Szünetel majd az áramszolgáltatás szerdán előreláthatólag reggel nyolc és délután négy óra között az avasi lakótelep néhány utcájában, egy transzformátorház karbantartása, javítása miatt

Szolgáltatás-szünet a Szentgyörgy utca 32-42., a Szilvás utca 2-36. és a Felsőruzsin 23. szám alatt lesz, és arra egy transzformátorház karbantartása, javítása miatt van szükség – mondta el a minap.hu-nak Csordás Péter, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. Kommunikációs és szabályozásmenedzsment igazgatóságának főmunkatársa. A szakember hozzátette: a kijelölt idősáv az áramszünet maximális idejét jelenti, ha mód van rá – ez így szokott lenni máskor és máshol is – az áramszolgáltatást már hamarabb is helyreállíthatják.



Sasvári Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének megbízott vezetője elmondta: a vonatkozó szabályok alapján az áramszolgáltató az előre tervezett, és más módon el nem végezhető munkák miatt a szolgáltatást szüneteltetheti, ennek azonban pontosan meghatározott feltételei vannak.

A szolgáltató köteles előzetesen értesíteni a felhasználókat – a 200 KV/A teljesítmény alattiakat 15, az ennél nagyobb teljesítmény esetén pedig30 nappal a munka megkezdését megelőzően – arról, hogy a szünet mikor kezdődik, és meddig fog tartani. Az áramszünet egy napos munka esetén a 12 órát, több napos munkavégzés esetén pedig a napi 8 órát és a heti három napot nem haladhatja meg – tájékoztatott Sasvári Zoltán.

A felügyelőség megbízott vezetője elmondta azt is, hogy áramszolgáltatással kapcsolatosan számlázással, díjfizetéssel, méréssel, vagy fizetési késedelem miatti kikapcsolással kapcsolatos panaszok miatt lehet fordulni hozzájuk.

Szüneteltetéssel kapcsolatban célszerű egyenesen a Magyar Energiahivatalhoz fordulni, de minden hozzánk érkezett panasz esetén megpróbálunk segíteni a fogyasztóknak – mondta Sasvári Zoltán.

(minap.hu)

Címkék: video karbantartás émász minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr503105061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.