Összehangolt, átfogó hatósági ellenőrzést tartottak az Avason, a Gesztenyés utca 1-11. számú társasházakban, amelyben részt vettek a közterület-felügyelők, a tűzoltók, a rendőrök, az áramszolgáltató, a hőszolgáltató, a vízművek szakemberei, valamint az önkormányzat szociális osztályának munkatársai is.
Mint Kovács László Csaba a Közterület-felügyeleti és Rendészeti Osztály vezetőjétől megtudtuk munkatársai 6 lépcsőházban, összesen 198 lakást vontak ellenőrzés alá, amiből 111 lakásban sikerült ellenőrizni, a többi lakást zárva találták. Az ellenőrzött személyek száma 241 fő volt.
Az akció keretében lakcím bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt két feljelentést tettek, egy esetben pedig figyelmeztetéssel éltek, ahol már igazolt módon folyamatban volt a bejelentkezés. Két üres lakást találtak, ezeket a rendőrség lezárta. A zárva talált lakásokat regisztrálták és a következő hetekben utóellenőrzés keretében visszatérnek, megpróbálják felderíteni a lakókörnyezetet. Mint megtudtuk az ÉMÁSZ szakemberei egy esetben intézkedtek, a vizesek 16 lakást ellenőriztek, illetve a lista alapján további 16 esetben próbálkoztak, sikertelenül. A polgármesteri hivatal munkatársai 17 lakást ellenőriztek, ötbe pedig nem jutottak be. Egy lakás esetében a felhalmozott ruhák miatt a tűzoltóság intézkedik.
Sikernek minősül az is, hogy nem találtunk sok lakcímbejelentés nélküli lakost az ellenőrzött lakásokban. Ahol valamilyen szabálytalanságot találtunk ott megtesszük a szükséges lépéseket. Az sem mellékes, hogy az összehangolt ellenőrzések hatására a lakók lelke is megnyugszik egy kicsit, javul a szubjektív biztonságérzetük – értékelt érdeklődésünkre Kovács László Csaba. Elmondta még, hogy az elkészült ütemterv szerint folytatják az akciókat. A meghatározott sorrendben váltják egymást a családi házas és a társasházas övezetek. Városszerte lehet számítani a felbukkanásukra.
(minap.hu)
Kapcsolódó:
Ismét "fészekrakó-razzia" az Avason
A "fészekrakó-vadászat" folytatódik