Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba beköltözött egy-egy avasi családhoz 3 napra, mivel egyik család levélben azzal fordult hozzájuk, hogy a politikusoknak fogalmuk sincs arról, hogyan élnek, milyen körülményeket kell elviselniük nap mint nap, éppen ezért meghívta a volt miniszterelnököt, hogy lakjon náluk.

"Miskolcon vagyunk, beköltöztünk az Avas lakótelepre. Nem leszek abban a helyzetben, hogy hosszasan postoljak. De ha tudok, mesélni fogok. Bocs:))" - ezzel a rövid üzenettel búcsúzott el a külvilágtól Gyurcsány a Facebookon, közvetlenül a Beköltöző-show után. 








"Az ellenzéki képviselő rögtönzött fogadóórát tartott a lépcsőházban, ahol hallott hemzsegő poloskákról – nem a politikában megszokottakról –, csótányokról és megismerkedett Málna kutyával.
Gyurcsány este hokit nézett élőben. A miskolci jegesmedvék győzelme ellenére a volt kormányfő úgy látta, „a helyzet drámaibb és rosszabb, mint azt általában lehet látni papírokból”. A volt kormányfő úgy ítélte meg, érdemes volt néhány napra leköltöznie az avasi lakótelepre és megtapasztalni „milyen itt az élet”." -
fn24.hu

Arról miért nem írnak, hogy mi van a többi beköltözővel?! Vajon kihez költözött Vadai Ágnes? Felzabálta éjjel a hűtőt?!

Mondjuk egy picit rasszistagyanús, hogy nem egy cigány családhoz költözött be Vastagbőr Feri, és okosan sikerült olyan időpontot választani, amikor már messze a segélyosztás, nincs mulatozás éjszakánként ...

Vajon a kedves lakótársak tudják, hogy éppen Gyurcsány miniszterelnöksége és pártjának polgármestersége alatt sikerült a Fészekrakó-maffiának hosszú évek alatt tönkre vágnia Avast, és semmit sem tettek, hogy ezt megakadályozzák?



Olga kérdez:

Lássuk, milyen a "színvonal" a nehezen beilleszkedők lakásában:

 

(Vastagbőr) fényképek itt, itt, itt, itt.

Kapcsolódó:
Ami Gyurcsányéknak egy jó buli, az a miskolciaknak tragédia

Gyurcsány, a panelproli
Gyurcsány beköltözött az Avas lakótelepre
Gy. Ferenc egy miskolci, avasi panelbe költözött
Cigány és nem cigány családokat lepett meg Gy.
Pol PR: Gyurcsány panellakásba költözött
Cigányfertőzött környékre költözéssel kampányolnak
Gyurcsány Ferenc az Avason lakik
Balos jelenés Miskolcon
.
 

Címkék: kampány video kuruc.info képviselő fészekrakó vastagbőr északhírnök

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr883742183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása