Zöldül az avasi paneldzsungel

 2012.08.07. 13:03

A miskolci 6-os választókörzet az egyike az Avas városrészt magába foglaló háromnak, és az egyik olyan, amelyben csak panellakások vannak. Ennek megfelelően egészen egységes, ugyanakkor sajátságos problémák merülnek fel.

Egy panelházakból álló választókörzetben, egy lakótelepi városrészben a problémák leginkább az együttélésből, illetve az üzemeltetési kényszerközösségekből fakadnak, mondja Varga Gergő, a körzet önkormányzati képviselője. Ezek a problémák pedig azonnal lecsapódnak nála, akár kompetens a megoldásában, akár nem. Olyannyira, hogy a képviselő szerint az üzemeltetési, kényszerközösségekből fakadó problémák sokkal hatványozottabbak, mint például az egyébként sokkal jobban „megsajtózott” Fészekrakó-ügy.

Bontottak, hogy építhessenek

Az elmúlt év a bontásról szólt, ami után idén építhetnek, mondja Varga Gergő. Komoly problémát jelentettek például a leromlott állapotban lévő játszóterek, amelyek eredeti funkciójukat már nem tudták ellátni. Viszont „találkozási pontok” voltak, amelyek otthont adtak olyan társaságok „bandázásainak”, akik hangoskodtak, közterületen alkoholt fogyasztottak, szemeteltek, ezzel pedig a lakosságot zavarták és a biztonságérzetet is csökkentették. A képviselő szerint a játszóeszköz-mementók eltávolítása után a társaságok is eltűntek az adott területekről.

Megfelelő minőségű játszótér így is van a körzetben, és továbbiak megépültét is támogatja. A Sályi utca mögötti játszóteret például egészen egyedülálló módon szeretné idén továbbépíteni, méghozzá külföldi példa alapján olyan játszóparkká, ahol nemcsak a kisgyerekek tudnak játszani, hanem a tinédzserek is, és ahol kültéri erőgépek, kondicionáló eszközök is helyet kapnak. Ezeken nemcsak erőnléti edzéseket végezhetnek, de a „fölösleges energia” levezetésére is megfelelő, így akár a rongálások is elkerülhetők. A közbiztonság a képviselő szerint egyáltalán nem olyan rossz, mint a közhiedelem szerint, néhány pincefeltörésnél kellett intézkednie a rendőröknek az elmúlt időszakban. Inkább a csendháborításokkal, és az ehhez hasonló, a közösségi együttélésből fakadó problémákkal kell megküzdeniük a rendőröknek és a polgárőröknek, amit Varga Gergő szerint jól intéznek.

Intézményi fejlesztések

A körzetben a legnagyobb beruházás az elmúlt két évben az Avasi Egészségügyi Központ volt, amelyben hétfőn kezdtek el rendelni az orvosok, és amely komoly minőségi előrelépést jelent mind a háziorvosok, mind a betegek számára. Az egészségházzal szemben egy parkolót is kialakítottak, amelyet most fákkal, bokrokkal szeretne beültetni a képviselő.

Kiemelten fontosnak tartja a Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Iskola támogatását. Mint mondja, az intézmény kifejezetten hátrányos helyzetű, megváltozott képességű diákokkal foglalkozik, a tantestület pedig nemcsak nagy szakmai hozzáértéssel teszi ezt, de elhivatottságuk is kiemelkedő. Tavaly öt tanterem nyílászáróit sikerült kicserélni, mivel már nagyon rossz állapotban voltak, a termeket ki is festették és falburkolattal is ellátták. Idén újabb tantermeket szeretne rendbe rakatni és a vizesblokkot is felújíttatni. Emellett támogatja az intézmény – egyébként nagyon sikeres – pályázatait, ha kell, anyagilag is.

Zöldebb városrész

Szisztematikus munkával szeretne zöldíteni is a városrészen, fokozatosan haladva végig, ugyanakkor a meglévő zöldfelületeket is rendben tartani. Ahol például felszedték a már használhatatlan játszóeszközöket, ott parkosítottak, de ezt más részeken is folytatni szeretné idén. A Szentgyörgy utcán fasort ültetnek majd, a Platán előtt például valóban egy platánsort. Kutyafuttató helyet is szeretne kijelölni, ahol a kutyapiszok összegyűjtésére szolgáló eszközök is rendelkezésre állnak majd. Az Egyetemváros felé eső fás, bokros részt pedig idén is rendben tartják, és összeszedik a szemetet, mint minden évben.
De több helyen támogatja kiskertek kialakítását is, ha kell, földdel, ha kell, növénnyel. Mint mondja, szerencsére elindult egy öngerjesztő folyamat, amely során lakóközösségek próbálnak közösen szépíteni a környezetükön, ennek jó példája a Szilvás u. 29. számú társasház összefogása, ahol maguk festették ki színes mintákkal a társasház lábazatát.

Maga is igyekszik gerjeszteni a lakóközösségek összefogását. Az egyik társasházban például megjelent néhány lakásban a poloska és a csótány egy tulajdonosváltás után. Miután megkeresték, hogy segítsen, felajánlotta, ha a lakóközösség összefog, összeadják a szükséges lakásoknak az irtási költségét, akkor ő állja a képviselői alapjából a közös helyiségekét. Mint meséli, nemcsak a pénzt adták össze, de az összefogás megmaradt, és tovább gondolkodnak a lakókörnyezetük szépítésén.

A Felsőruzsin 18–28. számú lépcsőház által körbefogott téren játszótér kialakítását támogatta, itt a lakók szintén sokat dolgoztak a tér rendbetételén, kiskertet is kialakítottak és virágokat ültettek, így itt is összetalálkozott a képviselői segítség az öngondoskodással.

Komplexen kell gondolkodni

varga-gergo-120523ml_08.jpg

Varga Gergő hozzáteszi, véleménye szerint vannak olyan alapfeladatok, amelyeket egy önkormányzati képviselőnek el kell látnia, így szinte szóra sem érdemes, ilyen a kátyúzás, a szükséges járdajavítások, a csapadékvíz-elvezetők rendben tartása. Ezen felül azonban azok a problémák, amelyekkel folyamatosan szembesül, ettől nagyobb mérvű lépésekre sarkallják. Ugyanakkor azt is felmérte, hogy helyi szintű rendeletekkel nem lehet az ilyen lakótelepi problémákat megoldani. Van azonban számtalan elképzelés, amely oldaná a gondokat. Ezek közül Varga Gergő megemlítette, hogy az üzemeltetési kényszerközösségek, vagyis a társasházak, lakásszövetkezetek esetén át kellene alakítani a jogi szabályozást, és csökkenteni a közös üzemeltetés kockázatát.

Így például kötelezővé tenni, hogy lakáseladásnál a közösköltség-tartozást ki kelljen egyenlíteni a vételárból. De meg kellene könnyíteni véleménye szerint a társasházak követeléseinek feltüntetését az ingatlan-nyilvántartásban, segíteni őket a követeléskezelésben. Szükségesnek tartja például szakmai szervezet létrehozását, amely a társasházakat támogatja, illetve akkreditált képzéssel segíti a közös képviselők, üzemeltetők munkáját. Megemlítette az ÁNTSZ jogosítványainak megerősítését a lakáshasználat közegészségügyi biztonságának garantálása érdekében és új szociális szolgáltatásként „közösségi mediáció” szakmai, módszertani megalapozását és bevezetését is. Olyan ötletek, javaslatok gyűltek össze, amelyeket egy országos programként, törvényjavaslatként is összeállítottak már.

(minap.hu)

Címkék: képviselő minap

A bejegyzés trackback címe:

http://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr624638617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.