Rendőrök a "fészekrakósokba"

 2010.02.26. 19:56

Boon cikk a csalással megszerzett lakások ügyének jelenlegi állásáról. Úgy tűnik - a riport alapján - van némi remény, hogy megtisztulhassanak az Avas eddig elfertőződött lakásai. Az, hogy némelybe rendőrök költözhetnek minden bizonnyal nagy előnyt jelenthet a lakóknak. Meglátjuk, a cikk egyébként kommentelhető.
Frissítés: 2010. március 8. - Rendőrök költöztek a fészekrakósokba

 

"Miskolc - Mi lesz a "fészekrakós" lakások sorsa? Tömeges kilakoltatások várhatóak tavasszal az Avason? Az illetékes válasza: tömeges nem, de a már zajló végrehajtások ütemezésének megfelelően előfordulhatnak.
 
Mi lesz a „fészekrakós” lakásokkal? Az Avason már beszélik, amint beköszönt a tavasz, kilakoltatják az ott lakókat, vagyis mindazokat, akik gyanú szerint jogtalanul jutottak az ingatlanokhoz, és nem fizetik a banknak a részleteket. (Az Észak-Magyarország többször írt róla: nyomoz a rendőrség az ügyben.) 70-80 lakást érinthet az eset, egy részükbe rendőrök költöznek.

Mint kiderült, a szóbeszédnek nagyon is van valóságalapja, igaz, kicsit „szolídabban” történnek a dolgok. Az ügyben márciusi 4-ei ülésükön fontos döntést is hoznak a képviselők, az előzmények pedig még korábbra nyúlnak vissza.
– 2009 őszén döntött a közgyűlés, hogy 100 millió forintot elkülönít a gazdasági válság miatt, önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került adósok megsegítésére, illetve a fészekrakós lakások megvételére. Már néhányat meg is vásárolt az önkormányzat – mondta Németh Zoltán, a MIK Zrt. igazgatóhelyettese.

Csereszerződés

A lakások egy részébe valóban rendőrök költöznek, hogy pontosan hányba, még nem tudta megmondani az igazgatóhelyettes. Az viszont tény, hogy három olyan lakás van, amiből már távoztak a korábban ott élők, és hamarosan beköltözhetnek az új, rendőr bérlők. És ezzel kapcsolatban születik döntés a közgyűlési ülésen márciusban.
– A megyei rendőr-főkapitánysággal köt az önkormányzat csereszerződést – mondta Németh Zoltán. –A főkapitányságnak bérlő kijelölési joga van, ezt lehet majd e lakásokat érintően elcserélni, megváltoztatni. Jelenleg háromról van szó, de később (és ez az előterjesztés lényege) akár tovább nőhet a számuk.

70-80 lakás?

Németh Zoltántól megkérdeztük, valóban 70-80 lakás érintett-e az ügyben. A nagyságrend szerinte igaz, de konkrét számot nem tudott mondani. Elsősorban a 1,5-2 szobásokat vennék meg az önkormányzati rendeletben rögzített feltételeknek megfelelően, mert azokat tudják a legjobban hasznosítani. A MIK Zrt. egyébként abban bízik, hogy a társaság által befolyásolható épületek esetében visszaáll a rend.

Firtattuk, igaz-e, hogy tavasszal tömeges kilakoltatások várhatók az Avason. A válasz: tömeges nem, de a már zajló végrehajtások ütemezésének megfelelően előfordulhatnak. Azért nem tömeges, mert nem egyik napról a másikra történik a dolog, másrészt a gyakorlat azt mutatja, hogy akiknek a lakását elárverezik, az önszántából el is hagyja azt."

Címkék: rendőrség szomszédok szemét közbiztonság fészekrakó boon varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr261793123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása