Keményen lép fel a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai a jövőben azokkal szemben, akik nem fizetik a rezsiszámláikat és nagy kintlévőségekkel rendelkeznek. Ennek első lépéseként az avasi lakótelepen, a Szilvás utca 2. szám alatti lépcsőházban 12 lakást zárnak ki a víz és melegvíz szolgáltatásból.szilvasutca2_047_hi.jpg

 

Az elmúlt három évben nagy mértékben megnövekedett a Miskolc Holding tagvállalatainak kintlévősége. A 180 napon túli lakossági tartozás meghaladja az 1,9 milliárd forintot. A nem, vagy késedelmesen fizetők aránya eléri 20-25%-ot.
A Holding vezetősége a felelős gazdálkodás szabályainak eleget téve határozott intézkedéseket tesz a folyamatnak megállítására és a követelés állomány csökkentésér, melyet véleményük szerint már évekkel korábban meg kellett volna tenni.
 


A Miskolc Szilvás utca 2. szám alatti társasházban a használati meleg víznél az összes 90 napon túli tartozással rendelkező személynél a szerződés felmondását követően a lakásban lévő mérőóránál a fogyasztás teljes kizárását végzik el. Az intézkedést mind a Távhőtörvény, mind a vonatkozó Önkormányzati rendelet lehetővé teszi.
Az ivóvíz szintén az összes 90 napon túli tartozással rendelkező személynél a lakásban lévő mérőóránál a fogyasztást korlátozzák a jogszabályban meghatározott 50 liter/fő/nap mértékben – az ANTSZ előzetes állásfoglalás figyelembevételével, a társasház határozata alapján.
Az érintett családoknál a korlátozások előreláthatólag április 30-ig történnek meg, az intézkedést a hatályos törvényi és önkormányzati jogszabályok lehetővé teszik.

A társasházban 55 lakás található. Ebből 12 lakásban tartósan nem fizetnek az ott élők. A MIVÍZ és MIHŐ követelése 7.8 millió forint. A társasházról már mi is beszámoltunk, ott több „fészekrakós csaló” található, de egy illegális beköltöző családdal is meggyűlt a lakók baja, akik a hatósági osztály felszólítására hagyták el az alaposan lelakott lakást. A társasház tartozásai olyan mértéket értek el, hogy a meghibásodott liftet nem tudják megjavítani, és gyalog járnak a tíz emeletes lépcsőházban. 

Az intézkedések nem érintik a szolgáltatási díjat folyamatosan fizetőket és azokat, akik részletfizetési megállapodást kötnek, valamint adósságrendezési eljárásban vállalják kötelezettségeik megfizetését. Az intézkedések a folyamatos szolgáltatás nyújtás biztosítása és a rendszeresen fizetők érdekében történik. Mint megtudtuk: az összes további érintettnél is ilyen jellegű intézkedés elrendelése várható az egész városban.

Tervez a város egységes szabályzást is, az ez alapján történő eljárások bevezetésére előreláthatólag 2011. nyár végére kerül sor. Ennek bevezetéséig is mindent megtesznek a Holding tagvállalatai a kintlévőségi állomány csökkentésére, és növelik a behajtás aktivitását.
A közüzemi követelések tekintetében a végrehajtási törvény moratóriuma megszűnt ezért a közeljövőben az ingatlan végrehajtások jelentős számú megindítását kezdeményezik az érintettek felé – tájékoztatott Dobos Tímea, a városháza szóvivője.

(minap.hu)

Kapcsolódó:
Ivóvíz és meleg víz korlátozás a miskolci Szilvás u. 2 alatt
Vízkorlátozás egy miskolci panelházban
Korlátozzák a vízfogyasztást

Majd fúrok egy kutat

 

Címkék: video fészekrakó minap mivíz vízkorlátozás

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr672832381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása