Elzárták a csapokat az Avason

 2011.04.19. 16:08

Nem volt sem ellenkezés, sem vita. Mindenki tudta miről van szó, a szerelőcsapatok pedig olyan rutinnal szerelték az órákat, mint, ha mindig is ezt csinálták volna. Tíz lakásból mindössze egy helyen maradt fenn a melegvíz óra, itt sikerült a lakóknak az adósságkezelési programba becsatlakozni. A Szilvás utca 2. alatt jártunk, ahol a MIHŐ és a MIVÍZ képletesen, és szó szerint is elzárta a csapokat.

szilvas2viz_110419_ja_11.jpg

 

Kedden reggel két csapat vág neki a Szilvás utca 2. alatti lépcsőháznak. A vizesek a földszintről indulnak, a MIHŐ-s szerelők pedig a tizedikről. Mindkét társaságot közterület-felügyelő kíséri. Mi a legfelső szinten csatlakozunk a hőszolgáltató szerelőihez, akik itt két lakásban is leszerelik pár perc alatt a melegvíz órát, és lezárják a csövet. Mind a két lakásba ugyanaz a házaspár engedi be őket, akik egy szót sem szólnak, csak lesütött szemmel várják ki a szerelés végét, majd írják alá a papírokat. Beszélni nem nagyon akarnak, csak annyit tudunk meg, hogy az egyik lakás az övék, a másik pedig rokonaiké, akik most nem tartózkodnak itt.

szilvas2viz_110419_ja_3.jpg

Már megyünk is tovább a kilencedikre, ahol beengednek a lakásba, de nyilatkozni itt sem akarnak, viszont a helyzet itt az, hogy nem is a tulajdonosok laknak a lakásban, csak rokonok, a tulaj valahol vidéken él most, nem is Miskolcon. Ez a szerelőket nem nagyon zavarja meg, itt is pár perc alatt vakdugó kerül a melegvízvezeték végére. Közben kint a folyosón fehér port fedezünk fel, végigszórva a szomszéd lakás fala és ajtaja előtt, kiderül a csótányok és egyéb ízeltlábúak vonulását hivatott megakadályozni a lakás felé.


szilvas2viz_110419_ja_7.jpg

A Szilvás utca 2. ugyanis igazi állatorvosi lova az avasi problémáknak. Összesen 12 nem fizető él a lépcsőházban, nagy részük fészekrakó hitellel költözött be. Van olyan is, aki ellen már elindult a büntetőeljárás, ahogy az egyik lakó mondja: hangoztatják is, hogy nem fizetik a rezsit, úgyis kirakják őket a lakásból a csalás miatt. A nem fizetés azonban csak az egyik gondja a többi lakónak – bár a társasház is a csőd szélén áll, az év elején egy hónapig rossz volt a lift, mert nem volt pénzük megcsináltatni. Azonban a fészekrakókkal kapcsolatban a hangoskodás, szemetelés, a csótányirtás elmaradása a komolyabb panasz. Sokan félnek tőlük, és szólni sem mernek, még, ha zavarja is őket az életmódjuk. A lépcsőház lepusztult állapotban van, a folyosókon alig látni valamit, mert az egykori neon világítótesteknek nem csak a tetejét szedték le, de a komplett belsejét is kiberhelték. Az egyik folyosón, egy darab dróton foglalatot kötöttek rá, abból lóg egy villanykörte.

szilvas2viz_110419_ja_5.jpg

 

Ilyen állapotok közt érünk a nyolcadikra, ahol atlétatrikóra vetkőzött, teletetovált férfi nyit ajtót, a

 kikötésről tud, a fotó ellen viszont hevesen tiltakozik, pert emlegetve. Kicsit arrébb egy lakásban viszont nem kerül sor a leszerelésre, kiderül a családnak sikerült kifizetnie a vízszámláját, a fűtés és melegvíz elmaradásukat pedig a családsegítő adósságkezelő programjának keretében fogják kifizetni. A hölgy a nevét nem vállalva elmondja, svájci frank alapú hitelt vettek fel, aminek nagyon megnőtt a törlesztő részlete, így nem tudnak minden fizetni, bármennyire is szeretnék. De nem szerették volna, ha korlátozzák a vizüket, ezért erőn felül is megteszik, amit tudnak. Lejjebb már kevesebb szerencsével járnak a szerelők, több helyen sem nyitnak ajtót, de ezzel persze nem ússzák meg a dolgot, a szerelők óránként visszatérnek, hogy elvégezhessék a beavatkozást. Eddig, a lépcsőházban 6 lakásban korlátozták a vízfogyasztást. Ez azt jelenti, hogy ezekben a lakásokban a melegvíz fogyasztásból kizárták azokat a családokat, akiknek vízdíj tartozása 90 napon túli.

 

Az ivóvíznél pedig korlátozás történt. Az érintett 6 nem fizető család esetében napi 50 liter/fő/nap hideg víz áll rendelkezésre, és természetesen csak a bejelentett ott élők számára. Dobos Tímeától, a városháza szóvivőjétől megtudtuk, ahová nem engedik be a szerelőket, ott a jogszabályban meghatározottak alapján kérelmezni fogják a szükséges jegyzői, azonnal végrehajtható határozat kibocsátását és ennek birtokában, egy később egyeztetett időpontban rendőri és hatósági jelenlét mellett fogják a korlátozásokat elvégezni. Az intézkedést a hatályos törvényi és önkormányzati jogszabályok lehetővé teszik. A 12 érintett családból 2-vel tudott megállapodni a szolgáltató, ők részletfizetési lehetőséget kaptak.

 

A korlátozás egyértelmű célja, a kintlévőségek behajtásának felgyorsítása. Ezeket a lépéseket a szóvivő szerint már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, hiszen az elmúlt három évben nagy mértékben megnövekedett a Miskolc Holding tagvállalatainak kintlévősége. A 180 napon túli lakossági tartozás meghaladja az 1,9 milliárd forintot. A nem, vagy késedelmesen fizetők aránya eléri 20-25%-ot. A Szilvás utca 2 szám alatti társasházban a MIVÍZ és MIHŐ követelése 7,8 millió Ft. A közüzemi követelések tekintetében a végrehajtási törvény moratóriuma megszűnt ezért a közeljövőben az ingatlan végrehajtások jelentős számú megindítását kezdeményezik az érintettek felé.

(minap.hu)

Kapcsolódó:
Vízkorlátozás a Szilvás utcában
Korlátozták a vízfogyasztást az Avason
 

Címkék: video fészekrakó minap mivíz vízkorlátozás

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr302839919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása