1143 miskolci lakásra mondott igent a kormány, indulhat a panelfelújítás.

Miskolc kiemelt támogatást kapott a panelprogramból, az országosnak csaknem 10 százalékát hozta el. A 813 millió forintból 1143 lakás újulhat meg a megyeszékhelyen. Ezek még azok a pályázatok, amelyeket 2009-ben adtak be a lakóközösségek, de elbírálásuk – többek között a kormányváltás miatt is – halasztódott.

Dr. Zsiga Marcell alpolgármester szerint az is probléma volt, hogy az előző kormány, 2009-ben, felelőtlenül fogadta be ezeket a pályázatokat, hiszen nem volt meg rájuk a fedezet. Hozzátette: ennek megtalálásához idő kellett. Végül – folytatta – a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítési bevételekből finanszírozott Zöld Beruházási Rendszer keretében hirdetik meg.

2 milliárd Miskolcra

Dr. Kriza Ákos polgármester szerint a döntések az építőipar számára is biztosíthatják a túléléshez szükséges levegőt, hiszen a számítások alapján az év végéig megítélt pályázatok országos szinten 90-100 milliárdos megrendelést jelentenek. Miskolcon ebből csaknem 2 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg – tette hozzá.  

A polgármester azt is elmondta: 2009-től 43 miskolci pályázat várt elbírálásra, ebből most 16-ra mondtak igent. Az év második felében, vélhetően, a többi is pozitív elbírálást kap – tudtuk meg. Jövőre pedig új panelprogram indul, amely már komplex energetikai korszerűsítésre ad módot – fogalmazott. Hozzátette: az is elképzelhető, hogy a jövő évi pályázatok esetében az önkormányzati támogatás szintje elérheti a 30 százalékot.

(boon.hu)

Kapcsolódó:
Újra startol a panelprogram Miskolcon
Panelprogram: örülnek is meg nem is

Címkék: panelprogram boon

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr902874832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása