Rettenetes látványt nyújt Miskolc jelképe. Tervek lennének a felújítására (IVS 2), de semmi hír róla.

„Szomorú dolog, hogy az Avas kilátó egyre rosszabb állapotban van. Rohamosan terjednek rajta a repedések, és már a villámhárító vezetéket tartó fülek is elváltak a toronytól”, írta Kanyog Miklós az Agorára, oldalunk internetes levelező fórumára. Néhány felvételt is küldött, melyekhez hozzáfűzte, rendszeresen szoktak sétálni párjával az avastetőn, a képeken az elmúlt egy hónap repedéseit mutatja be. Rávettük, menjünk el együtt is a kilátóhoz, mutassa meg, pontosan miről beszél. Hamarosan saját szemünkkel is láthattuk. Már amikor megközelítjük Miskolc jelképét, sem tűnik turistacsalogató látványosságnak. Tüzetesebben megfigyelve pedig azonnal feltűnnek a repedések: az aljzaton, a falon, a lépcsőkön, mindenhol.

Hét új repedés

Miklós számolta, vasárnap jártak utoljára ott, ahhoz képest további hét repedést fedezett fel. Mutatta is őket: a szélük fehér, ha régebbiek lennének, akkor szerinte már piszkosnak, sötétebbnek kellene lenniük. Mondta, azt tapasztalta, hogy hol összezártabbak, hol nyitottabbak a rések, úgy véli, a torony kilengésétől függ, hogy milyenek. Mutatta azt is, hogy (szerinte ez is új állapot a korábban tapasztalthoz képest), a villámhárító elvált a toronytól – mi magunk is láthattuk, a tartócsavarok meglazultak – mintha arrébb dőlt volna a kilátótorony. Feltette a kérdést, vajon nincs-e összefüggésben a repedések számának növekedése az avasi partfal leszakadásával, csúszásával. A választ nem tudhatjuk, de az biztos, jó lenne, ha egy statikus is látná, amit mi láttunk: ő meg tudná állapítani, hogy valóban veszélyesek-e ezek a repedések, vagy még így is masszív a kilátó.

48 éve épült

Ha masszív lenne is, akkor is rettenetes látványt nyújt. Míg ott jártunk, öt-hat látogatója volt (Miklós szerint gyakran találkozik buszokkal érkező turistákkal), az ott tapasztalt állapotok nem válnak Miskolc dicsőségére. A kilátó „lerongyolódása” nem csoda, hiszen 48 évvel ezelőtt, azaz 1963-ban épült. Felújítását a belvárosi rehabilitáció (Integrált Városfejlesztési Stratégia, IVS) második ütemében tervezték. A tervek elkészítésére (2010 első felében írtunk róla) ki is írta a város a közbeszerzési eljárást, azóta engedélyes tervvel rendelkezik. A választások után a megújuló városvezetés azonban úgy döntött, felülvizsgálja az IVS 2 terveit. Rostás László főépítésztől annyit tudunk, egyenként nézik végig a nyolc tervezett beruházást, mert legtöbbjüknek probléma van az előkészítettségével. Szeptemberig kell dönteniük, melyikkel mi lesz. (4,6 milliárdot nyert a beruházásokra Miskolc.)A Miskolci Városfejlesztési Kft.-től szerettünk volna részleteket megtudni a kilátót érintő tervekről, de lapzártáig nem kaptunk választ írásban küldött kérdéseinkre. Kérdeztük, mi a véleményük a kilátó állapotáról, mikor látta utoljára statikus. És hogy mi a helyzet a tervezett beruházással. Válaszaikra visszatérünk.

15 milliót költöttek rá

Legutóbbi hír (2011. februárjában írtuk) a kilátó kapcsán, hogy szerződést kötött a város: a Bortanya Kft. fogja működtetni a tetején lévő kávézót, mégpedig szeptember 30-áig. Később ezt úgy módosították, hogy júniustól működik majd, de azóta sincs mozgás a kilátóban. Mi lett a szerződéssel? Kérdeztük, de erre sem kaptunk választ tegnap. Februárban azt írta még oldalunk (Dobos Tímea, a miskolci önkormányzat szóvivője nyilatkozott, hogy a MIK Zrt. az elmúlt 3 évben 15 millió forintot költött a torony karbantartására: leszedték például a felesleges elemeket a toronyról, kicserélték az ablakokat.

Az IVS 2-ben tervezett beruházások: 

Többször érdeklődtünk, hol tart a projektek felülvizsgálata, de a Miskolci Városfejlesztési Kft. igazgatója mindig azzal hárítja kérdéseinket, hogy még nincs miről nyilatkoznia. 
1. Avastető fejlesztése
2. Buszforduló kialakítása az Avas kilátónál
3. Széchenyi utca és környezetének rehabilitációja
4. Szent István tér és környezetének megújítása
5. Avas kilátó megújítása
6. Kossuth tömb és középkori várostengely rehabilitációja
7. A történelmi Avas utcáinak felújítása
8. Belvárosi sétány és zöldterületek rehabilitációja

(boon.hu) - fényképek itt.

Címkék: karbantartás kilátó boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr93084710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása