Egy a térképeken nem szereplő csapadékcsatornát találtak az Avasi Egészségügyi Centrum alapozása során. A munkálatokat csak akkor lehet folytatni, ha sikerül a közművet feltérképezni, és kiváltani.

Az alapellátás minőségének javítását biztosítja majd az Avasi lakótelepen felépülő egészségügyi centrum, amit június 30-án kell átadnia a kivitelező cégnek. Az építkezés során viszont váratlan probléma merült fel, ugyanis a talajmechanikai vizsgálat, és a tereprendezés során egy a térképeken nem szereplő csapadékcsatorna közművet találtak. Ezt ki kell váltani, csak ezt követően kezdődhet meg az építkezés, ami a támogatási szerződés szerint csaknem 307 millió forintból valósulhat meg. Ebből 80 százalék pályázati forrásból biztosított, 20 százalék pedig önrész.avashaz.jpg

Az építkezést viszont nem csupán a „fantom” csapadékcsatorna akadályozza. A környéken lakók is hangot adtak nemtetszésüknek, amiért a városrészben lévő zöld parkot megszüntetik. A városvezetés viszont gondoskodott arról, hogy az ott élők ne maradjanak park nélkül. A meglévő fák nagy része megmarad és a kivitelezés befejezése után, újabbakat is ültetnek majd. A szemközti, most még elhanyagolt területen pedig parkolókat alakítanak ki. Az új épület környezetbarát megoldásokkal épül fel, a gyerekek számára pedig egy barátságos életteret is kialakítanak, hogy ne félve menjenek be az orvoshoz. A betegek 8 órától este 7-ig folyamatosan találnak majd háziorvost az épületben.

avashaz1.jpg

Az Avasi lakótelepen jelenleg egy több mint 20 éves épületben látnak el a 6 felnőtt és 3 gyermek háziorvosi körzetet – több mint tízezer avasi lakost. Az új épületbe viszont beköltözhetnek majd a Szentgyörgy utcai háziorvosi rendelők, és hat szakorvosi rendelés is üzemel majd: szemészet, nőgyógyászat, érsebészet, neurológia, reumatológia, és urológia.

(minap.hu)

Címkék: video építkezés parkoló minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr112659698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röghegyiné 2011.04.04. 10:01:31

Érdeklődnék, hogy az építkezés helyén korábban fellelhető térplasztika (www.szoborlap.hu/9512_terplasztika_miskolc_paizs_laszlo_1988.html) hová tűnt!!!!!!!!!!!??????????
süti beállítások módosítása