Angliából érkeztek óvodapedagógusok, általános és középiskolai tanárok február végén egy hétre Magyarországra, szakmai továbbképzés céljából. Eger és Budapest mellett február 23-án Miskolcra is ellátogattak az Avastetői Általános Iskolába, Avastetői Óvodába és az Avasi Gimnáziumba.

Az Európai Unió Life Long Learning oktatási programjának keretében szervezett továbbképzés célja, hogy több szempontot is figyelembe véve összehasonlítsák az angol és magyarországi közoktatást. A Newham, Croydon, Tower Hamlets és Essex városából érkező pedagógusok tanulmányozzák a magyar oktatási rendszert. Megfigyelik a tanórákon alkalmazott stratégiákat, az idegen nyelvek oktatásának módját, illetve a kompetencia alapú oktatás, a tehetséggondozás magyarországi folyamatai mellett a két tanítási nyelvű oktatás célját, és azt, hogy miért és hogyan vezették be Magyarországon.



– Nagyon izgalmas élmény a magyarországi tartózkodásunk, hiszen már most észrevettünk sok hasonlóságot és különbséget is a két ország iskolarendszerében – mondja Peter Labuschagne általános iskolai pedagógus, aki Newham városából érkezett. – Lényeges hasonlóság – hangsúlyozza –, hogy London környékéhez hasonlóan az itteni iskolákban is fontosak a gyerekek. Az oktatási intézményeket erőteljes gyermekközpontúság jellemzi. Interaktívabbak itt az órák, ami főként a nyelvoktatás területén fontos az ismeretanyag hatékony átadása szempontjából.

avasangol_1.jpg

Érdekes különbség ugyanakkor Labuschagne szerint, hogy míg náluk az iskolákban egyenruhában járnak a gyerekek, itt ez nem jellemző. Személyiségük, színes egyéniségük már első pillanatban leolvasható a ruházatukból, míg Angliában csupán az, melyik iskolába járnak.

A képzés első miskolci állomása a Városháza díszterme volt, ahol megismerték a város oktatási programját. Ezt követően különböző intézményekbe látogattak el, elsőként az Avastetői Általános Iskolába. Itt az alsó tagozatosok műsora után az iskola hétköznapi életét figyelték meg külföldi vendégeink. Az egyhetes program keretén belül főként tanórákon vesznek részt a pedagógusok, hogy Magyarország teljes körű oktatási rendszerét elemezni tudják.

(minap.hu)

Kapcsolódó:
Angol tanárok járták az Avast

Címkék: video tanár minap avasi gimnázium

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr282686573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása