Ezúttal a Klapka utcán tartott ellenőrzést a miskolci önkormányzat a társhatóságokkal karöltve közösen. Azokat a társasházakat ellenőrizték ezúttal is, ahol a beilleszkedni képtelen, alapvető együttélési normákat be nem tartó lakosok, illetve a fészekrakó csalók okoznak…

Címkék: közbiztonság razzia fészekrakó közterületesek minap

Újra fel van állványozva a  Középszer 18-20. számú társasház Miskolcon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozata alapján ugyanis kötelező a szigetelési hiányosságokat kijavítani tudta meg a minap. hu. Az eszakhirnok. hu úgy tudja, hogy a…

Minek akkor, ha nem hordom? – mondta Irénke néni egyik idős lakótársának, amikor figyelmeztette, hogy ne hordja az arany ékszereit, a Gesztenyés utca nem olyan környék. Az egyedül élő idős nőt egyszer már megtámadták, azonban nem hallgatott a jó tanácsra. Valószínűleg…

Címkék: közbiztonság minap

Bár az idén már rendelet szabályozza, mégis sokan úgy érzik, igazságtalanok a távhődíjak. Igazságtalanok a távhődíjak: írtuk tavaly, a fűtési szezon előtt. A probléma a panelprogramon átesett lakásokat érinti, azokat, ahol költségelosztókat szereltek fel. Amíg nem…

Címkék: panelprogram mihő boon

Miskolc egyik legnagyobb aluljárórendszere az Avason található, a Fényi Gyula téren. A csomópont átépítése óta használaton kívül, lezárva áll. Az önkormányzat hasznosítani szeretné – több célra is.Az aluljárót addig sem nagyon használták az emberek, amíg az volt az…

Címkék: video aluljáró minap

20 éves az Avasi Rendőrörs

 2012.07.21. 11:32

Az akkori őrsátadó rendezvényen Forgács László megyei rendőrfőkapitány és dr. Tuza László Miskolc rendőrkapitánya vette át az Őrs épületét Csoba Tamás Miskolc Város Polgármesterétől. Az avatószalagot dr. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány vágta el. Az állomány…

Mint arról korábban beszámoltunk, élhetetlenné vált több lakás a Felsőruzsin körút egyik társasházában, miután egy fészekrakós család három év alatt teljesen lelakta második emeleti ingatlanját, kiköltözése után pedig szeméthegyeket, csótányokat, tartozásokat hagyott…

Címkék: közösség rendőrség szemét fészekrakó

Tosca az Avasi kilátónál

 2012.07.15. 20:06

Különleges helyszín, rendhagyó rendezés, több száz szereplő, és legkevesebb 1500 néző. Hatalmas siker mellett mutatták be pénteken este az Avasi Kiátónál a Tosca mindhárom felvonását. A Puccini operát Vidnyánszky Attila rendezte, aki úgy fogalmazott, a péntek esti előadás az…

Címkék: video kultúra kilátó minap miskolc blog

Bár panelépületekből áll az Avas, és lakótelepről beszélünk, mégis kifejezetten zöld területről van szó. A lakótelepi részek közül pedig a legzöldebb terület a városban, legalább is az 5-ös körzet képviselője szerint.Az Avas keleti oldalát foglalja magába az ötös…

Címkék: képviselő fejlesztés minap

Ugyancsak nívódíjban részesült a Miskolci Pincék Asztaltársasága május 11-én. A 2009-ben létrejött civil szerveződés tagsága az elmúlt két évben megközelítette a 60 főt, akik valamennyien miskolci pincés gazdák. Miskolci lokálpatriótaként szívükön viselik városuk…

Címkék: video kultúra minap miskolczi pincék asztaltársasága

Továbbra is gondot okoznak az Avason a fészekrakó családok – vagy az utánuk maradt romok. A Felsőruzsin körút egyik társasházában kedden tartottak szemlét a hatóságok: az ott lakók életét három éve keserítik a beköltözők, a társadalmi normákat be nem tartók által hagyott…

Címkék: video szemét ántsz fészekrakó minap

Nem támogatta a miskolci közgyűlés Arday István, az Avasi Gimnázium jelenlegi igazgatójának vezetői pályázatát. A döntés után telefonon értül el az igazgatót, aki azt mondta az Észak-Magyarországnak, ő tulajdonképpen számított arra, hogy a képviselők többsége másik…

Címkék: oktatás boon minap avasi gimnázium

Most az Áfonyáson ellenőriztek

 2012.07.09. 19:36

Összehangolt hatósági akció keretében csütörtök reggel az Áfonyás utca 1.-5.-7. szám alatt tartottak ellenőrzést a közterület-felügyelők, a szociális osztály munkatársai, valamint az ÉMÁSZ és a MIVÍZ szakemberei. Az avasi hatósági akciók során eddig közvetlenül az…

Címkék: razzia minap

Előző sétám alkalmával a Petneházi bérházakig, s a vele szemben lévő Avas-délnek nevezett három ütemben felépült lakótelep betondzsungeléig jutottam el. Ezen a lakótelepen egy Eger nagyságrendű városrész található kb. 40 - 45.000 lakossal. Ez a városnegyed, a városunk sokak…

Címkék: északhírnök

Ismét közösségi festést szervezett a Dialóg Egyesület az Avason, július 1-jén, azaz az elmúlt vasárnap a Szilvás utca 13 szám alatti panelház lábazatát öltöztették új ruhába a ház lakói. Sélley Andrea, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület elnöke a minap.hu…

Címkék: közösség minap dialóg egyesület