Megcsúszott a rézsű, s emiatt az út is leszakadt tegnap este a Nagy-Avas Felső-soron. A polgármesteri hivatal megkezdte az életveszélyes helyzet elhárítását, a végleges megoldás pedig egy újabb támfal építése lesz, melyre Miskolc vis maior pályázatát már be is fogadták.

avascsuszas_110415_ja_3.jpg

Csütörtök este lakossági bejelentést követően érkezett a helyszínre a Miskolc alpolgármestere Pfliegler Péter, a polgármesteri hivatal szakértői és a katasztrófavédelem –Hozzátette: a területről először nagyjából egy hónapja, a hóolvadás és a fagyveszély elmúlása után jelezték, hogy egy körülbelül 25 méteres hosszúságban megsüllyedt a Felső-sor. A helyreállítás költségét akkor 25 millió forintra becsülték.

avascsuszas_110415_ja_3.jpg

– A terület az elmúlt időszakban tovább csúszott, a talajban lévő és állandó mozgásban lévő rétegvizek miatt – tette hozzá Durda Péter a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának főtanácsosa. Csütörtökön a csúszás elérte a Nagy-Avas Középső sor ingatlanjainak hátsó falát, az épületre és az előtte futó elektromos vezetékre egy fa is rádőlt, azonban az ÉMÁSZ szakemberei és a tűzoltóság az emiatt keletkezett balesetveszélyt már megszüntették. Ezt követően a pénteken az önkormányzat megkezdte a közvetlen életveszély elhárítását.  – Első körben még hétvégén eltávolítja a kivitelező a megcsúszott partfalon lévő fákat, és egy szerviz utat is építenek, hogy elérhetővé váljék a majdnai munkaterület – mondta az osztályvezető.

avascsuszas_110415_ja_15.jpg

Durda Péter hozzátette: a leszakadt föld mennyisége nagyjából 1700-2000 köbméter. Nagyban nehezíti a kivitelezést, hogy a munkaterület alatt feltételezhetően két pince is található, amelynek állagát és mélységét egyelőre nem ismerik, csak a kivitelezés kapcsán tárható fel.
A domboldal lecsúszása egyértelműen vis maior káreseménynek minősíthető, amelyet az Országos Pince- és Partfal Szakbizottság, a Kormányhivatal, a Megyei Katasztrófavédelem és a Magyar Közút KKK szakemberei is jóváhagytak és befogadták a pályázatot. Durda Péter az is elmondta, hogy teljes helyreállítás során a felső út megtámasztására egy 25 méteres szögtámfalat építenek majd, a domboldalt pedig – a további megcsúszást elkerülendő – kőszórással erősítik meg.

(minap.hu)

Kapcsolódó:
Újabb partfalcsúszás Miskolcon

 

Címkék: video közbiztonság pincesor földcsuszamlás minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr862832417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása