Az Avastető Óvoda ebben a tanévben is részt vesz az Italos karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés italos karton gyűjtő versenyében. Az óvoda nemrégiben elérte az 1 tonnás álomhatárt, melynek elismeréseként az egyesülés képviselője oklevelet nyújtott át az intézmény munkatársának hétfőn.

A gyerekek szüleik és nagyszüleik segítségével szorgalmasan gyűjtögettek október óta – tehát mindössze néhány hónap leforgása alatt rekordmennyiségű italos kartont halmoztak fel az óvoda udvarán, melyet rendszeres időközönként az AVE Miskolc Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. szállított el. Intézmények részvételével Miskolcon eddig 5 tonna gyűlt össze ebből a fajta hulladékból, csak az Avastető Óvoda adta tehát ennek 20 százalékát.ovi-italoskarton-120312ml_6.jpg

Zöld óvoda lévén számunkra óriási elismerés a pénzjutalom és az oklevél, hiszen fontos feladatunknak tekintjük óvodásaink környezettudatos nevelését és ezen keresztül szüleik szemléletformálását is. Szerencsésnek érezzük magunkat, mert a szülők rendkívüli aktivitása és segítőkészsége nélkül nem érhettük volna el ezt az eredményt – mondta Bereczné Matyikánics Alíz, óvónő.


12 vidéki nagyváros és 6 budapesti kerület részvételével indult a program. Hogy az előző akciót követően még tovább fokozzák a lelkesedést és a részvételt, gyűjtésarányosan díjazzák is az intézményeket: minden kilogramm után jár némi támogatás, aki pedig eléri az egy tonnát, azt az intézményt 100 ezer forinttal jutalmazzák. Az Avastető Óvoda nemrég érte el ezt a mennyiséget (országosan egyébként eddig mindössze 5 intézmény jutott el idáig)– viszont mint megtudtuk, indulnak a szintén 100 ezer forintos fődíjért is, amit a legtöbb italos kartont gyűjtő óvoda vagy iskola kap majd meg.
ovi-italoskarton-120312ml_7.jpg
A tavalyi gyűjtésben szintén részt vettünk, akkor egy hajszálnyival csúsztunk le az első helyről. Idén, hogy ez ne fordulhasson újra elő, az óvodán belüli csoportok is versenyeznek egymással a gyűjtésben – mondta az óvónő.
Közel 200 gyerek van az óvodában, ez azt jelenti, hogy fejenként mintegy 5 kilogramm italos kartont hozott be mindenki. Tavaly ennyivel már nyerni lehetett, azonban mint Izsákné Simon Adrienntől, az Italos Karton Egyesülés környezetvédelmi koordinátorától megtudtuk, idén mindenhol nőtt az érdeklődés. A honlapjuk szerint rekordot döntve, több mint 34 tonna kartondoboz gyűlt össze február elejére, azóta is folyamatos növekszik ez a szám.

Összesen 41 intézmény vesz részt a május 15-éig tartó gyűjtésben. Mint Kis Péter, az AVE Miskolc Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az intézmények, az egyesülés, a szülők és a cég célja is közös: minél kevesebb hulladék vándoroljon a hulladéklerakóba, és minél több hasznosuljon újra, ezzel is óvjuk ugyanis a környezetet. Véleménye szerint az ifjúságon keresztül rá lehet szoktatni, rá lehet nevelni a szelektivizálásra a felnőtteket is.

Ez egy nagyon fontos feladat, ezért is örülök annyira, hogy itt a legkisebbek, a gyerekek, a szülők és az intézmények segítségével egész szép mennyiség gyűlt össze ebben a szezonban. Az Avastető Óvoda kiemelkedően szerepelt, komoly mennyiséget gyűjtött össze italos kartonból – mondta az ügyvezető igazgató.
Biztatott ugyanakkor mindenkit, hogy gyűjtsék a dobozokat a gyűjtőszigeteken keresztül is. Italos kartonból például így 20-25 tonna gyűlt össze, az intézmények által összegyűjtött 5 tonna természetesen ezen felül van.

Ez egy nagyon szép indulóeredmény, ezt szeretnénk fokozni, hiszen a cél: a lakossághoz kerülő csomagolóanyagok 20-22 százalékát vissza kell gyűjteni a következő években. Ezért indítunk újabb és újabb akciókat nevelés, oktatás céljából, és ezért fogunk újabb és újabb megoldásokat kitalálni a szelektív hulladékgyűjtésre, hogy megadjuk a lehetőséget a lakosságnak arra, hogy minél többet így adjon át számunkra, és természetesen mi gondoskodunk arról, hogy a megfelelő újrahasznosító helyre kerüljenek – mondta.

(minap.hu)

Címkék: kornyezetvedelem minap avastető óvoda

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr964332621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása