"Nagyi-suli" az Avason

 2010.04.18. 07:59

Nagymamáknak indult tanfolyam Miskolcon, az Áfonyás kerti Óvodában március 25-én. Az intézmény a kezdeményezéssel a nagymamák és unokáik közötti viszony szorosabbra fűzését, és a régi kézimunkák, mondókák felelevenítését szeretné elősegíteni.

Összesen négy alkalommal várták az intézménybe járó diákok nagyszüleit a foglalkozásokra. A csoportok oktatása a kora délutáni órákban zajlott, amikor az unokák épp délutáni csendes pihenőiket töltötték az intézményben.

nagyisu1.jpg

A programok között szerepelt versmondás, daléneklés, barkácsolás, rajzolás, festés, illetve a szövés, fonás és hajtogatás is. Az intézmény a kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy az idősebb korosztály felelevenítse a régi óvodás mondókákat, dalokat - ezzel is elősegítve az otthoni nevelést és a generációk közötti kapcsolatok javítását. Az ingyenes képzésen a jelenlévők az elkészített díszeket, tárgyakat térítésmentesen haza is vihették, a program így segítséget nyújtott a húsvéti díszek elkészítésében is.

nagyisu2.jpg

Az időseknek szóló képzés ötletét Káli Sándor polgármester és Szűcs Erika országgyűlési képviselő is támogatta. Káli Sándor a záró foglalkozáson kifejtette: nagyon fontosak az ilyen események, mert az emberek egy idő után elfelejtik azokat a gyermekkori "furfangokat", amiket tudtak. A polgármester kiemelte, mennyire fontos a közösség építése, illetve a beszélgetés ebben az „elmagányosodott” világban.
Az intézmény vezetősége a nagy érdeklődésre való tekintettel, ősszel újra meg szeretné ismételni a nagyiknak tartott oktatást. Vajtó László

(minap.hu)

 

Címkék: kampány rendezvény minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr341930813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.