Iskolánk tanulói hétfőn május 23-án parlamenti kiránduláson vehettek részt, hiszen több közismereti versenyen is eredményesen szerepeltek( országos 1. és 2. helyezés). Ezek pedig: Magyarország az én hazám, honismereti vetélkedő, Európa komplex állampolgári vetélkedő és az Örökségünk 48’ történelmi verseny. Miskolcról vonattal jutottunk el Budapestig, majd az Országházig metróra szálltunk. A Kossuth-térről az épületet teljes pompájában csodálhattuk meg, azután a bementünk az oldalbejáraton. Sétánkat a főlépcsőnél kezdtük, amit a volt felsőházi ülésterem követett, ahol megismerkedhettünk vezetőinkkel. Ezt követte egy szavazás szimuláció, amellyel betekintést nyerhettünk az országgyűlési képviselők munkájába.

korona

Utunkat folytatva az alsóházi ülésterembe érkeztünk, amelyet a mai magyar országgyűlés használ napi szinten, itt meghallgathattuk a napirend előtti felszólalásokat.  A Parlament hatalmas könyvtárral rendelkezik, ahol még ma is működik az 1902-ben kialakított csőposta, melyen a képviselők kérelmeiket adhatják le a könyvtárnak. A rendszer sűrített levegővel működik és lehetővé teszi a gyorsabb információáramlást. A koronázási jelképek mellett, láthattuk a díszőrség bemutatóját is.

Fáradtan, de annál több élménnyel gazdagon tértünk haza.
Sándor Adrienn  11/5 osztályos  tanuló

(avasi.hu)

Címkék: avasi gimnázium

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr522932770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása