Két családot kellett kiköltöztetni az Avasról pénteken, partfalomlás miatt. A tufás szerkezetű talaj szinte folyamatosan mozog a Lövei sornál, korábban már több helyen is támfalakkal erősítették meg a környéken a hegyoldalt.
Váradi Béla, az egyik károsult a helyszínen mutatja, hogy nem először veszélyezteti őket az omlás, korábban is betonfalakkal kellett védekezniük a törmelék ellen. Egy kis mozdulat elég hozzá, hogy négyzetméternyi darabok szakadjanak le. – Mindig előrébb szorultunk a házban, az értékesebb dolgokat is előre vittük, mert soha nem tudhattuk, mikor indul meg az egész – mondja a férfi. A négygyermekes családot és szomszédjukat a MIK szükséglakásokban helyezi el, az erősítési munkálatok idejére.
Durda Péter, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának főtanácsosa úgy tájékoztatott, hogy ezek már szombaton reggel elkezdődnek. Lebontják a veszélyes részeket, és a közvetlen balesetveszély elhárítására, egyelőre úgynevezett mechanikus védelmet építenek ki. Elkerítik a területet, és vasoszlopokkal, acélhálóval erősítik meg a hegyoldalt. - Ezeket a folyamatokkal sajnos számolnunk kell – a tavalyi esőzések, a téli fagyok és most a talaj kiszáradása mind hozzájárulnak az ilyen, és hasonló veszélyhelyzetek kialakulásához – mondta a főtanácsos. A helyszínt Pfliegler Péter alpolgármester, a városüzemeltetési osztály és a katasztrófavédelem szakemberei is megtekintették. Mint megtudtuk, a támfal végleges helyreállítása előreláthatóan 25-30 millió forintba kerül majd. Ezt a város saját erejéből finanszírozza, de keresik a pályázati lehetőségeket is.
(minap.hu) - további fényképek itt.
Kapcsolódó:
Újabb támfalomlás az Avason
Újabb támfalomlás Miskolcon
Újabb támfal omlás az Avason /boon helyesírás/