A vádlottak meghallgatásával hétfőn a Miskolci Városi Bíróságon megkezdődött az egyik büntetőper az úgynevezett Fészekrakó-ügyben; ennek a pernek 42 vádlottja van. A Miskolci Városi Ügyészség eddig 17 ügyben mintegy 150 ember ellen nyújtott be vádiratot. A mostani büntetőper elsőrendű vádlottja egy ügyvéd, mellette hitelközvetítők, előadók, vevők és az ügyintézésben közreműködők szerepelnek a vádlottak között.

feszekrako-110509ml2.jpg

A hétfői tárgyalási napon néhányan nem jelentek meg, köztük az ügy elsőrendű vádlottja – mondta a Borsod megyei bíróság szóvivője az MTI-nek.
Szabó József közölte: a cselekmény minősítése a vádirat szerint az eladók és a vevők esetében jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége, a közvetítők és az ügyvéd esetében pedig jelentős kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, illetve többrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége.
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze az MTI-nek korábban azt mondta: a büntetési tétel egytől hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
feszekrako-110509ml4.jpg

Kitért arra is, hogy a vádlottak közül az eladók és a vevők beismerték a cselekmény elkövetését, magukra, a közvetítésben segédkezőkre és az ügyvédre is terhelő vallomást tettek. A közvetítők egy része szintén beismerte a cselekmények elkövetését. Az ügyvéd tagadta bűnösségét.
A cselekmények elkövetését a vallomásokon kívül bizonyítják az okiratok, a nyomozás során megkeresett szakhatóságok iratai és a tanúk vallomásai is – jegyezte meg.
Miskolcon 2005-től sokan úgy vásároltak ingatlant, főleg az avasi lakótelepen, hogy ahhoz szociálpolitikai kedvezményt, illetve hitelt vettek igénybe. A hitel felvételéhez állami kezességvállalást kértek, többen azonban hamis jövedelemigazolásokat szereztek be, így kapták meg a kölcsönt, és költözhettek be a lakásokba. Az ügyben ügyvédek, ügyintézők, ingatlanközvetítők is érintettek.
A büntetőper tárgyalása szerdán folytatódik.

(minap.hu) további fényképek itt és itt.

Kapcsolódó:
42 vádlottal indult per a Fészekrakó-ügyben Miskolcon
Bíróság előtt a miskolci "Fészekrakó" ügy
Megkezdődött a Fészekrakó-büntetőper
Vádlottak padján a Fészekrakó-csalók
Fészekrakós tömeg a tárgyalóteremben

 

 

Címkék: közösség video per rendőrség képviselő szomszédok fészekrakó

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr82891618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása