Akciónap az Avason

 2012.06.03. 20:28

Avasi Akciónap címmel rendezett programot május 19. reggel 9 és délután 1 óra között a Dialóg Egyesület.avasi_akcionap_120519_1.jpg

Az akciónapon az Avason élőket kérdezték, hogy mit gondolnak az Avasról, 40 kérdőívet töltöttek ki az érdeklődők. A rendezvény információs sátrában pedig az Avasi programokról találtak tájékoztatókat.

Az Egészségügyi sátorban a Ferencz Sándor Egészségügyi Szakközépiskola diákja vérnyomást és testzsírt mértek, újraélesztést mutatták be, míg a Gyereksarokban az avasi óvónők várták a gyerekeket. A Zöld sátorban a Dialóg Egyesület fejlesztője hívta fel az érdeklődők figyelmét a tudatos vásárlásra, a környezetvédelemre, és a hulladékgazdálkodásra.A Szeretetfalra az emberek felírták, hogy miért szeretik, mik az Avas értékei. Többek között ilyen mondatokkal is lehetett találkozni: „Szeretem a Kilátó környéki kiránduló helyeket” „Szeretem a zöldövezeteit, ahol jó futni”, „Egy helyen könnyedén megtalálható minden”

(minap.hu) fényképek itt.

Kapcsolódó:
Akciónap az avasi bérházak között
Az Avason már elkezdődött

Címkék: közösség rendezvény minap dialóg egyesület

Már az elektronikai hálózatot szerelték össze és az orvosok is megkezdték a beköltözést pénteken az avasi, Szentgyörgy utcai egészségházban, hogy hétfőn reggel a hat felnőtt és három házi gyermekorvos megkezdhesse a rendelést. A védőnői szolgálat is az újonnan épült egészségügyi komplexumban kap elhelyezést.

Az egészségügyi alapellátás terén két nagy fejlesztést hajtott végre a közelmúltban Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. Mint Dobos Tímeától, a városháza szóvivőjétől megtudtuk, a Tömörkény utcai orvosi rendelő felújítására, orvosi műszerek, berendezések, informatikai eszközök beszerzésére 110,9 millió forint támogatást kapott a város, amit 21,3 millió forint önerővel egészített ki. A Szentgyörgy utcai egészségház építésére 319 milliós támogatás jutott és 43 millió forintos önerővel kellett kiegészíteni. A projekt az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében valósult meg.

A fejlesztés célja az volt, hogy a pályázati lehetőségeket is kihasználva az alapellátás területén is hatékonyabb, gazdaságosabb és a szükségleteknek megfelelő egészségügyi ellátórendszer kerüljön kialakításra – foglalta össze a projekt lényegét Dobos Tímea.avasi-egeszseghaz-120518ml_2.jpg

A Tömörkény utcai rendelőben a 8 felnőtt és 4 gyermek háziorvosi körzet valamint a védőnői szolgálat már korábban megkezdte a rendelést, az Avason pedig hétfőn indul az új helyen.
avasi-egeszseghaz-120518ml_3.jpg
A két egészségház hozzávetőlegesen 25 ezer felnőtt és 4 ezer gyermek korú lakos ellátását teszi lehetővé. Az új rendelő- komplexumokban lehetőség nyílik majd – az alapellátáson túl – kihelyezett szakrendelések elvégzésére is. A szakrendelések megkezdésének feltétele, hogy a MISEK Nonprofit Kft. működési engedélyt kapjon. Ennek megszerzése folyamatban van – zárta a tájékoztatást Dobos Tímea.


Műszaki problémák miatt csúszott annak idején a Szentgyörgy úti egészségügyi komplexum beruházása. A háziorvosi rendelések hétfőn beindulnak. A városban máshol mindenütt dominó rendszerű a rendelés, itt viszont minden orvos saját rendelőt kapott. A modern ügyfélhívó rendszernek köszönhetően teljesen szabályozott a bejelentkezés az orvosokhoz. A berendezések egyébként arra is lehetőséget biztosítanak, hogy egészségügyi promóciós anyagokat mutassanak be rajtuk a várakozóknak. Minden bizonnyal a betegek tetszését is elnyeri majd az új létesítmény – jelentette ki Kovács László, az egészségügyi és szociális bizottság vezetője, aki egyébként háziorvosként a Tömörkény utcában rendel. A 2010. decemberi megállapodás alapján a kihelyezett szakorvosi rendelések is megindultak volna most, de a MISEK május 1.-i állami tulajdonba kerülésével összefüggésben csúszik.

(minap.hu)

Címkék: egészség építkezés minap

Névadó - Hajós Alfréd

 2012.06.03. 14:21

Az Avas városrészen a Klapka György utcától a Ruzsinszőlő felé nyíló, s abba hurokszerűen visszatérő utca. Az elnevezés egyidős a harmadik építési ütem befejezésével, vagyis 1985 után kapta nevét.

A névadó Budapesten született, s szerzett építészmérnöki diplomát. 1907-ban nyitott önálló irodát, tervei többféle építészeti stílust képviseltek. Budapesten, Pozsonyban, Szegeden, Debrecenben is tervezett, de legtöbb terve Miskolcon valósult meg. (Népkerti sporttelep, Vigadó, Weidlich-palota, Lichtenstein-palota, Hitelintézet épülete.)

Kiemelkedő sporttevékenysége is. 1896-ban Athénban két olimpiai aranyérmet nyert, de atletizált, tornázott, s labdarúgásban kétszer volt tagja bajnokcsapatnak (Budapesti Torna Club). Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak. (1878–1955 között élt, Guttmann Arnold volt az eredeti neve. Síremléke a Kozma utcai temetőben található. A Nemzeti Sportuszoda viseli nevét. Visszaemlékezéseit 1956-ban jelentették meg Budapesten.)

(minap.hu)

Címkék: kultúra minap

Az avasi intézményben szintén ketten pályáztak az igazgatói posztra: Arday István jelenlegi igazgató, aki 15 éve vezeti az iskolát és Schmidtné Törő Ágnes, aki a gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Úgy tudjuk Arday István vezetői programjára a tantestület 90 százaléka szavazott, Schmidtné Törő Ágnes programjára pedig 42 százaléka. Az iskolaszék szintén a jelenlegi igazgatót támogatja, ahogy a szülők is. Utóbbiak támogatása 92 százalékos.

(boon.hu)

 

Címkék: boon avasi gimnázium

Az avasi lakótelep kettes ütemében tűz ütött ki, és több tűzoltóegység érkezett a helyszínre.

15:59: A 4-5. emelet között, a szemétledobóban keletkezett tűzet a tűzoltók eloltották, a lépcsőházat kiszellőztették – tudtuk meg Rinyu Zsuzsannától.

Személyi sérülés nem történt, a lakók visszamehettek otthonaikba.

Címkék: video rendőrség tűz közbiztonság tűzoltóság boon

Az idei és a jövő évre tervezett munkafázisok pályázati felhívásain dolgozik az Avas munkacsoport, melyet múlt év tavaszán hozott létre a miskolci önkormányzat, szakértők, civilek bevonásával. Pfliegler Péter alpolgármester portálunknak elmondta: az Avas-észak problémáit egységes rendszerben kezelni kívánó munkacsoportban addig külön tevékenykedő, érdekelt társulások egyesítették erőiket és terveiket, az önkormányzat erre a célra létrehozott, operatív részlegének a koordinációs szerepe mellett.
 
A hegyoldal állagmegóvása érdekében, február végén fakivágások kezdődtek a Latabár-soron, majd a Miskolci Városfejlesztési Kft. tárgyalójában ismertette a célokat, terveket, eddigi eredményeket Pfliegler Péter alpolgármester, Rostás László főépítész, és Kozák Miklós geológusmérnök, egyetemi docens.
 
A munkacsoport megszervezte a kapcsolatfelvételt az avasi ingatlantulajdonosokkal, pincehasználókkal, akik segítenek az ingatlanok állapotának felmérésében, fotódokumentációjának összeállításában, valamint az építményekre és a pincékre vonatkozó legfontosabb adatok összegyűjtésében. Készül egy viselkedési kódex is, amely rögzíti mindazokat az írott és íratlan szabályokat, jogokat, kötelezettségeket, amelyek a jövőben alapjául szolgálhatnak a rend helyreállításának, megőrzésének a területen.

 

Címkék: képviselő felújítás minap

Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik házába fészekrakós családok költöztek 2005 után, egy nagyszabású szocpolcsalási ügy keretében. A lakótelep furcsa kettősséget mutat: míg az egyik házból csendes nyugalom árad, a másikban kiirthatatlan csótányok és összeférhetetlen szomszédok keserítik az - állításuk szerint - idegösszeomlás szélén álló lakók mindennapjait.

"Milyen nyugalomról beszélnek? Menjenek le a kettes ütemre, majd meglátják, hogy mi van ott" - mondta az [origo] munkatársának Miskolc avasi lakótelepén egy ott élő nő. A tízemeletes panelház aljának kis élelmiszerboltjában dolgozó asszony arra reagált így, hogy délután negyed kettő körüli érkezésünkkor megemlítettük neki: nyugodtak tűnik a fészekrakós családok miatt elhíresült városrész. "Várják meg a délután három-négy órát, mikor kezdenek hazajönni az iskolából. Mozdulni nem lehet tőlük, ellepik a tereket, leülnek a lépcsőház elé, felmenni sem tudunk" - folytatta. A beszélgetés közben megérkezett tizenéves lánya is, aki iskola után egyből édesanyjához megy a boltba, mert a nő állítása szerint "nem mer egyedül hazamenni". "Elfoglalják a lépcsőházat, szotyiznak, szemetelnek. Ha szól nekik az ember, elküldik a kurva anyjába" - folytatta az asszony.

"Ebben magyarok laknak, ott fészekrakósok"

Az avasi lakótelep Miskolcon, az Avas déli-délkeleti lejtőin épült 1973 és 1985 között, három ütemben. Az ország egyik legnagyobb lakótelepére 2005-től nagy számban költöztek be vidékről többgyermekes családok, a Fészekrakó program keretében, amely használt ingatlanok vásárlása esetén jelentős állami támogatást biztosított számukra. A hitelképtelen családok egy ügyvédi iroda köré szerveződött csoport segítségével jutottak kölcsönhöz. Az ügyvéd és társai az ügyletekből több száz milliós hasznot húztak. Az ügyben az ügyészség tavaly decemberben emelt vádat vesztegetés és csalás miatt összesen 278 ember ellen.

A csalók elsősorban két vagy annál több gyermeket nevelő családokat kerestek, hamis munkáltatói igazolásokat nyújtottak be a hitelkérelemhez. A vádirat szerint a zömmel roma családok az úgynevezett kezdeti türelmi idő alatt sem tudták fizetni a törlesztőrészleteket: bevételük csak szociális támogatásból és alkalmi munkákból volt. A vádlottak pontosan tudták, hogy ezek az embernek nem fogják fizetni a 25 év futamidejű kölcsönöket. A lakásvásárlók a közüzemi díjakat sem fizették: négy szolgáltatónál több mint 101 millió forintos tartozás gyűlt össze az avasi lakótelepen töltött éveik alatt. Az ügyet kedden kezdte el tárgyalni a Miskolci Törvényszék, az első tárgyalási napról szóló cikkünket itt olvashatja el.

Az [origo] a keddi tárgyalás után kereste fel a lakótelepet, hogy megnézzük, változott-e az élet a fészekrakósok beköltözése óta. Szerettük volna megkérdezni a csalási ügyben érintett családokat is, hogy mit szólnak hozzá: büntetőper lett lakásvásárlásukból. A lakótelep furcsa kettőséget mutat, akár egymás melletti lépcsőházak között is óriási különbségek lehetnek. A megkérdezett helyiek szerint az élet Avason szinte teljes mértékben attól függ, laknak-e a házban fészekrakósok.

A tízemeletes házak némelyike békés, nyugodt: látszik, hogy a közelmúltban mázolták le a külső házfalat, a tiszta ablakok mögött függönyök, virágok az erkélyen. Közvetlenül mellettük a "zűrös" lépcsőházak, amelyek egyik fontos ismertetőjele, hogy tárva-nyitva van a bejárati ajtó, nem működik a kaputelefon, le van törve vagy meg van rongálva a kilincs. A helyiek csak úgy tesznek különbséget ház és ház között, hogy "ebben magyarok laknak, a másikban meg fészekrakósok".

Oda vizelnek, ahol éri őket az inger

Azok az itt élők, akikkel beszéltünk, szinte kivétel nélkül ugyanazokra a problémákra panaszkodtak: a fészekrakós családok nem fizetnek közös költséget, tartoznak a közműszolgáltatóknak, hangoskodnak, a lépcsőházban bandáznak, koszt, szemet hagynak maguk után, a rendesen fizető lakók lakásainak értéke alig pár év alatt a felére esett. "Csak a mi házunkból hat család költözött el, mióta ezek idejöttek" - mondta a boltban dolgozó nő, aki szerint a beköltözők nem tisztelnek se istent, se embert. "Feltakarítjuk a lépcsőházat, egy óra múlva már kosz van, oda hugyoznak, ahol éri őket az inger" - fogalmazott az asszony, aki kérdésünkre azt mondta: már rég megszűnt a korábban elindított fokozott rendőri járőrszolgálat a lakótelepen. Később azt tanácsolta, a kettes ütem előtt menjünk át a szemközti tízemeletesbe, a "hírhedt 29-be".

A lépcsőházban a levélszekrények némelyike lelakatolva, a házban síri csend uralkodik kora délután. Az egyik földszinti lakó kérdésünkre azt mondta: nem tudja, laknak-e fészekrakósok a házban, majd sietve becsukta maga mögött az ajtót. A hatodik emeleten egy fiú rajzolgatott a bejárati ajtó előtt: ő sem ismer a programmal beköltözött családot a házban. Kérdésünkre, hogy szülei itthon vannak-e, azt felelte: nincsenek, és kulcsa sincs, ezért vár az ajtó előtt. A középkorú Julcsi több mint húsz éve él a 29-es lépcsőházban, és állítása szerint soha semmi gond nem volt még. "Lakik itt két fészekrakós család, de nincs velük probléma. Rendesek, tisztességesek" - mondta a nő, aki a környékben sem talál különösebb kivetnivalót. Azt mondta, tíz éve lakott itt egy nagy cigány család, akiktől "a fél környék rettegett", de mióta elköltöztek, visszatért a nyugalom. Julcsi is azt ajánlotta, hogy a kettes ütem házait keressük fel.

Ki akar idejönni?

Az alig néhány száz méterre fekvő terület első ránézésre semmiben sem különbözik a lakótelep északi részétől. A meleg májusi időben kismamák tologatták babakocsiban gyereküket, a kis fagylaltos előtt sor állt, a buszmegállóban a közeli Avasi Gimnázium diákjai várakoztak. Utunk egy tízemeletes ház aljában található, alig néhány négyzetméteres kereskedésbe vezetett. A bolt tulajdonosából áradt a panasz. Azt mondta, ő nem itt lakik, de az a lényeg szempontjából teljesen mindegy. "Bejön a boltba cigány nő, magáról nem tud, annyira részeg. A gyereke az üzlet közepén letolja a nadrágját, oda intézi a dolgát" - mesélte az ősz férfi, aki saját bevallása szerint belefásult az utóbbi évek történéseibe.

"Egy garázs áráért tudnám eladni az üzletet, pedig be van vezetve a víz, a villany, a telefon, működési engedély van rá. De kinek adjam el? Ki akar idejönni?" - kérdezte inkább magától, mint tőlünk. A férfi szerint a züllést semmi sem állíthatja meg, a helyzet egyre csak rosszabb lesz. A kis pult alatt vaskos fabotot tart, ő csak "népnevelőnek" hívja. Többször is ki akarták rabolni, akkor vagy elővette fegyverét, vagy a hamis beltéri kamerát ajánlgatta a pénzt követelőnek, ezek általában kellő nyomatékkal bírnak, hogy távozzon a tolvaj. A férfi állítása szerint többször hánytak az üzlete elé, "de nehogy azt higgye, hogy éjszaka. Nappal csinálják, hogy mindenki lássa" - tette hozzá.

Disznó a panelban

A bolttal szemközti, Szilvás utcai tízemeletes panel földszinti lakója, egy özvegy nagymama először még az ajtót sem akarta kinyitni: belülről kérdezte, hogy ki csenget, és mit akar. Később beinvitált a takaros, két és fél szobás lakásba, amely ragyog a tisztaságtól, a konyha nemrég lett felújítva, az erkélyen piros muskátlik sorakoznak ládákban. A néni áthívta ajtószomszédját is, és a fatal, kétgyerekes anyukával együtt kezdték mesélni, mi lett a házból, miután beköltöztek vidékről a cigány családok. A felsőbb szinteken élő fészekrakósokkal szerintük a legnagyobb gond, hogy ugyanazt az életformát folytatták a lakótelepen, amit a "vidéki putriban". "Képzelje el, hogy disznót vágtak a folyosón. Az utcán megperzselték az állatot, majd a folyosón dolgozták fel a húst" - mondta a fiatal anyuka. 

Az édesanya állítása szerint napra pontosan meg tudja mondani, mikor jön a segély, mert akkor az utcán ácsorognak már reggeltől kezdve, és várják a postást. Májustól rendőrök és közterület-felügyelők kísérik a postásokat, mert a segélyre várók gyakran csoportosan állították meg az utcán a kézbesítőt, a pénzüket követelték.

"Cigarettát, kávét, chipset, néha-néha pelenkát lehet ilyenkor a kezükben látni" - mondta az asszony, aki szerint nincs, ami arra késztesse ezeket a családokat, hogy a többi lakó érdekeire is tekintettel legyenek. "Ingyen kaptak egy lakást, mióta itt élnek, nem fizetnek se rezsit, se közös költséget. Télen-nyáron meleg van, van fedél a fejük felett, négy fal körülöttük, persze hogy élvezik ezt a helyzetet" - mosolygott keserűen a fiatalasszony.

"Fizessetek ti!"

A Szilvás utcai házban is probléma, hogy nem fizetik a közös költséget a fészakrakósok, emiatt a háznak tetemes tartozása halmozódott fel. Az özvegy néni a beszélgetés végére el is pityeredett: földszinti lakásában nem tud nyitott ablakán aludni, mert a játszótéren éjszaka bandáznak a fiatalok, akik állítása szerint nyomdafestéket nem tűrő módon szólnak vissza neki, ha valamit sérelmez. "Mondtam múltkor az egyik család fiának, hogy ne használja a liftet, mert nem fizetnek érte. Azt válaszolta: fizessetek ti, azért tartunk titeket". A néni tud olyan fészekrakós családról, akik, miután beköltöztek, kiadták albérletbe a lakást, és visszamentek vidékre. "Havonta jöttek fel a pénzért, de egy fillért sem adtak bele a közösbe" - tette hozzá. A felső szinteken egy időben találkahelyet üzemeltettek a fészekrakósok. Kérdésünkre, hogy ez pontosan mit takar, a fiatal édesanya azt felelte: feljártak kábítószerezni és egyéb szükségleteiket kielégíteni. "Bugyikat és használt óvszereket hagytak maguk után a folyosón" - mondta.

A ház legfelső szintjén két lakásba is megpróbáltunk bejutni: az egyikben egy férfi nyitott ajtót, aki azt mondta, ők nem fészekrakósok. Ott tartózkodásunk alatt szinte ugyanúgy zajlottak ezek a beszélgetések: hiába mondták meg pontosan a lakók, házuk melyik szintjén, melyik lakásban élnek a programmal beköltözött családok, megkeresésünkre nagy részük azt mondta, hogy ők nem azok, vagy pedig elismerték, de nyilatkozni nem akartak. Házimunkára és a gyerekek ellátására hivatkozva csapták be az orrunk előtt az ajtót.

Jönnek a csótányok

Egyetlen fészekrakós családfő állt szóba velünk, ő feleségével, gyermekeivel és rokonaival az egyik rendkívül elhanyagolt és lerobbant négyemeletes házban lakik. A lépcsőházba belépőt tömény vizeletszag fogadja, nincs világítás, az egyik lakást oda érkezésünk előtt nem sokkal törték fel. A lakást korábban pecséttel zárta le a hatóság, a szobákban halmokban álltak az azelőtt ott lakó család által otthagyott bútorok és ruhák. A feltört ajtót a meg-meg erősödő szél ütemesen csapkodta. A házban élő egyik fiatal anyuka a lépcsőn felfelé menet magából kikelve panaszkodott: "Négy műszakban járok dolgozni, éjszakás voltam tegnap, egy percet nem tudtam aludni az ajtó miatt. Teljesen készen vagyok idegileg, kutyát kellett vennünk, hogy ne verjék meg az uramat" - mondta.

A fészekrakós családfő az [origo]-nak azt mondta, neki is elege van az áldatlan állapotokból: hiába takarítanak, jönnek a csótányok - mutatott közvetlen ajtószomszédja irányába. A kérdésre, hogy nem tudna-e szót érteni a mellette lakókkal, lemondóan ingatta a fejét. A saját bevallása szerint félig magyar, félig cigány származású apuka ugyan kezdetben törlesztette az OTP-nél felvett állami lakáshitelt, egy ideje azonban nincs munkája, várják, hogy mikor költöztetik ki őket.

Sok lakó szerint azonban már az sem megoldás, ha a problémás családok elköltöznek: a pusztítás, amelyet maguk után hagynak, helyrehozhatatlan. A korábban jó hírű Avasnak vége, a lakások korábbi értékét szerintük már semmi sem hozza vissza.

Orbán sem ment fel

Az özvegyasszony állítása szerint többször keresték már a politikusokat, hogy segítsenek, de érdemi változás eddig nem történt. "Itt volt tavaly a miniszterelnök is látogatóban. Körbenézett a lépcsőházban, azt mondta, itt minden rendben van, de a tizedikre már nem akart felmenni" - mondta a nő. Orbán Viktor tavaly szeptemberben a Bosch autóipari beszállító gyáravatására utazott Miskolcra, és a hivatalos programot követően a körzet országgyűlési képviselője, Nagy Kálmán társaságában körülnézett az Avason, és beszélgetett az ott lakókkal életkörülményeikről.

Késő délután fiatalok kezdték megtölteni a házak közötti játszótereket, sokan a padokon ülve beszélgettek. Az egyik négyemeletes lépcsőház aljához szaladó cigány gyerekek azt kérdezték az [origo] tudósítóitól: "Kit keresnek? Innen már mindenki elment."

(origo.hu) fényképek itt.

Kapcsolódó:
Cigány: "Fizessetek ti, azért tartunk titeket!" - Húgyszagú életkép az Avasról, ahol Orbán szerint minden rendben van
Disznót vágtak a panel folyosóján
 


 

Címkék: közösség rendőrség origo.hu szemét közbiztonság fészekrakó

(Északhírnök.hu)

Címkék: rendőrség képviselő szomszédok közbiztonság tűzoltóság lakástűz eszakhirnok

Mi folyik a hidegsoron?

 2012.05.28. 00:46

Miskolc Hidegsor hatósági ellenőrzéssel kapcsolatban egyesületünk egy új szolgáltatást indított be, melynek keretében videón rögzítjük és bemutatjuk a hatósági ellenőrzést.

 

Rögzítésre került, hogy a közterület-felügyelet térfigyelő kamerával rögzíti ugyan a szabálysértéseket, de nem intézkedik, ugyanúgy mint a helyszínem lévő közterület felügyelő, aki észlelte, mi9nd a szabálytalan kutyatartást, mind a lakcím bejelentési kötelezettség elmulasztását mégsem tette meg a szükséges intézkedéseket.

Részletek:

2012. május 17.-én 9.00 környezetvédelmi ellenőrzés történt Miskolc történelmi avas hideg sor utcájában.

A környezetvédelmi ellenőrzés elsődleges célja a folyékony és szilárd hulladék elhelyezésének ellenőrzése volt.

Látható, hogy a beoltatlan kutyák az ingatlanból szabadon ki be járkálnak, és mivel az úttesten is szabadon szaladgálnak, ezzel közlekedési balesethelyzetet okoznak, de intézkedés mégsem történt. (térfigyelő kamera is van az oszlopon felszerelve és valószínű, hogy rögzítik az eseményeket)

Az is rögzítésre került mind a jegyzőkönyvben mind a térfigyelő kamerán, hogy az utcára folyatják (Mint tudott Miskolcon – mivel vízbázisvédett területen fekszik – ahol nincs szennyvízcsatorna ott szigetelt szennyvíztároló használata kötelező.) az ott lakók a szennyvizet és az utcán található szennyvízaknát is „használják"

Látható, hogy a gyermek veszélyeztetése is megtörténik, de a gyermekvédelmi intézkedések szinte szokásosnak mondhatóan valószínűleg azt hamisítják erre a konkrét helyre is, hogy minden rendben van, és figyelmen kívül hagyják többek között azt a tényt is, hogy az ingatlan lakhatásra alkalmatlan.

2012-05-22

Szemes István elnök

Települések Megmaradásáért Egyesület

Miskolc

bővebben:

http://www.miskolcmegmaradasaert.eoldal.hu

(Északhírnök.hu)

Címkék: rendőrség közbiztonság pincesor közterületesek hideg sor

Ismét sírrongálás Miskolcon

 2012.05.28. 00:37

Az avasi református temetőben döntött fel valaki három sírt.

Három síremléket döntött le valaki az avasi református temetőben a hét végén. Mint ahogy arról Handó István, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkésze tájékoztatta lapunkat, pénteken kaszáltattak a temetőben, akkor még nem látták nyomát sem a rongálásnak, ám vasárnap reggel már a hozzátartozók jelezték, hogy valaki leborította a síremlékeket, és a történtek miatt rendőrségi feljelentést is tettek. Az egyik érintett család tagjai Handó Lászlótól értesültek a sírrongálásról. Mint a lelkész elmondta, idős, mozgásukban korlátozott emberekről van szó, akik nem tudnak a rendőrségre szaladgálni, és a temetőre is csak ritkán járnak ki, ezért Handó László magára vállalta a hivatalos ügyek intézését.

Mint a lelkész elmondta, a legtöbb temetőben előfordulnak hasonló értelmetlen bűncselekmények, a viráglopások szinte általánossá váltak, mintha bandák szakosodtak volna rá. Az avasi temetőben néhány hét alatt ez volt a sokadik rongálás. Az egyházközségnek főleg a graffitizők okoznak kárt, két ilyen eset is történ a közelmúltban, amikor vagy a temető kerítését vagy a templom falát fújkálták össze, nem sokkal ezután pedig egy közelben lakó férfit vertek össze – eleddig ismeretlen tettesek –, most pedig a sírdöntögetés háborítja fel a hozzátartozókat.

Handó Lászlótól úgy tudjuk, hétvégi estéken, éjszakákon sok olyan fiatal fordul meg a temető és a templom körül, akiknek semmi keresnivalója nem lenne ott; általában a Palóczi-emlékmű környékén gyülekeznek, aztán ittasan dorbézolnak, ordibálnak, és a jelek szerint síremlékek feldöntögetésével fitogtatják erejüket.

(boon.hu)

Kapcsolódó:
Elfogták a sírrongálókat

Címkék: rendőrség közbiztonság temető boon

Borangolás az avasi pincékben

 2012.05.28. 00:15

Nem is igazi miskolci polgár az, akinek nincs egy borházzal ellátott pincéje – tartja a régi mondás. Helyi civil szervezetek a város támogatásával a miskolci borkultúra felélesztésén fáradoznak, ennek részeként rendezik meg az I. Avasi Borangolást az avasi borospincék között, május 12-én.

Tizenöt pince, tizenhat helyszín, többek között Tokaj-Hegyaljáról, az egri és a mátrai borvidékről érkező pincészetek, „megspékelve” a miskolci gasztronómia jeles képviselőivel, disputa a mai borkultúráról és a magyar bor külföldi elismertségéről, valamint ingyenesen látogatható kamara-kiállítás – röviden így lehetne összefoglalni az egynapos I. Avasi Borangolás eseményeit.

borut_sajtaj_120510_ja_5.jpgMint azt Némedi Varga Zoltán, a Miskolci Kulturális Szövetség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a borangolás csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, több, borral foglalkozó civil szervezet van Miskolcon, melyeknél úgy gondolják, hogy az Avast és a helyi borkultúrát fel kell éleszteni.

Szeretnénk elérni, hogy az avasi borkultúra újra régi fényében ragyogjon, és mindenki számára elérhető legyen. Célunk elérése érdekében a város is mögénk állt – emelte ki az ügyvezető igazgató.

Kiss Gábor alpolgármester lett az avasi borangolás fővédnöke. Mint mondta, a város újrapozícionálásában nagy szerepet játszanak az ilyen programok – az új „szerep” meghatározásánál azonban nem szabad megfeledkezni a hagyományok, az értékek megőrzéséről, felelevenítéséről és továbbadásáról sem.borut_sajtaj_120510_ja_13.jpg

Az I. Borangolás az avasi borpincékre irányítja a figyelmet. Arra a területre, ahol Európában egyedülálló módon, egy város szívében több mint 900 pince és borház található. A program kitűnő alkalom, a borkultúra felélesztése pedig esély arra, hogy a város lakói mellett az egyre növekvő számú turista számára is érdekességekkel és új ismeretekkel szolgáljon – mondta az alpolgármester.

Berta Béla, a Miskolczi Pincék Asztaltársaságának elnöke beszélt az idén második alkalommal, szombaton megrendezendő asztaltársasági borversenyről. Mint megtudtuk, a tavalyi megmérettetésen csaknem 150 bort zsűriztek, idén is nagyjából ennyi indulót várnak az Észak-magyarországi borrégióból.

Neves szakemberek bírálják a borokat, majd döntenek a négy különdíj (fehérbor, vörösbor, rosé és tokaji kategóriában) sorsáról. A verseny fővédnöke Pfliegler Péter alpolgármester lesz – mondta az asztaltársaság elnöke.

Hogy tudnak a magyarországi borok kikerülni a külföldi piacra? Ki mit gondol a mai magyar bor és borászat helyzetéről? – ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresik majd a választ az Avasi disputa résztvevői, melyen olyan neves szakemberek osztják meg az érdeklődő borbarátokkal véleményüket, mint Áts Károly, akit többször jelöltek az Év borásza címre, vagy Kovács András. Jelen lesz a beszélgetésen Olajos István agrárjogász is.

Kamara-kiállítás is nyílik Kapum előtt… címmel, mely – mint a cím is sugallja – Miskolc „kapuit” mutatja be. A kiállításon a négy kapu által határolt Miskolc belvárosa jelenik meg, a XX. század elejét meghatározó épületek, kapuk, bejáratok térbeli bemutatásával. A kiállítás fotóit a Lévay József Református Gimnázium diákjai készítették.

Mint Némedi Varga Zoltán fogalmazott, minden pince egy kicsi fesztivál, hiszen mindenhol bemutatkozik egy-egy miskolci étterem gasztronómiája, de lesz külön zene is mindenhol.

A borangolás során érdemes lesz minden pincét végigjárni, hiszen más és más borokat és ételeket kóstolhatnak majd végig a borkultúra hívei. A bortúra indulópontja, ahol a kóstoláshoz szükséges poharat is ki lehet majd váltani, a Palóczy-emlékmű mellett lesz kialakítva – mondta az ügyvezető elnök.

(minap.hu) fényképek itt, itt és itt.

Kapcsolódó:
I. Miskolci Borangolás
Borátságokat szült a borangolás
Pincéről pincére az Avason

Címkék: közösség video kultúra pincesor minap avasi pincék asztaltársasága miskolczi pincék asztaltársasága borangolás

Razzia az Avason és Perecesen

 2012.05.25. 14:56

Részletes és átfogó ellenőrzést hajtott végre 2012. május 02-án a Szilvás utca 15-17-19-21 szám alatti épületekben a Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály, az Egészségügyi és Szociális osztály, a Gyámügyi osztály, a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve és a Rendőrség.

 

Az akció keretében a közterület-felügyelet kiemelten a lakcímbejelentési kötelezettséget, a közösségi együttélés szabályainak betartását, a lakóépületek házirendjét, a közegészségügyi állapotokat ellenőrizte. A társszervek és társhatóságok közterület-felügyelői támogatással több esetben saját hatáskörben intézkedtek. A közterület-felügyelet munkatársai a lakókörnyezetben összesen 56 lakást ellenőriztek, 12 lakásban nem voltak otthon. Az Egészségügyi és Szociális osztály munkatársával célzottan ellenőrzött lakások száma 10. 

Egyéb esetekben az alábbiakban felsorolt megállapítások születtek:

Összesen ellenőrzött személyek száma: 73 fő
Lakcím bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárás kezdeményezés.: 11 db
Lezárt és az információk alapján üresen álló lakások száma: 1 db
A közegészségügyi hiányosság miatt átirat: 1 db
A Szilvás utcai ellenőrzést követően a közterület-felügyelet munkatársai nagy létszámú általános ellenőrzést hajtottak végre az avasi városrészben. Másnap, vagyis 2012. május 03-án Pereces városrészben tartott ellenőrzést a Közterület-felügyeleti és Rendészeti osztály valamint a Rendőrség. A közterület-felügyelet munkatársai a lakókörnyezetben összesen 93 lakást ellenőriztek, 8 lakásban nem voltak otthon.

Egyéb esetekben az alábbiakban felsorolt megállapítások születtek:
Összesen ellenőrzött személyek száma: 168 fő
Lakcím bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt eljárás kezdeményezés.: 8 db
Igazgatási eljárás kezdeményezés tisztántartási sáv miatt: 1 db
Igazgatási eljárás kezdeményezés elhanyagolt, szemetes ingatlan miatt: 4 db
Szabálysértési feljelentés kutya védőoltás hiánya miatt 3 fő

(boon.hu)

Címkék: video rendőrség közbiztonság razzia fészekrakó mihő antsz boon émász közterületesek minap mivíz

Tavaszi szél Avast (is) tisztít

 2012.05.25. 14:48

Mintegy két tonna hulladékot sikerült összegyűjteni péntek délelőtt a Kisavas területéről, ahová az idei „Tavaszi-Szél” szemétszedési akciót hirdette meg a polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding.

Reggel mintegy kétszázan gyülekeztek a Szent István téren – városi, hivatali vezetők, civilek, diákok, holdingos tagvállalatok vezetői, alkalmazottai. A helyszínen volt Kriza Ákos polgármester is, aki lapunknak nyilatkozva elmondta: sajnos, mindannyian tudjuk hogy a költségvetési források igen behatároltak, ezért még inkább felértékelődik az egyéni felelősségvállalás, amelynek jelentőségét az ilyen akciók szervezésével is hangsúlyozni kívánják. – Jó példával szeretnénk elöl járni – mind az önkormányzat, mind a Miskolc Holding részéről – a városunk tisztasága, rendezettsége iránt érzett felelősségben. Reméljük, hogy a példa ragadós lesz, és egyre többen lesznek majd olyanok, akik ezután jobban odafigyelnek lakóhelyük, közvetlen lakókörnyezetük tisztaságára is – emelte ki Kriza Ákos, elmondva, hogy a tavalyi akció is eredményes volt, egyre többen csatlakoznak a takarítási akciókhoz.
- Úgy gondoljuk azonban, hogy ez még mindig kevés. Ahhoz hogy valóban az egész várost kitakarítsuk, sokkal többen kellene, hogy csatlakozzanak, ezúton is kérem a miskolciakat, minél nagyobb számban tegyék meg ezt – hangoztatta Miskolc polgármestere. Mint fogalmazott, a takarítási akciókat azért szervezik a város különböző területein, hogy mindig más helyszíneken mutassanak példát, tudatosítsák a város iránt érzett felelősséget - hogy mindig újabb és újabb csoportokat tudjanak bevonni a kezdeményezésbe.

tavaszi-szel-takaritas-120504ml_04.jpg

A résztvevők öt csoportban láttak neki a takarításnak, a területi beosztást Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője, az akció koordinátora ismertette. – Úgy gondoltuk, hatékonyabb, szervezettebb lesz a munka, kisebb eséllyel maradnak ki területek a takarításból ha az egy munkahelyről, intézményből, iskolából érkező önkéntesek külön-külön csoportokban, pontos beosztással látnak neki a munkának – mondta el kérdésünkre. Mint megtudtuk, a hulladékgyűjtő-zsákokat az AVE, a szerszámokat, eszközöket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. biztosította.

tavaszi-szel-takaritas-120504ml_10.jpg

A zsákokba gyűjtött szemetet a kilátóhoz, az akció végállomásához viszik fel a csoportok, onnan szállítja el az AVE. – Véleményem szerint valamennyi résztvevő számára tanulságos lesz majd ennek a napnak az eredménye. Egyrészt visszaigazolást jelent az elvégzett munka eredményéről, ha meglátják az összegyűjtött szemetet, másrészt pedig visszatartó erővel is bír egy tömegben látni mindazt a hulladékot, ami szétdobálva a környezetet szennyezte – mondta el Molnár Attila, hangsúlyozva: az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem lenne szükség ilyen akciókra, ha mindenhol tiszta, rendezett lenne a város. Sajnos azonban, egyelőre nem ez a helyzet, az Avas pedig egy olyan gyöngyszeme Miskolcnak, amire különösen oda kell figyelni. El kell érni, hogy újra élettel teli, vonzó közösségi tér legyen, mint valamikor régen.

tavaszi-szel-takaritas-120504ml_13.jpg

A közösségi kezdeményezések jelentőségét hangsúlyozta Pfliegler Péter alpolgármester is, aki szintén részt vett a takarításban. Mint mondta, a napokban egy Testvérvárosok úti társasház lakói mutatták meg, hogy kezükbe tudják venni a sorsukat. Házuk önerős felújításával csak a fűtési költségekben 50 százalékos megtakarítást értek el. - Ma pedig itt a Szent István téren gyülekezünk – városvezetők, osztályvezetők, munkatársak, alkalmazottak, diákok és más miskolciak – ismét azzal a céllal, hogy együtt, közösen, vállt vállnak vetve szebbé, jobbá tegyük a lakókörnyezetünket! – emelte ki Pfliegler Péter, aki szerint nagyon fontos, hogy az emberek felismerjék ennek a jelentőségét – hogy maguk is akarjanak cselekedni, tenni a városért, önmagukért. Az alpolgármester arról is szólt, hogy már a múlt évi tavaszi takarítás óta is egyre több ilyen akciót szerveztek - képviselők, hazai és külfödi cégek, szervezetek. Ezek összekovácsoló erőt adnak a közösségnek, szépítik a környezetet s megmutatják, milyen eredményeket lehet elérni az összefogással.

tavaszi-szel-takaritas-120504ml_20.jpg

A munka a Latabár soron, a lépcsősoron, a Hideg sor irányába indult, több mint kétszázan takarították péntek délelőtt a domboldalt és az avasi Kilátó környékét. A polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding akciójához csatlakozott a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola emellett meghívtak több avasi hagyományőrző szervezetet, és jöttek környékbeli lakosok is.

Mintegy két tonna hulladékot sikerült összegyűjtenünk, ennek egy részét – például a PET-palackokat – szelektíven – összegezte Pásztor Imre, a Miskolc Holding kommunikációs vezetője. Mint mondta, tagvállalataik mintegy száz fővel vettek részt a munkában, az AVE és a Városgazda Kft. kiemelkedő szerepet vállalt a szervezésben, szállításban, az eszközök biztosításában. – Szerintem ez egy nagyon eredményes nap volt. Miskolcnak egy olyan történelmi emlékhelyét, területét tisztítottuk meg, amely a most induló turisztikai szezonban is fontos szerepet játszhat. Bízunk benne, hogy mind a példa, mind a szemlélet ragadós lesz – mondta el a kommunikációs vezető.

(minap.hu)

Címkék: közösség video kilátó szemét pincesor szelektiv gyujtes minap

Az volt a cél, hogy a későbbi törlesztés ne legyen nagyobb a fűtésmegtakarítás összegénél, ezt el is érték.

Állami és önkormányzati támogatások hiányában kizárólag önerőből tervezték meg és újítatták fel házukat a Testvérvárosok útja 8-10. szám alatti társasház lakói, a házat a napokban ünnepélyesen adták át.

Már évek óta nincs pályázati kiírás panelprogramra, utoljára 2009-ben volt, így hiába vártak a lehetőségre – mondta lapunknak Lévai Erzsébet, a Panelprogram Partner Kft. ügyvezetője, akit a társasház felkért annak idején a felújítás koordinálására. Ő maga évek óta dolgozik pénzügyi tanácsadóként a panelprogramok kapcsán, szerinte „elképesztően jó dolog” ez a program – amikor van. De ha nincs, akkor muszáj más megoldást keresni, és most kiderült, hogy önerőből is meg lehet oldalni a felújítást. Mint mondja, Miskolcon a Testvérvárosok úti ház az első fecske, bár az országban már voltak hasonló kezdeményezések.

Tavaly kezdték

A társasház (egy tízemeletes épületről van szó) néhány éve már kicseréltette a folyosói ablakokat a lépcsőházban, és szerettek volna tovább lépni. Tavaly nyáron kértek először árajánlatokat kivitelező cégektől, olyat, amelyben benne van a fűtéskorszerűsítés, annak szabályozhatóvá tétele, nyílászárócserék a lakásokban, és az épület homlokzati szigetelése. Lévai Erzsébet nem tudja, végül hogyan érték őt el, de sikerült, és ő segített a költségvetés elkészítésében és a legjobb ajánlatot, – az egyik helyi kivitelező céget – megtalálni.

Az volt a cél, hogy a későbbi törlesztés ne legyen nagyobb a fűtésmegtakarítás összegénél – magyarázta Lévai Erzsébet, és hozzáfűzte, ezt sikerült elérniük, a lakók rezsiköltsége így nem emelkedik a felújítás utáni években sem.

Olcsóbban vállalta

A szakember elmondta, ehhez hozzájárult az is, hogy a kivitelező alacsonyabb összegért is elvállalta a felújítást, mint a panelprogramok esetén szokta. Ennek az oka egyszerű: egyrészt a panelprogram magasabb költségvetéssel dolgozik, másrészt sokszor hosszú hónapokat kell várni az állami támogatásra, itt viszont gyorsan fizettek a lakók. Lévai Erzsébet számításai szerint a költségek egyharmadát spórolták meg így. A beruházás teljes költsége közel 67 millió forint volt. A társasház a saját korábbi megtakarított pénzeszközeihez állami kamattámogatású kölcsönt vett fel 8 éves futamidőre.

A lakók annak is örültek, hogy hihetetlenül gyorsan túl voltak az egészen. Tavaly nyáron kezdték az ajánlatkérésekkel, október végén már el is kezdték az építkezést, a hideg idő beállta előtt megvoltak a lényegi munkákkal, az idén tavaszra már csak a homlokzat színezése maradt. Így már tapasztalatuk is van a fűtésmegtakarítást illetően: 53 százalékkal csökkent a számla végösszege.

(boon.hu) - fényképek itt.


Nagyobb térképre váltás

Címkék: közösség felújítás boon

Úgynevezett "közösségi festést" szervezett szombaton a Dialóg Egyesület az Avason. A lakók közreműködésével a Szilvás u. 9. szám alatti ház lábazatát dekorálták ki, egy közösségi program keretében, melynek célja a közösségépítés, az élhető környezet kialakítása, az Avas jó hírének visszaállítása.


Tíz hónapos projektünk múlt év decemberében kezdődött, a városrészben élők közérzetének, hangulatának javítását, környezetük szebbé tételét szeretnénk elérni - mondta el portálunknak Sélley Andrea egyesületi elnök.

Mint megtudtuk, a Nyílt Társadalom Intézet felhívására adták be Avasi közösségek című, sikeres pályázatukat. Kutatásokra alapozva választották ki azokat a területeket, melyeken véleményük szerint eredményeket tudnak elérni - például a közösségépítésben, az élhető környezet kialakításában, vagy éppen az Avas jó hírének visszaállításában.

A program egyik részében a közösségi aktivitást kívánják növelni, például egyes bérházak lábazatának dekorációs festésével, melybe a lakókat is bevonják. - Három Szilvás utcai, tízemeletes ház lábazatának díszítését céloztuk meg, ma az elsővel sikerült elkészülni, mintegy 25-30 lakost sikerült bevonni a munkába. A nyár folyamán szeretnénk még kifesteni a Szilvás u. 9-13 számú házak lábazatát is - mondta el Sélley Andrea. Minez, amellett, hogy esztétikai élményt nyújt, remélhetőleg a társadalmi szolidaritás, és felelősségvállalást erősíti a helyi lakosokban - hangsúlyozta az elnök.

A dekorációs felújító festések a bérházak lakóival közösen tervezve, és kivitelezve történnek. mindehhez kérdőívek is készültek. A válaszadó lakók hozzáállása pozitív volt, örömmel fogadták a kezdeményezést. Számos közösségi beszélgetésen tervezték meg a motívumot, a közös cselekvést.A pályázat része egy mentori program is, melyben a Munkácsy Mihály Általános iskola 15 roma, valamint az Avasi Gimnázium 15 nem roma tanulója vesz részt. A közös foglalkozások célja, hogy különböző korú, indíttatású diákok közelebbről is megismerjék egymást.

szilvas1.jpg

A Dialóg Egyesület októberig tartó, avasi projektének harmadik eleme egy információs kampány, mely a városrészről kialakult negatív képet szeretné megváltoztatni. Ennek érdekében időszakosan egy négyezer példányos, 12 oldalas kiadványt juttatnak el az avasiakhoz - Panel-levél címmel - melyben a várorészt érintő pozitív történésekről adnak hírt.

(minap.hu) - további fényképek itt.

Kapcsolódó:
Fessünk együtt!

Közösségi festés az Avason
Közösen festenek a lakók az Avason
Színes világ az Avason
Közösen festettek a lakókkal
 

Címkék: közösség video kultúra felújítás minap dialóg egyesület

Az összehangolt hatósági ellenőrzés keretében szerdán reggel az Avas egyik problémás övezetében, a Szilvás utca 15-21.-ben lépett akcióba a közterület-felügyelet, a rendőrség, a szociális osztály és a gyámügy, valamint az ÁNTSZ képviselője.

A gyakorlat teszi a mestert, a rendszeres akcióknak köszönhetően már olajozottan működik a gépezet. A célterület szomszédságában, a legközelebbi parkolóban gyülekeztek a hatósági emberek. Kovács László Csaba, a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály vezetője rövid eligazítást tartott, amely valójában már csak arra korlátozódott, hogy ki merre indul. Azt már betéve tudják, hogy például a bejelentési kötelezettség teljesítése a feladatuk…
avasi-ellenorzes-120502ml_05.jpg
Az egyik lépcsőházba követjük az alkalmi ellenőrző-csoportot. Az alagsori ajtót kinyitva jellegzetes penetráns bűz csapja meg orrunkat, a lépcsőház falai kopottak, a padló poros, ki tudja, mikor volt itt az utolsó festés, komolyabb takarítás?

Minden lakásba módszeresen becsengettek, azonban csak egy részében nyitottak ajtót. Ahol ez megtörtént, ott ellenőrizték a lakcímkártyákat. Bemondásos alapon, hogy mennyien élnek az adott lakásban, amit jegyzőkönyveznek is. Az ellenőrzés nehézkes, lévén magánterület, ahová hívatlanul a hatósági embereknek is csak bizonyos esetekben szabad belépniük. Vannak lakások, amelyek üresek, olyat is találtunk, amelyet az ajtóra ragasztott papír szerint a rendőrség zárt le. A környéket járva hallottuk, hogy több lakásból is Kanadába utaztak a lakók. A lakások többsége nem sokáig áll üresen, hanem megjelennek a vidéki rokonok és beköltöznek… A rokon kifejezést azonban akár idézőjelbe is tehetnénk, mivel általában nem tudják semmilyen hivatalos irattal igazolni a beköltözés jogosságát.
avasi-ellenorzes-120502ml_20.jpg
Tökéletesen egyetértek az ellenőrzések jogosságával. A lépcsőházi ajtó se elől, se hátul nem zárható, nagy az átmenő forgalom. Bárki bejöhet. Az ellenőrzésnek köszönhetően legalább tudjuk, hogy kik laknak a lépcsőházban hivatalosan – magyarázta Kovács Lászlóné. Az idős nő már nyugdíjas, és lányával, valamint a két unokával él az avasi panelban. Nem titkolta, hogy örül a hatósági emberek jelenlétének, javítja biztonságérzetét.

Az ellenőrzés otthon találta Lázi Oszkárt és családját. Párjával és négy kisgyermekével lakik együtt a fiatal férfi, aki munkanélküliként segélyből él, a felesége pedig gyesen van a legkisebb csöppséggel. A gyerkőcök érdeklődéssel figyelték az idegen, egyenruhás férfiakat, majd szaladtak be a lakásba…avasi-ellenorzes-120502ml_23.jpg

Most nincs csótány, mert irtjuk. Egy kettő ugyan előfordul néha, de azok is inkább már döglődnek. A tisztasággal gond van a lépcsőházban, a hangoskodással nincs – állította Lázi Oszkár. Nála is rákérdeztünk, hogy mit szól a hatósági akcióhoz? Szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a tisztasági problémák miatt igazuk van…
Persze mindenkinek más az ingerküszöbe. Egy éppen távozó, jobban szituált középkorú házaspár megjegyezte: ha minden nap ellenőriznének, akkor sem lenne tisztaság. Sőt azt is hozzátették: ez már a kitakarított állapot, amit láttunk, mert megérezték – megtudták valahonnan? –, hogy ellenőrzés lesz. Ráadásul a törvényben nincs rögzítve, mi számít tisztaságnak, tehát az ÁNTSZ lehetőségei is behatároltak.

Távozóban az utcán szembetalálkoztunk a MIHŐ és a MIVÍZ embereivel. A korábbi ellenőrzések tapasztalatai szerint ezen a környéken mindig szokott feladatuk lenni…

(minap.hu)

 

Címkék: video razzia mihő antsz minap mivíz

A MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. ezúton értesíti Tisztelt Felhasználóit, hogy a külső hőmérséklet napi átlaga, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéseire tekintettel 2012. április 24-én (azaz a mai napon) leállítja a fűtés-szolgáltatást Miskolc területén.

Az egy hőközponthoz tartozó lakóközösségek közös képviselői vagy a fűtési megbízottak írásban vagy a Központi Diszpécser Szolgálat 379-360, illetve a 379-450-es telefonszámain továbbra is kérhetik a szolgáltatást.

Kérjük az Egyéb Felhasználókat, hogy igény esetén, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően intézkedjenek a fűtés igényléséről!

(boon.hu)

Címkék: mihő boon

Életfogytiglant kapott és legkorábban 30 év múlva szabadulhat annak a fiatal nőnek a gyilkosa, akit 2009 őszén összeszurkálva, egy autóban találták meg az Avason. Az áldozat körmei alatt a vádlott DNS-ét, az elkövető cipőjén pedig a nő vérét találták meg a szakértők. A férfi még az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét. Az elkövetőt egyébként csalás miatt is felelősségre vonták, korábban pénzt vett fel egy el nem végzett munkáért. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

(minap.hu)

Címkék: video rendőrség gyilkosság közbiztonság minap

Az Avasi Gimnázium 4 diákjai is a legjobbak között végzett az Országos Tanulmányi Verseny döntőjében rajz és vizuális kultúra tantárgyból.

2. helyezett lett Flich Zoltán (12/4),tanára: Homonna György, 4. helyen végzett Hegedűs Eszter (11/4), tanára: Korpásné Ihász Zsuzsanna, 5. helyen végzett Matyikánics Ádám (11/4), tanára: Korpásné Ihász Zsuzsanna, 7. lett Gál Klaudia (12/1), tanára: Homonna György.

(boon.hu)

Címkék: kultúra verseny rendezvény boon avasi gimnázium

130 millió forintot költenének Miskolcon a következő öt évben a városi magas épületek tűzbiztonságára. A pénzből felvonulási helyeket alakítanának ki a tűzoltójárművek számára és jelzőtáblákat helyeznének ki. A 2009-es avasi tragédia után a tűzoltóság felülvizsgálta a miskolci társasházak tűzbiztonságát és számos hiányosságot tárt fel. A leggyakoribb probléma, hogy a tűzoltóautó nem tud megfelelő helyen megállni, ha oltani kell. 

(minap.hu)

Címkék: video tűz közbiztonság tűzoltóság minap

A postahivatalok környékén a címzettek gyakran csoportosan megállítják a kézbesítőt és pénzüket követelik. Ezért rendőrök és közterület felügyelők vigyázzák majd a miskolci postahivatalokat, és polgárőrök kísérik a kézbesítőket. Miskolcon április végétől megszűnik a közterületi pénzkifizetés. 

(minap.hu)

Címkék: video minap

Amennyiben a miskolci testület úgy dönt, hogy a Gárdonyi Géza Általános Iskolát átadja a római katolikus egyháznak, akkor a Martin János Szakképzőnek költöznie kell. Emiatt az Áfonyás úti óvoda sem marad a helyén, – ahogy Papp Zsolt, a humán főosztály vezetője fogalmazott – a többi avasi óvodába kerülnek a csoportok.

A főosztályvezető szerint az óvoda vezetése és a szülők is belátták – az önkormányzattal való egyeztetés után -, hogy a döntés szükséges. A szülők véleménye azonban az: nem látták be.

Néhányan megkeresték szerkesztőségünket. Nevüket nem adták a cikkhez, de azt elmondták: egyáltalán nem örültek, hogy gyerekeik más óvodába járnak majd. „Tudom, hogy nem tudunk változtatni a döntésen, de felháborított, hogy a főosztályvezető azt nyilatkozta, a szülők megértették az átköltöztetést. Minket behívtak egy szülői értekezletre, ahol közölték velünk, költözni kell. Ami meglepett minket, hogy ezt szinte eldöntött tényként mondták. Mi megvoltunk elégedve az óvodával, a vezetéssel, az óvónőkkel, és a rendkívüli szülőin is igyekeztünk kiállni értük” – osztotta meg az Észak-Magyarországgal egyikük a történetet.

(boon.hu)

 

Címkék: óvoda boon

Az Ifjúság úton csütörtökön a reggeli órákban eddig ismeretlen okból fejre állt egy Opel Astra kombi személyautó. A látványos balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.

baleset_ifjusag_120419_ja_8.jpg

Egyelőre ismeretlen okból a személygépkocsi felhajtott a padkára, amely megdobta a járművet. Egy táblát tartó oszlopnak csapódott az autó, majd a szembe sávban, fejtetőre állva landolt. Személyi sérülés nem történt – közölte érdeklődésünkre Nagy Sándor, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője. 

A helyszínelés már befejeződött, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Arról egyelőre nincs információ, hogy a sofőr esetlegesen műszaki hibára hivatkozott volna, vagy elismerte a felelősségét.

baleset_ifjusag_120419_ja_3.jpg
 
(minap.hu) további fényképek itt és itt.
 

 

Címkék: video rendőrség baleset minap

Földrajzverseny az Avasiban

 2012.04.23. 20:27

Ismét megrendezik a hagyományos, két napos Less Nándor Országos Földrajzversenyt. A sorban a 19 alkalommal ad otthont a megmérettetésnek az Avasi Gimnázium, ahol a szombati napon a Föld napja alkalmából érdekes kísérleteket végeznek az iskola tanulói.

Mint azt Arday István, az Avasi Gimnázium igazgatója kiemelte, kezdetben csupán megyei verseny volt a Less Nándor geográfusról elnevezett verseny. Az idők során azonban egyre nagyobb érdeklődés övezte, így egyre nagyobb területet fogott össze, mára pedig országos versennyé nőtte ki magát.



Hozzávetőleg 10 évvel ezelőtt lett országos verseny a Less Nándor Országos Földrajzversenyünk, amelyre idén 450 fiatal jelentkezett többek között Egerből, Csengerből, Budapestről, Szegedről, s idén először a határon túlról is, Dunaszerdahelyről is érkezett hozzánk versenyző – emelte ki a versennyel kapcsolatban Arday István.

A modern társadalom- és természetföldrajz témakörét átfogó verseny döntőjébe csupán a legjobb 54 versenyző jutott be, összesen 34 különböző iskolából. A három kategóriát magába foglaló verseny pénteki fordulóján az írásbelit tudták le a fiatalok, amelyet szombaton a szóbeli forduló követ majd. A versenyzés mellett kirándulnak is majd a fiatalok. Az Avasra látogatnak majd el, ahol a lakótelepi miliőbe pillanthatnak majd be mélyebben.

Miskolc megítélése még mindig nem mutat pozitív jeleket, ezért úgy érezzük, fontos, hogy minden évben a verseny keretei között kirándulásra vigyük a fiatalokat. Idén az Avasra megyünk majd, hogy megtudják, sokkal jobb ott az élet, mint ahogyan hallani lehet róla a különböző fórumokon – emelte ki a célt az igazgató.

A szombati szóbeli mellett érdekes kísérleteket is láthatnak majd a résztvevők az avasisták jóvoltából, akik tevékenyen ünneplik majd meg a Föld napját.

Nem csupán a Less Nándorról elnevezett földrajzversenyt rendezték meg pénteken. Az általános iskolások számára szervezett Almássy László Földrajzversenynek a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda adott otthont pénteken, amelyen a megyei fiatalok földrajztudását mérték össze.

(minap.hu)

Címkék: video kultúra verseny rendezvény avasi gimnázium

A Debreceni Ítélőtábla elutasította az összeférhetetlenség vélelmét, ezért a Miskolci Ítélőtábla tárgyalja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség által 278 személy ellen tett vádemelés alapján az úgynevezett avasi „fészekrakó” ügyet. 

feszekrako-kozepszer-110907ml_08.jpg

Mint minden bizonnyal sokan emlékeznek rá, a Fészekrakó program szociálpolitikai támogatásának a jogosulatlan megszerzésére társult érdekeltek szinte iparszerűen, pontosan kialakított séma szerint, futószalagon intézték az ügyeket. A legnagyobb ügy az avasi „fészekrakó” néven vált hírhedtté, amely keretében a vádirat szerint 132 ingatlannal összefüggésben 278 személyt vádoltak meg. A közreműködő banknak 750 millió forint, a magyar államnak pedig további 170 millió forint kárt okoztak. Az Avason élőknek okozott kellemetlenség pedig szinte felbecsülhetetlen, mivel a csalással megszerzett lakásokba általában vidéki, a közösségi szokásokat figyelmen kívül hagyó cigány nagycsaládokat telepítettek a szervezők. A közös költségek nem fizetése miatt konkrét anyagi kár érte a társasházakat, a szomszédokat pedig az ingatlanjaik értékcsökkenése – ez azonban nem tárgya a jelenlegi bírósági eljárásnak. 
 


Szabó József
bíró, a Miskolci Törvényszék szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy a Debreceni Ítélőtábla elutasította a összeférhetetlenséget, tehát a büntetőpert Miskolcon folytatják le. A pert Péter Zoltán bíró tárgyalja majd, aki a leghatározottabb, legkeményebb bírók egyike, személye garancia arra, hogy a nagy számú vádlott ellenére nem válik parttalanná a tárgyalás. Mint megtudtuk, az országos érdeklődésre számot tartó büntető per május 22-én kezdődik a Miskolci Törvényszéken. Az is érdekesség, hogy a vádlottak és védőik, valamint a tudósítók nagy száma ellenére sem béreltek külső helyszínt a tárgyalás lebonyolítására – mint történt a taktaszadai szocpolcsalás tárgyalásának kezdetekor, amit az ITC-ben indítottak – hanem a törvényszék nagytermében bonyolítják le. 

(minap.hu)

 

 

Címkék: közösség video rendőrség közbiztonság fészekrakó

süti beállítások módosítása