Folytatja a Miskolci Holding a kintlévőség behajtásra indított intézkedéseket, és kezdeményezik a végrehajtási törvény módosítását is, amely az eljárások felgyorsítását, átláthatóságát eredményezné.

szilvasviz_110419_ja_7.jpg

Ahogy arról már beszámoltunk, a Miskolc Holding Zrt. átvilágította tagvállalatai 2008–2010 közötti kintlévőség-kezelési helyzetét. A vizsgált időszakban a kintlévőség 3,6 milliárd forintról 5,4 milliárdra, a 180 napon túli tartozás 1,5 milliárd forintról 2,3 milliárdra nőtt.

Mind a város, mind a Holding vezetése arra az elhatározásra jutott, hogy a nem fizetők okozta veszteség – amely éves szinten több mint 1 milliárd forint – a rendben fizető fogyasztókra nem hárítható. A kiküldött levelek és a határozott fellépés hatására növekedett a fizetési hajlandóság, a tartozást felhalmozók közül többen adósságrendezésben, részletfizetésben vesznek részt, tudtuk meg.

A most meghozott intézkedések mellett – a használati melegvíz szolgáltatás felfüggesztése, az ivóvíz mennyiségi korlátozása 50 l/fő/nap mértékig – a Holding egységesíteni kívánja a tagvállalatok követeléskezelési rendszerét, amelytől a fizetési hajlandóság további javulását várják. A nem fizetőkkel szemben pedig fenntartja és további társasházakban is elrendeli a szolgáltatás-korlátozó és felfüggesztő intézkedéseket.

A Miskolc Holding jogi kabinetje megvizsgálta a kintlévőség kezelésével kapcsolatos jogi előírásokat is, kezdeményezve a végrehajtási törvény módosítását, amely az eljárások felgyorsítását, átláthatóságát eredményezné, a jogellenes magatartást büntethetővé tenné. Ezek elfogadása megoldást adhatna a „Fészekrakó-ügyként” elhíresült problémakörre is. Jelenleg e dokumentumok egyeztetése történik az Önkormányzat érintett osztályaival, amely végső formájában, a javaslatok beillesztésével akár már ősszel a Parlament elé kerülhet.

(minap.hu)

Címkék: fészekrakó minap mivíz

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr872971121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása