Egészségház: úgy volt, hogy februárban átadják, de mégsem. Talán majd április végén.

A Szentgyörgy úti egészségházról tavaly decemberben azt írtuk: átadták. Igaz, az ünnepélyes átadáson csak az üres épületet mutatták be a sajtónak, de azt elmondták, februárra az orvosok is beköltöznek, megkezdődik a rendelés. Nem így történt. Sőt, azon szakorvosok sincsenek még kijelölve, akiket majd a MISEK Kft. – a februári testületi ülésen elfogadott szerződés értelmében – ad az egészségháznak. Ezt dr. Kovács Lászlótól, az egészségügyi bizottság elnökétől tudjuk.

De nem ezért késik az egészségház megnyitása. Hanem miért is? “A műszaki átadás-átvételi eljárás 2011. december 23-án (a szerződéses határidőhöz képest mindösszesen 7 nappal később) történt meg. A használatba vételi eljárás ezt követően kezdődhetett meg. Tekintettel arra, hogy egészségügyi intézményről van szó, az eljárás több hónapot vesz igénybe. A szakhatósági engedélyek beszerzése megtörtént, az engedélyező hatóságtól kapott információ szerint a használatba vételi engedély március végéig megtörténik. Az egészségház az üzemeltetést ellátó orvosok, védőnők, átköltözését követően, előreláthatólag április végén nyithat” – válaszolta lapunknak Dobos Tímea városházi szóvivő.
De úgy tűnik, más gondok is vannak az avasi egészségház körül. Egyik olvasónk jelezte – és a márciusi közgyűlési ülésen is téma volt -, hogy még meg sem nyitották a rendelőket, az épületen már omlik a rézsű, és egyéb kivitelezési gondok is láthatók. A szóvivő erre így reagált: “A kivitelező a szerződés teljesítésétől számított 36 hónapra terjedő jótállási kötelezettséget vállalt. Amennyiben bármilyen kivitelezési hiányosságra fény derül, az üzemeltető jelzése alapján azt a kivitelező köteles haladéktalanul kijavítani. Jelenleg ilyenről nincs tudomásunk.”

(boon.hu) - javítva.

Kapcsolódó:
Az avasiak láthatják, de még nem használhatják (Északhírnök)

Címkék: egészség építkezés boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr644337103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása