"Randalíroznak a buszon, belepiszkítanak a liftbe, elveszik a gyerekek cipőjét, zavarják a ház többi lakóját."

Az RTL klub "hír"adójából kiderül, milyen panaszokkal kell együtt élniük az Avason lakóknak. Főleg azoknak, akik a rosszabb környéken élnek, ahol többnyire a fészekrakós suttyók telepedtek meg - remélhetőleg nem sokáig.
Persze ez utóbbi tényeket (fészekrakós cigányok) mélyen elhallgatja kedvenc médiánk. Azt hinné egy zalakarosi, vagy a békéscsabai átlagos néző, hogy húúú az Avason milyen rosszak a magyarok. Törnek-zúznak.

Márpedig betelepedett cigányok (és nem azok, akik a 80-as évek óta laknak itt!!) azok akik miatt a megszólaló hölgy nem mer lemenni 6 óra után, és akik miatt (akiket "randalírozóknak" neveznek) félnek.

Látható, ahogyan a lépcsőház sarkában ott barnul a fekália és a vizelet és a szemét a lépcsőn van felhalmozva.
Kérném szépen, ilyet kultúrált, magyar ember (legyen akár milyen anyagi helyzete) tenne? Ennyire igénytelenné válna ebben a betondzsungelben? Aligha hiszem.

Etikai kódex bevezetésével kívánják ennek elejét venni, amely értelmében több ezer forintos bírságot is kiszabhatnak az azt be nem tartókra. Röhejes. Ugyan milyen visszatartó ereje lenne egy ilyen káúdeksznek, ha csak "többezerforintos" bírságot rónának ki? Hogy hajtanák be az összeget? Egyes helyeken a korábbi híradások beszámolói alapján tudjuk, hogy nincsen a bejárati ajtón kilincs sem. Ahol a villanyórát lekapcsolták, mert nem fizetik az áramot, azoktól hogyan óhajtanák bevasalni a bírságot? Ki merne odamenni?

Jó lenne közzé tenni a kódex-javaslat leírását, hogy láthassuk - kampány idején! - hogyan próbálnak újabb lépéseket tenni a jobblét felé... Igazat adok a Fideszes képviselő-jelöltnek, valóban kampány szagú a dolog.
Persze megint csak megint azt látjuk, amit eddig. MSZP vs. Fidesz. Csak két féle vélemény létezik a politika terén? Hol marad a Jobbik véleménye például? Merthogy létezik Jobbik is, amelynek véleményét is kötelességük lenne közölni. Undorodom ettől az egésztől.

Kapcsolódó anyag: boon.hu - kommentálható!

 

Címkék: kampány video rendőrség képviselő szomszédok szemét közbiztonság kódex varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr871793159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása