Boon cikk: (vörös kiemelés: AvasBlog)

"Miskolc – Városőrség alakul Miskolcon, ami december elején, az Avas városrészen kezdi el működését, egyelőre két hónapig, kísérleti jelleggel – jelentette be Káli Sándor polgármester a hétfői sajtótájékoztatón. 

Utánajártunk, mi lesz a feladata pontosan a harminc emberből álló szervezetnek, melynek tagjai nem polgárőrök, és nem is rendőrök. Annyi joguk van, mint bárki másnak, mégis a bűnözés ellen harcolnak. Tegyük végre tisztába: kik ők valójában?

Kérdéseinkre Dr. Pásztor Albert, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője válaszolt. Segített eloszlatni a ködöt, ami az új szervezet működését, és főként jogkörét övezi. "A városőrség tagjainak természetesen nincs joga bemenni a lépcsőházba vagy a lakásokba" – szögezte le azonnal. "Ez egy civil biztonsági cég, amelyre a vagyonvédelmi törvény vonatkoztatható. Annyi jogosultságuk van, mint bármely más állampolgárnak. Vagyis például bűneset alkalmával az elkövetőt feltartóztathatják,
és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tarthatják
.
Ehhez persze nem kell feltétlenül a városőrség tagjának lenni, bárki megteheti, bár a biztonsági cég munkatársai nyilván olyan habitusúak, testalkatúak, hogy eredményesebben intézkedhetnek ilyen helyzetekben" – fejtette ki.

Komoly pozitívumként beszélt arról is, hogy a tervek szerint a városőrök a rendőrökkel együtt járják majd az Avas városrészt. Ami azt jelenti, hogy a korábban párban dolgozó rendőrök kapnak egy-egy városőr segítőtársat, így ugyanazon időben két helyszín védelmét is elláthatják. Természetesen a gyakorlati tapasztalatok alakítják majd döntően a szervezet működését.

"A városőrök jelvénnyel igazolják magukat és egyenruhában dolgoznak. Megjelenésük kétségkívül tekintélyt parancsoló lesz" – mondta el. De vajon miben különböznek ők a polgárőrség tagjaitól? "A polgárőrnek több a jogosultsága. Ezenkívül tagjai büntetőjogi védelem alatt állnak. Ez csak akkor illeti meg a városőrséget, ha hivatalos személy segítőjeként rendőrrel együtt dolgoznak." "

Alább látható a Városőrség örse, stílusosan berendezkedve.


Nagyobb térképre váltás

 

Címkék: közbiztonság boon varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr971052075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása