A Miskolciak az Avasért Egyesület szervezésében fórumot tartottak kedd késő délután az egyik avasi pincében. A város vezetésének képviselői elmondták, hogy az alapoktól újjá kell építeni az Avast, hogy visszanyerje régi szépségét, hírnevét. Cáfolták, hogy minden pincét megadóztatnának, amivel kapcsolatban vita alakult ki.

Az Avas Miskolc csodálatos adottsága, amilyen se Egerben, se Sopronban nincs. Azért dolgozunk, hogy rangjára emeljük – jelentette ki bevezetőjében Szarka Gábor, az egyesület elnöke, aki ezt követően felsorolta, hogy a Kis-Avason mennyi víz, villany, szennyvíz, útépítés történt az elmúlt 10-12 évben. Szólt a közbiztonsággal kapcsolatos problémákról és a szomszédok összefogásának fontosságáról. Mint elmondta, évente kétszer szoktak találkozni, tavasszal a szőlőszezon indulása előtt és ősszel, a szüret után. A pincék megadóztatásával kapcsolatban terjedő hírre reagálva bejelentette: jó lenne első kézből informálódni, ezért hívták meg a város vezetőit. A fórumra mintegy 60 érdeklődő jött el. Mielőtt átadta a szót a vendégeknek az idei bükkaljai szüretről Szarka Gábor elmondta, hogy mennyiségileg gyenge közepes, de a minősége igen jó és jó évjáratú lesz a 2011-es bor.

avasi-pince-forum-111011ml_10.jpg

Pfliegler Péter alpolgármester, mint az avasi pincék jó ismerője az előtte szólóval egyetértve kijelentette, hogy figyelni kell a környezetre, a szomszédra is. A meghívóra reagálva cáfolta, hogy egyeztetés nélkül megadóztatnák a pincéket. Az avasi munkacsoport munkáját ismertetve elmondta, hogy a Bortanya mellett egy cég felajánlásaként fúrást végeztek, hogy megállapítsák a hegy talajszerkezetét, amire feltétlen szükség van a felújítások biztonsága érdekében. Civil segítséggel fényképes pincetár készül és szeretnének egy tanácsadói irodát is létrehozni. Szorgalmazta a Nagy-Avas kitisztítását, szó szerint, illetve a tájidegen növényektől is, mint az ecetfák - s olyanok telepítését, amelyek megkötik a talajt. Jelezte: korlátozni kívánják az utak használatát, illetve szorgalmazta egy pincekódex megalkotását.

Kakas Zoltán, a polgármesteri hivatal adóosztályának a vezetője a pincék adóztatásával kapcsolatos hírt pontosítva elmondta, hogy az átlagos pincéket nem kívánják megadóztatni, a présházak, borházak pedig eddig is adóztak. A normál pincéktől eltérő, külön kategória a vendéglátó egység, amelyek adóköteles építmények. Az építményadó-tekintetében 2012-től némi átalakítás várható. A présházak esetében felülvizsgálják, az ezzel kapcsolatos helyi rendelet valószínűleg decemberben jelenik meg (a mérték várhatóan csökkenni fog). Szarka Gábor mint moderátor elmondta, hogy az elmúlt tíz évben mintegy tíz színvonalas vendéglátóegységet alakítottak ki az Avason. Az egyik vezetőjét, a fórumnak helyet adó Szendrei Mihályt kérte fel, hogy mondja el problémájukat.

– Az utóbbi években az adóhatóság látókörébe kerültek olyan éttermek, amelyekből pinceágak nyílnak. Nem tudták, hogy ezek esetleg adókötelezettség alá esnek. Mitől másabb a vendéglátó pince, mint a gyümölcstermelő, vagy borász? A kőlyuk is építmény? – kérdezte a fiatalember. Nehezményezte, hogy az 5 évre történő visszamenőleges büntetés akár több millió forintos is lehet pincénként. Megjegyezte, hogy a felmérést végző adószakértő azt javasolta, ha nem tudnak fizetni, akkor falazzák le a pincéket. Véleménye szerint a vitatott (egyébként 1990-es rendelet) minden pincére egyformán vonatkozik. Kakas Zoltán megerősítette, hogy a törvény értelmében a pince is építmény.

avasi-pince-forum-111011ml_03.jpg
 
Rostás László
, Miskolc főépítésze a felmérésre hivatkozva bírálta a szakszerűtlen parkolóhely-kialakításokat, vezetéképítéseket – aminek gátat kell szabni, sőt, ahol szükséges, visszabontják majd a feltöltéseket. Az Avas rendbetétele milliárdokat igényel. Sok pince ki se látszik a szemétből, rendbe kell tenni a környezetet –amihez a pincetulajdonosok segítségét kérte. A pincefalu koncepcióval kapcsolatban figyelmeztetett, hogy amíg a Nagy-Avas tűzivízhálózatát nem építik ki, nem kapnak engedélyt a nyitásra.
– Elindultak bizonyos fejlesztések, de leálltak, mert csak a felszínnel foglalkoztak. Pótolni kell az alapokat, amit 40-50-60 éve elmulasztottak. Korlátozni fogjuk az utak teherbírását és a parkolást – jelentette be a főépítész a partfalcsúszásokkal, útleszakadásokkal összefüggésben. Bejelentette az Avas-tető szabadidőpark helyreállítását.

Ezt követően a pincetulajdonos Erzsike érzelmektől fűtött hozzászólásában elmondta, hogy 37 év alatt fejlesztették színvonalassá a pincéjüket, amit ingyen mutatnak meg a turistáknak – a város hírnevét emelve. Már amikor van vendég, mert véleménye szerint a történelmi Avas halott. Eltűnt a régi családi forgatag, a cigányzenés mulatságok. Az összes étterem haldoklik. A tulajdonosok családja dolgozik benne, s nem bírják kifizetni az építményadót. Elkeseredésükben inkább az adószakember tanácsát megfogadva lefalazzák a pincét. Az önkormányzat legalább annyiban segíthetne, hogy a prospektusaiba belevennék az avasi vendéglátóhelyeket.

Zsiga Marcell alpolgármester hozzászólásában elmondta: ne rajtunk kérjék számon, hogy nincs több vendég az Avason. Ne feledjék el, morálisan, gazdaságilag tönkretették a várost nyolc év alatt. Majd munkanélküliségi és az adóssággal kapcsolatos adatokat sorolt. Kiemelte, hogy a városért tett dolgokat köszönettel fogadják, megbecsülik. A tulajdonosnő felszólalására reagálva emlékeztetett, hogy a női utánpótlás kosárlabda Eb-vel kapcsolatban ezt a helyet is ajánlották és tudomása szerint érkeztek is vendégek. Kiemelte, hogy Miskolc fejlesztésének két alappillére a hagyományok ápolása és a munkahelyek teremtése, amihez türelmet és bizalmat kért a polgároktól.

A fórum zárásaként Eperjesi Erika, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a nagy fejlesztések meghaladják a lehetőségeit, de a képviselői alapjából, kisebb, lokális munkákat támogat, mint például az életveszélyes lépcső kijavítása. Havonta tart fogadó órákat, amire várja a pincegazdákat is.
– Jöjjenek, mondják el a problémáikat – biztatta a jelenlévőket Eperjesi Erika.

(minap.hu)

 

Címkék: fórum közösség rendezvény pincesor minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr193304007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása