Parkoló lesz az egykori parkból

 2011.06.27. 20:07

Parkolót is kialakítanak a Szentgyörgy utcán épülő egészségházzal szemben, emiatt túrták fel az elmúlt napokban a létesítménnyel szemközti területet.

egeszseghaz-parkolo-110627ml2.jpgMint arról már beszámoltunk jó ütemben halad a Szentgyörgy utcai egészségház építkezése, sikerült elhárítani a felmerülő problémát, miszerint egy azonosítatlan vezetékbe ütköztek az építkezés folyamán. A beruházás viszont nem csak az épületre vonatkozik, hanem a vele szemben lévő jelenleg elhanyagolt, gazos területre is, melyen ingyenesen használható parkolót építenek ki az egészségházba érkező betegek számára.
– A parkoló területet természetesen nem csak a dolgozók, és a betegek vehetik majd igénybe, hiszen az ott lakókra is gondoltunk, akik ugyancsak használhatják majd az új szolgáltatást. – mondta el portálunknak Dobos Tímea, a városháza szóvivője. A parkoló mellett parkosítani is fogják a területet, ahol a munkák befejeztével a helyiek egy szép, rendezett, virágosított részt vehetnek majd át a jelenleg gazos, elhanyagolt terület helyett.

A területen egyébként összesen 31 parkolóhely, valamint két mozgáskorlátozott parkoló lesz kialakítva, amit ősz közepétől vehetnek majd használatba az autósok. A parkolót az egészségházzal együtt adják majd át. Palla Sándor, a Miskolci Háziorvosi Egyesülés elnöke még az alapkőletételen portálunknak elmondta, hogy az egészségügyi alapellátás rendszere teljesen át fog alakulni az egészségház megépülése után, hiszen sok helyen problémát jelent, hogy kevés az orvos és a szakasszisztens.

Az épületben több ellátást szeretnének egy helyre koncentrálni, és a lakók közelébe vinni, hiszen így könnyebben tudnak házhoz is kimenni, ha valaki azt igényli. Az épületben folyamatos ügyelet fog működni, így nem lesz olyan időszak, amikor valaki nem kapja majd meg a neki szükséges ellátást. Ehhez az épülethez tartozik a parkolóhely kiépítése is, ami szükségszerű, így ugyanis könnyedén megközelíthető lesz az egészségház, mind a betegek, mind pedig az ott dolgozók számára.

(minap.hu)

Továbbra is Szentgyörgy út van az Avason, nem pedig utca.
Egyébként meg egy kétszintes parkoló is elférne oda (ami persze költséges..), de kétlem, hogy ez eszébe jutott volna a tervezőknek, nagyokosoknak.


Nagyobb térképre váltás

Címkék: építkezés park parkoló minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr943019811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása