Újabb 1143 panellakás újulhat meg Miskolcon, a Zöld Beruházási Programban. A miskolci pályázatokat nemrégiben, első körben mintegy 813 millió forintos támogatásban részesítette a kormány. - Miskolcot kiemelten kezelték: az országosan megítélt támogatások közel 10 százaléka ide érkezett – mondta el Kriza Ákos polgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

avaspanel.jpgEnnek köszönhetően, összességében csaknem kétmilliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg a városban. Munkához, megrendelésekhez juthatnak a helyi építő- és szerelőipari vállalkozások, javulhat a foglalkoztatás. - Az érintett lakók is megnyugodhatnak: az energiatakarékossági felújításoknak köszönhetően nő a lakásaik értéke, kisebbek lesznek a rezsiköltségeik, szabályozni tudják a fűtést – hangsúlyozta a polgármester.
- Az előző kormánynál az volt a gyakorlat, hogy szóban ugyan elhangzott a támogatási szándék, a valóságban azonban nem voltak meg ehhez a szükséges források- tette hozzá Zsiga Marcell alpolgármester, országgyűlési képviselő. - Csupán felelőtlen ígéretek történtek, a lakóközösségek pedig hosszú ideje hiába várják pályázataik megvalósulását. Az új kormány forrást is tudott rendelni a korábban fedezet nélkül meghirdetett pályázatokhoz.

A közelmúltban 228 nyertes pályázatról született döntés a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) panel kettes alprogramjában. Az elmúlt időszakban összesen közel 250 pályázat számára,13,2 milliárdos támogatást ítélt meg a bíráló bizottság, amiből 23 ezer lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg. Nagyjából ugyanennyi vár még támogatásra: a kormány őket sem hagyja cserben, még az idén igyekszik megteremteni az újabb keretösszeget a támogatásukhoz. Mint elhangzott, a programban szerepet kap a nyílászárók cseréje, az utólagos homlokzati hőszigetelés, az alsó- és a felső födémek szigetelése, illetve a fűtési rendszerek szabályozhatóságának, mérhetőségének a biztosítása is.

A korszerűsítés eredményeként évente akár 100 tonnával is mérséklődhet egy-egy épület szén-dioxid-kibocsátása, 50 százalékkal mérséklődhet az energiafelhasználás. Mindez pedig 30-45 százalékkal is csökkentheti a lakók energiaköltségeit. – A miskolci pályázatok első körben mintegy 813 millió forintos támogatást kaptak, amelynek a segítségével 1143 lakás újulhat meg. A második félévben azonban valószínűleg valamennyi miskolci pályázat megkapja majd a szükséges támogatást – emelte ki Kriza Ákos.

(minap.hu)

Címkék: pályázat panelprogram minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr102849875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása