Helyzetkép az Avasról. Népszabadság cikk változatlan átvétele, saját kiemeléssel.

"Mérsékelt hangerővel szólnak az esték Miskolc népes lakótelepén, az Avason.
Négyéves szerződést kötött a miskolci önkormányzat az Avas lakótelepen tavaly év végén kísérleti jelleggel felállított városőrséget működtető biztonsági céggel. A lakótelepen szerzett tapasztalatok alapján civil településőrséget szerveznek a hétvégi házas övezetből nyomorteleppé vált Lyukóvölgyben és a Bábonyibércen is. A negyvenfős egység tagjait az önkormányzat megbízásából a megyei cigányvajda toborozta, és a városi kapitányság munkatársai készítették fel a feladatukra.

Közben lassan a végéhez közeledik a kiképzése száz hátrányos helyzetű munkanélkülinek, akik egy kísérleti program során borsodi, hevesi és nógrádi rendőrségi objektumokat őriznek majd. Az általuk leváltott rendőröket pedig hamarosan az utcára vezénylik.

Tavaly ősszel a roma telepekről és a környező falvak szegénysoraiból kisebbfajta bevándorlási hullám indult az Avas lakótelepre. A sok esetben az együttélés normáit nem ismerő családok a Fészekrakó program támogatott hiteleinek segítségével vásároltak lakásokat. A vételárat a bank sok esetben hamis munkáltatói igazolások alapján fizette ki. Az újonnan érkezők között akadt, aki korábban lapunknak is elismerte: nem akart Miskolcra költözni, de pénzt kapott érte a falubeli uzsorástól, néhány tízezer forintért írta alá a papírokat, amelyek alapján a nevére kerül egy nyolcmilliós lakás. A beköltözők nem fizették sem a költségeket, sem a részleteket, állandó hangoskodásuk és agresszív viselkedésük megfélemlítette a többi lakót. Az önkormányzat tavaly novemberben döntött a havi tízmilliós költséggel induló lakótelepi városőrség felállításáról. A rendőrség kétszáz lakás eladásának körülményeit kezdte vizsgálni.

- Tavasszal megállt a beköltözés, sőt, szolid elvándorlás indult - mondja Fodor Zoltán önkormányzati képviselő, aki az Avason él. - Minden héten látok egy-két teherautót, ami az érintett családok holmijait viszi el. Azt nem mondom, hogy a lakótelepen csend van, de az sem következett be, amitől a legjobban tartottunk. Azt hittük, nyári estéken majd elszabadul a pokol a házak között, ez azonban nem történt meg.

A képviselő a maga sajátos eszközeivel tovább harcol a lakótelep nyugalmáért - leszerelteti a padokat és a régi beton pingpongasztalokat azokról a helyekről, ahol esténként összegyűlnek és hangoskodnak az új lakók. Az utolsó padot a múlt hónapban a Hajós utcából szállíttatta el, hogy ne legyen mire leülni az erkélyek alatt. Igaz, így a régi lakók sem tudnak lepihenni a téren, de az ott lakó nyugdíjasok azt mondják, inkább visznek magukkal sámlit, minthogy éjjelente a mulatozást hallgassák.

- A hívásaink nagy része csendháborítás miatt érkezik - tájékoztat Szabó József, a 35 fős avasi városőrséget fenntartó budapesti Safety Sector Kft. ügyvezető igazgatója. - Tíz emberünk van folyamatosan a területen, mindenhová perceken belül odaérünk. Járőreink kulcsot kaptak a legtöbb társasháztól, végigjárjuk a lépcsőházakat, lenézünk a pincébe és kimegyünk a tetőre. Az iskolaudvarokról és a játszóterekről kiszorítottuk az éjszakai drogosokat, amit az jelez, hogy üres fecskendőket ma már jobbára csak a lakótelep peremén találunk. Az emberek megszoktak minket, egy közvélemény-kutatás szerint a lakosság 96 százaléka fontosnak tartja a városőrséget. Volt, amikor éjjel negyed egykor egy idős asszony azzal hívta fel az ügyeletünket, hogy mindig éjfélkor megy el az ablaka alatt a járőrkocsink, most nem látta elhaladni, csak nincs valami baj?

- Az Avas lakótelep a bűnügyi statisztika alapján békés negyed, a feszültséget keltő tömeges beköltözéseket követően nem nőtt, a városőrség megjelenésével pedig nem csökkent az utcai bűnözés - ad gyors helyzetértékelést Kuczinka Tamás, a városi kapitányság közrendvédelmi osztályvezetője. - Novembertől május végéig hatvanhat lopás és tizennyolc rongálás történt az Avason. Az előző év hasonló időszakában 71 lopást és 21 rongálást rögzítettünk. Egy negyvenezres lakótelepen ez nem sok.

Miután az új lakók nagy része az első hónapokban jelentős tartozásokat halmozott fel, sokan azt várták, nyáron kilakoltatási hullám indul a lakótelepen, ennek azonban egyelőre semmi nyoma. Egy sok szempontból hasonló, ám Ózdon lezajlott bűncselekmény-sorozat ügyében a múlt hónapban hirdetett ítéletet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. Fiktív igazolások alapján kifizetett hitelek folyósításában való részvétele miatt hetven vádlott kapott börtön- vagy pénzbüntetést. A sokszor vagyontalan ügyfeleket egy házaspár szállította a bankhoz, ott egy velük együttműködő alkalmazott intézte a papírokat. Az elkövetéstől az elsőfokú ítéletig öt év telt el."

Címkék: szomszédok közbiztonság nol.hu varosorseg

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr411180327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.