Barátság németül

 2011.05.09. 23:28

Az Avasi Gimnáziumban német diákok vendégeskedtek. A Rheinland-Pfalz tartományban található simmerni Herzog-Johann-Gymnasium és az Avasi Gimnázium között már 22 éve tart a partnerkapcsolat. A német diákok minden év áprilisában ellátogatnak hozzánk, a magyar fiatalok  pedig ősszel utaznak Németországba.
csoportkep_simmern_Már hetekkel a német vendégek érkezése előtt a gyerekek felvették egymással a kapcsolatot. Európa legszebb bélyegével küldték el az első izgatott leveleiket, így keltve Vackor jó hírét Németországban.
A diákokat  a családok szállásolták  el, a magyar gyerekek pedig a már megismert partnereiknél fognak lakni Simmernben.
A magyarországi programban Miskolc nevezetességei és a Barlangfürdő medencéiben való megmártózáson kívül szerepelt még egy túra az Aggteleki Cseppkőbarlangban, egy budapesti városnézés,  látogatás a Hortobágyon és egy debreceni séta, valamint óralátogatások is.
A magyar diákok számára az együtt töltött idő nemcsak szórakozást jelent, hanem egy intenzív nyelvtanfolyamot is. A legtöbb magyar diáknak élményt jelentett, hogy már néhány hónapos nyelvtanulás után is sikeresen kommunikált cserepartnerével.
A könnyes búcsú ideje 12 nap elteltével jött el. Vigasztaló volt mindenki számára, hogy néhány hónap múlva újra találkozunk egymással Németországban.

(avasi.hu)
 

Címkék: avasi gimnázium

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr722891771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása