Mikulás a posta mellett

 2009.05.28. 13:40

Csokoládé (vagyis inkább csokoládés  bevonómasszás) mikulásokat osztogatott az egyik képviselő az Avason.

A MIKOM.hu videós összeállítása.

"Ismét csokimikulást osztott Fodor Zoltán önkormányzati képviselő az Avason. A múlt héten az avasi nyugdíjas klub tagjai kaptak az édességből, most pedig az Iránytű Szociális Szolgálat avasi szolgáltatási központjának munkatársai segítettek az osztásban az avasi nagyposta előtt. Hétfőn, kedden és szerdán naponta 3000 mikulást vehettek át a városrészben élők. A posta előtt tegnap is hosszú sor állt, így a biztonságra az avasi polgárőrök vigyáztak. A maradék 5400 édességet pedig a városrész óvodái, általános iskolái és nyugdíjas klubjai kapják meg, így összesen 14 ezer 400 mikulást oszt szét a képviselő. Fodor Zoltán nem most jótékonykodott először, korábban babkonzervet és fogkrémet adott a rászorulóknak, minden esetben egy budapesti cég biztosította az adományokat. Jövő héten pedig 500 pár cipőt kap a képviselő és ezt is a városrész lakosai között osztja majd szét. Fodor Zoltán jelenleg tárgyalásokat folytat egy szociális bolt létrehozásáról is, ahol a vámosok által elkobzott árukat olcsóbban vásárolhatnák meg az avason élők. "

Természeresen az Avas központjában, a Posta melletti helyen, ahol sok "érdekes" és bizalomgerjesztő megjelenésű egyének tartózkodnak. Érdemes körbenézni:


Nagyobb térképre váltás

Címkék: rendezvény mikom.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr41148846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása