Elég! – mondják az avasi szocialista képviselőjelöltek. Aláírásgyűjtés és séta egy élhetőbb Avasért.

http://csepel.info/wp-content/uploads/mszp1.jpgEgy lakossági kezdeményezés kapcsán tartott sajtótájékoztatót két szocialista képviselőjelölt, Földesi Norbert és Varga Gergő, hétfőn. Az avasi  lakók ugyanis aláírásgyűjtési akciót kezdeményeztek, hogy a kormány gondolja újra és változtassa meg korábbi, a kilakoltatási moratóriumról szóló jogszabályt. A miskolci szocialisták és a lakosság egyöntetű véleménye ugyanis, hogy elég – fogalmazott Földesi Norbert. Hozzátette: elég az olcsó kampányfogásokból, amely szerint Káli Sándor polgármester költöztette az Avasra azokat, akik miatt most többen aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elég abból – folytatta –, hogy az együttélés szabályait betartani nem tudó, vagy nem akaró közösségek zavarják a nyugalmat. Elég a hazudozásokból, melyek kriminalizálják az Avast, hamis bűnügyi statisztikára hivatkozva – hangsúlyozta. És elég abból, hogy eladhatatlanná válnak ingatlanjaink, mert ezek a közösségek amortizálják lakóházainkat és környékét – tette hozzá.



Varga Gergő szerint az igaztalan, olcsó kampányfogásokkal csak azt lehet elérni, hogy nem azok lesznek a szomszédaink, akikkel békében, nyugodtan élhetünk egymás mellett. Elmondta azt is, hogy szemptember 17-én délután 5 órától békés demonstrációt tartanak, Séta a nyugalomért címmel. Ezzel szeretnék felhívni a kormány figyelmét az Avas problémájára – hangsúlyozta. Szeretnék, ha ez a rendezvényük felülemelkedne a politikán, ezért várnak mindenkit, avasit, miskolcit, akik újra úgy szeretnének élni az Avason, ahogyan az elmúlt évtizedekben.

(boon.hu)

Szánalmasak ezek a bukott szocik.
A cikkhez tartozó hozzászólások magukért beszélnek.

Kapcsolódó: Aláírásgyűjtés és séta az Avas nyugalmáért

Címkék: kampány boon minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr592297568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása