Nem sok örömet tartogat jelenleg a járókelő számára egy séta az avasi pincesorokon. Egyes részek kifejezetten Petőfi Kutyakaparójának a hangulatát idézik, pedig Miskolc életében valamikor komoly szerepet játszottak ezek a régi építmények, jelentős gazdasági, szórakoztató…

Címkék: szemét pincesor minap

Megcsúszott a rézsű, s emiatt az út is leszakadt tegnap este a Nagy-Avas Felső-soron. A polgármesteri hivatal megkezdte az életveszélyes helyzet elhárítását, a végleges megoldás pedig egy újabb támfal építése lesz, melyre Miskolc vis maior pályázatát már be is…

Címkék: video közbiztonság pincesor földcsuszamlás minap

Hétfőn is dolgoztak az Avason, a pénteki partfalomlás helyszínén. Egyebek mellett ideiglenes utat építettek, hogy a Lövei sor autóval is megközelíthetővé váljon, délelőtt pedig szakértői csoport tanácskozott a további lépésekről. A döntésekről a helyszínen…

Címkék: közbiztonság pincesor földcsuszamlás minap

A pusztuló történelmi Avas

 2011.04.10. 21:27

Már sok borház tulajdonos, be sem zárja a portáját, mert úgyis feltörik, elviszik ami mozdítható és még fel is gyújtják. A Nagyavas Felsősor utcáján sokkal több az elhagyott, mint a gondozott ház. Nem is csoda, hiszen már egy részén közlekedni sem lehet, mert leszakadt az…

Címkék: szemét közbiztonság boon pincesor

Elkezdődött szombaton reggel az Avason leomlott partfal helyreállítása. A közvetlen életveszélyt elhárították, a rendőrség a területet körbezárta. Pénteken egy négy gyerekes család, és egy idős ember elhelyezéséről gondoskodott a miskolci önkormányzat, ma pedig egy…

Címkék: pincesor földcsuszamlás minap

Két családot kellett kiköltöztetni az Avasról pénteken, partfalomlás miatt. A tufás szerkezetű talaj szinte folyamatosan mozog a Lövei sornál, korábban már több helyen is támfalakkal erősítették meg a környéken a hegyoldalt. Váradi Béla, az egyik károsult a helyszínen…

Címkék: pincesor földcsuszamlás minap

Firka az új avasi támfalon

 2011.04.05. 12:56

Nemrégiben készült el a támfal az avasi Bormúzeum felett, ám valakik már el is csúfították: hatalmas graffitit festettek rá.Tesz-e feljelentést az ügyben a tulajdonos önkormányzat? – kérdeztük.– Igen, ismeretlen tettes, tettesek ellen, hiszen a város számára hatalmas…

Címkék: firka boon pincesor

Beszakadt az út az Avason

 2011.04.05. 12:51

Kijavíttatja a megrongálódott utat az önkormányzat, 25 millióba kerül a helyreállítása.A nemrégiben leomlott avasi támfal újraépítésekor kikerülhetetlen volt, hogy az avasi úton szállítsák a munkálatokhoz szükséges anyagot a nagysúlyú teherautók. Pfeigler Péter, Miskolc…

Címkék: boon pincesor

Koszorúzás az avasi temetőben

 2011.03.16. 17:27

A Miskolczi Pincék Asztaltársasága és az Avasi Borút Egyesület koszorúzott az avasi református temetőben, Kun Miklós és Poóts Miklós sírjainál. Az Asztaltársaság idén vette gondozásba az avasi református egyházközségtől a két '48-as hős elhagyott sírját. Kun Miklós a…

Címkék: video kultúra pincesor minap

Befejeződött a múlt év decemberében megcsúszott támfal helyreállítása az Avason, a Latabár-soron. A károsodást katasztrófa-jellegűnek minősítették, az önkormányzat a közel 25 milliós helyreállítási összeg 70 százalékos támogatására vis maior pályázatot nyújtott…

Címkék: video karbantartás építkezés felújítás pincesor földcsuszamlás minap

Kisavas, Nagyavas. Talán még nem lejárt lemez, ha kijelentjük: Miskolc talán egyik legértékesebb pihenő-, és turisztikai része lehetne. Persze a helyzet korántsem ilyen egyszerű.Tisztelet a kivételnek, de tény; sajnos pusztulnak az avasi borházak. Némelyik szerencsésebbe lakók…

Címkék: közösség szemét közbiztonság kornyezetvedelem boon pincesor

Még decemberben kezdődött, ám a kedvezőtlen időjárás miatt csak a napokban folytatódik az avasi, a Latabár-soron megcsúszott támfal helyreállítása. A munkák finanszírozásának érdekében mintegy 25 millió forintra pályázott a miskolci önkormányzat, a támfalépítés az…

Címkék: video felújítás pincesor földcsuszamlás minap

Bádogváros - Tin City

 2010.12.20. 12:30

Csáki László és Horváth Árpád a Bádogváros című filmjük készítésekor a miskolci avasi dombon álló pinceházakat fotósorozat formájában is dokumentálták. Most ezekből a fotókból nyílt kiállítás a Lumen Galériában, amelyet január 15-ig lehet megtekinteni.…

Címkék: video film kultúra kiállítás pincesor északhírnök

Megkezdődött a múlt héten az Avason, a Latabár-soron megcsúszott támfal helyreállítása. A munkák finanszírozásának érdekében mintegy 25 millió forintra pályázott a miskolci önkormányzat, a támfalépítés az időjárástól függően január közepére, végére…

Címkék: karbantartás pincesor földcsuszamlás minap

Földcsuszamlás az Avason

 2010.12.09. 12:25

Szerdán az Ibolya utcán is megcsúszott a föld azután, hogy kedden a történelmi Avason a Latabár-sor egy szakasza süllyedt meg. Lakóházak egyik esetben sem kerültek veszélybe. Az Avason szerdán műszaki szakemberek, statikusok vizsgálták meg a helyszínt, akik…

Címkék: video pincesor földcsuszamlás minap

Két új támfal épül idén az Avason a Hideg-sor megtámasztására. Az első a Tóth soron már elkészült, jelenleg pedig a Lővei soron folynak munkálatok, az itt már korábban elkészült támfalak közötti hiányzó részt készítik el, ez várhatóan szeptember végére készül…

Címkék: kampány képviselő pincesor minap

Mondjuk Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a fél karját biztos odaadná, ha neki is lehetne valami Avas szerű képződménye, ott a nagy semmi közepén, amit Debrecennek hívnak, földrajzilag. Nekünk van, nekik nincs, mi viszont láthatólag semmit nem bírunk vele kezdeni. Öt, tíz,…

Címkék: rendőrség szemét közbiztonság pincesor északhírnök

A Nagyavason nyolc-tíz olyan borház áll, amelyben rendszeresen laknak olyan illegális lakáshasználók, akik a pincetulajdonosok szerint felelőssé tehetők a borházak megrongálásáért, feltöréséért, az értékesíthető vagy eltüzelhető dolgok ellopásáért. Több,…

Címkék: szemét közbiztonság kornyezetvedelem boon pincesor

Nem tudjuk, de szerintem ők maguk se tudják, hányan laknak abban a házban – mondta Ildikó, amikor az avasi pincesoron annak néztünk utána, tényleg tömegesen települnek-e be a borházakba olyan családok, akik vagy az avasi lakótelepről szorultak ki vagy a környező…

Címkék: közbiztonság boon pincesor

süti beállítások módosítása