Nagy baj lesz az Avason - Boon.hu

 2009.04.07. 16:48

A cikk linkje (vörös kiemelés: AvasBlog)

"Miskolc - A behajtandó összeg folyamatosan emelkedik. Az infláció miatt, az egymásra rakódó kamattartozások miatt, és félő, amiatt is fog, hogy elérkezik a "bankos ügyek" ideje. 

 A végrehajtási ügyeknek körülbelül a fele – Miskolcon vagyunk – közüzemi tartozások miatt született, a másik fele főleg a következőkből áll: követeléskezelési, banki, magánszemélyek közötti, telefontársaságoknak járó tartozás miatti. A behajtandó összeg folyamatosan emelkedik. Az infláció miatt, az egymásra rakódó kamattartozások miatt, és félő, amiatt is fog, hogy elérkezik a „bankos ügyek” ideje. Utóbbiak száma még nem nő – tudtuk meg beszélgetőpartnerünktől, a miskolci nyolc végrehajtó iroda egyikének vezetőjétől, Kiss-Kondás Gusztávtól.
Mi a helyzet az Avason, a „fészekrakós” lakásokkal, azok tulajdonosaival? Gyakori-e, hogy a végrehajtónak  hatósági segítséggel kell eltávolíttatni volt otthonából azt, akitől azt elvette a bíróság? Mi a teendő akkor, amikor az adós a családba menekítette értékeit? Hogy néz ki a végrehajtásnál  pénzükre várók sora? Ki áll elől? Mik az előnyei az idén bevezetett, de még csak majd ezután induló online árveréseknek?

Az önálló bírósági végrehajtó a bíróság által hozott összes olyan jogerős határozatot hajtja végre, amely nem az államot illeti. Kiss-Kondás Gusztáv, a megyében működő 18 (ebből Miskolcon 8) végrehajtói iroda egyikének vezetője fontosnak tartja, hogy a fenti mondat szerepeljen a cikkben. Mégpedig azért, mert ebben van munkája-munkájuk lényege. Ők ugyanis a megyében működő városi bíróságok mellé kirendelt szakemberek, akik nem ítéletet hoznak, hanem az elrendelt végrehajtást lebonyolítják.

Beletörődtek

Az ember – mármint a laikus – úgy gondolja, hogy náluk gyűlöletesebb figura aligha van azok szemében, akik elveszítik ingóságaikat, ingatlanjukat, vagyonuk kisebb-nagyobb hányadát, avagy vagyonnak nem nevezhető javaikat. De ez nem így van. Nem gyűlölik őket. Kiss-Kondás Gusztáv elmondja: a „nagyok”, a jól menő vállalkozók természetesen ügyvédeik révén próbálkoznak, de nem „gyűlöletből”, hiszen pontosan tudják, mi a „saruk”.

Egyébként a „kicsik” is tudják, és mire elérnek abba a stádiumba, hogy leül velük tárgyalni a végrehajtó, már beletörődtek a helyzetükbe. Éppen ezért igen kevés olyan eset volt Kiss-Kondás Gusztáv és munkatársai praxisában, amikor hatósági segítséget kellett volna igénybe venniük. Kilakoltatásnál (önkormányzati tulajdonú lakásnál) vagy az új vevő „birtokba helyezésénél”, ez az az eset, amilyenből a következőkben egyre több lesz a miskolci Avason.

A bank "mindent visz"

A végrehajtási ügyek és összegek száma nő. És még nem kezdett el nőni azok száma, amikor a bankok lépnek fel követeléseikkel. A végrehajtó szerint a bankok célja valamiképpen megoldást kínálni a bajba jutott adósoknak, mert ha nem így teszik, hiába futnának a pénzük után. A dobra kerülő ingatlanokra aligha lesz annyi vevő, amennyi fenntartaná az egynesúlyt. Talán az lehet megoldás, hogy az otthonukat vesztettek bérlőkké válnak, olyan lakásokban, amelyek (csoportos) megvásárlását a bank támogatja egy-egy vállalkozónak – véli Kiss-Kondás Gusztáv.

Nagy baj lesz az Avason, a Fészekrakó-program révén otthonhoz jutottak körében – ez már most látszik.
Legalább száz ilyen ügy van folyamatban. A tulajdonosok nem fizetik a közüzemi díjakat, a közös költséget. És ugrásszerűen nő majd a végrehajtások száma, mivel nem fizetik a törlesztőrészletet. A sor elején a bankok állnak (jelzálog), amit lehet rossz néven venni tőlük (a távhő hőt adott, a szemetes elvitte a szemetet, stb.), de az is igaz: ők hitelezték meg a pénzt. Vagyis, leegyszerűsítve: a bank „mindent visz”. 

Nincs korlát

A végrehajtó a törvény által biztosított lehetőségeket kihasználva felkutatja az adós vagyonát. „Papíralapon” a pénzintézeteknél, az OEP-nél, a zálogjogi nyilvántartásban, az adóhatóságnál. Online módon a lakcímnyilvántartásban, a gépjármű-nyilvántartásban, a cégnyilvántartásban. A jogosultnak (tehát, aki a pénzére vár) joga van arra, hogy megtámadja azt a nem ritka módit, amikor a nemfizető a vagyonát a családba menekíti ki. A behajthatatlanság megállapításának öt év az elévülési ideje. Ezen belül tehát újra és újra lehet „próbálkozni”. Ez év elejétől él, bár még a gyakorlatban nem, de hamarosan indul az online árverés rendszere. A szakemberek szerint tisztábbá, eredményesebbé fogja tenni az árveréseket. 

- Szabados Gábor - "

 

 

Címkék: fészekrakó boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr371052079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása