásában, míg az emelet egy másik ajtaja mögött folyamatosan cserélődnek a lakók, a most ott élők néhány hónapja jelentek meg, s jöttek velük együtt a csótányok is. Azóta a házban egyre nehezebb kiirtani a bogarakat, mert hát addig, amíg nem csótánytalanít egyszerre az egész lépcsőház, a csótányirtásnak nincs sok értelme, az abból kimaradt lakást hídfőállásként használva a csótányhad újra lecsap.

“Mondtuk az ott lakóknak, hogy ők is velünk együtt irtassák a bogarakat, de azt válaszolták, nincs rá pénzük. Már azt beszéltük az egyik fiatalasszonnyal, hogy összedobjuk a pénzt, amiből az ő lakásukat meg a lépcsőházat is csótánytalanítani lehetne”, mesélte Szegedi Józsefné, aki leginkább a fiatalokra, a gyerekekre panaszkodott, akik az ablaka alatt ricsajoznak akár napi huszonnégy órán át. “Tudom én, hogy nem ők a hibásak, a szülő a hibás…”, tette hozzá, magát nyugtatgatva.

A lépcsőházban egyébként még nem uralkodott el a “fészekrakós szag“, de hogy erre nem kell túl sokat várni, az valószínű. Az ajtók elé hevenyészve kihajított nejlonzacskók tömegében diszkrét bűzzel bomlott a háztartási hulladék. Ez pedig vonzza a csótányokat, amik szép számmal hancúroztak is a sötétebb folyosószakaszokon. Az egyik szemeteszsák halom mögötti ajtón jól látszott az erőszakos behatolás nyoma – a berúgott ajtóból kilógott a funkcióját vesztett kilincs. Itt laknak az albérlők, de kopogtatásunkra nem érkezett válasz. A ház előtt még mindig a kamerának pózoló egyik kis “Kunkli” aztán elmondta, ő lakik ott családjával.

(boon.hu) - további csodálatos fényképek itt.

Címkék: közösség szemét közbiztonság fészekrakó boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr233094694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása