Éjjel fél 11 után nem sokkal ismét földrengés volt Miskolcon. A keddi földrengés 2.9-es erősségű volt, és szinte egész Miskolcon lehetett érezni, mivel a városban vagy környékén volt az epicentrum – mondta el a minap.hu érdeklődésére Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

A rengést követően pillanatokon belül sok miskolci jelezte a tényt az egyik népszerű közösségi portálon, de a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek is számos riasztás kaptak.foldrenge.jpg

Emlékezetes, nyáron többször is megmozdult a föld Miskolcon: augusztusban összesen négy földrengés volt a város környékén. Augusztus 14-én 2.3-as, augusztus 17-én 2.5-ös, majd augusztus 19-én egymást követően két 3-as erősségű rengés rázta meg Miskolcot. Ezután nem sokkal október végén Szerencsen volt térségünkben földrengés: az a Richter-skálán 2.7-es erősségű volt, de észleltek rengéseket hazánkban idén többek közt Sellyén, és Körmenden is.

(minap.hu)

Címkék: video földrengés

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr82527679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása