Magyarország talán legnépesebb negyede a miskolci Avas lakótelep. Frekventált területen fekszik, iskolák, óvodák, szép parkok övezik, akár kellemes is lehetne itt az élet. De csak lehetne.

A „Fészekrakó program" segítségével többnyire vidékről beköltöztetett cigányok keserítik az ott lakók életét. Azon felül, hogy nem képesek a civilizált, normális életre, a békés lakosokat még rettegésben is tartják.
Lapunkban egyszer már megírtuk: rendkívül kiterjedt elkövetői kört göngyölített fel a nyomozó hatóság a miskolci „Fészekrakó program" keretében elkövetett csalásokkal összefüggésben. A Miskolci Nyomozó Ügyészség jelentéséből kiderül, hogy a szervezőkből, ingatlanirodák alkalmazottaiból, hitelügyintézőkből, munkáltatói igazolást kiadó cégek vezetőiből, ügyvédekből, ügyvédi irodai alkalmazottakból, értékbecslőkből és pénzintézeti dolgozókból álló csoportok követték el a bűncselekményeket. Egy lakó elmondása szerint volt egy cigány származású összekötő, aki beszervezte a cigányokat, és volt egy ingatlanközvetítő, aki a lakásokkal foglalkozott. Állításuk szerint két szerződést írtak alá: az egyik a tényleges vételárat tartalmazta, a másik pedig azt, amit benyújtottak a bankhoz. A két összeg különbségéből a cigány összekötő kifizette az ingatlanirodák alkalmazottait, hitelügyintézőket, a hamis munkáltatói igazolást kiadó cégek vezetőit, ügyvédeket, értékbecslőket és pénzintézeti dolgozókat. A betelepítendő cigányok hamis munkavállalói igazolvánnyal jutottak hitelhez, nem fizetik a törlesztő részleteket, tehát jogosulatlanul laknak az Avason.
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: az ügy két évvel ezelőtt kezdődött, amikor az ügyészség vizsgálatot indított az önkormányzatoknál a segélyezés kapcsán. Ekkor derült fény a szabálytalanságokra, csalásokra. Ugyanis, aki szociális segélyben részesül, az nem lehet „fészekrakó". A szóvivő megjegyezte: 10-15 eljárás van folyamatban az üggyel kapcsolatban. Van olyan eljárás, ahol száz fölött van a gyanúsítottak száma. De van olyan ügy is, ahol már megszületett az ítélet, másfél év felfüggesztettet és több milliós vagyonelkobzást kapott az illető. A „Fészekrakó program" segítségével vidékről költöztettek cigányokat a miskolci Avas lakótelepre. Olyan cigányokat, akik képtelenek betartani a civilizált együttélés alapvető szabályait.
Ahogy leparkolunk az Avas lakótelep közepén, máris beigazolódni látszik, amit addig csak hallomásból ismertünk. Kiszállunk az autóból, az egyik lakásból üvöltözés szűrődik ki, valaki azt mondja, ne csodálkozzunk, ez errefelé teljesen természetes. Iskola- és munkaidőben vagyunk, mégis rengeteg a tétlenkedő, sétáló, szotyizó cigánygyerek és felnőtt a parkokban. Ahogy közeledünk, az egyik lépcsőház felé, látjuk, hogy egy nő próbál élelmet szerezni a kukából, körülötte bokáig érő szemét. Becsöngetünk a lakótelep egyik közös képviselőjéhez. Elmondja, hogy szomorú a helyzet az Avason, mióta beköltöztek a „fészekrakók". Elindult a lejtőn a társasház. „Eddig volt 1,5 millió megtakarításunk, mióta ötvenöt családból tíz nem fizet közös költséget, 1,8 millió forint mínuszban vagyunk."
A közös képviselő mesél, mikor megjelenik két cigányasszony. Belehallgatnak a beszélgetésünkbe. Nem sokáig bírják szó nélkül, egyszer csak elkezdenek velünk üvöltözni. „Ne csak a cigányokat szidják! Van olyan magyar, aki putrisabb, mint a cigány. Ezt a nőt is meg fogjuk verni, az első emeleten." A közös képviselőtől közben megtudjuk, hogy a cigányok haragszanak az idős nénire, mert már többször is szólt nekik például olyan esetekben, mikor ürülékkel dobálták az ablakát. Közben a cigány nők folyamatosan kiabálnak: „Itt a cigányokat lenyomják, a magyarokat felemelik. Csúcs, amit csinálnak a cigányokkal." Elmondásuk szerint fizetik a közös költséget, csak akkor nem fizették, amikor albérlőik voltak. Ők is „fészekrakók", azt nem lehet tudni, igazat mondtak-e az albérlettel kapcsolatban, mindenki döntse el saját maga. Bemennek az ajtón, de még így is lehet hallani: „A rák egye ki a beled." Ránézünk a közös képviselőre, csak ennyit mond: „Hát így élünk." Hozzáteszi: elég hamar elfogy a romák türelme, de amúgy is kiabálva beszélnek. „Igyekszünk velük nem szóváltásba keveredni."
A képviselő csak mesél, mesél, például azt, hogy egy hónapig nem volt lift - finoman fogalmaz - a nem rendeltetésszerű használat miatt, majd kimondja: szétverték. Csatlakozik hozzánk az „idegenvezetőnk", Simon György is. Felmegyünk vele a tízedik emeltre, megmutatja, hol laktak az önkényes lakásfoglalók, akiket két hete kiköltöztetett a hatósági osztály. Elmondja, volt, hogy 30-40-en is tartózkodtak abban a lakásban. Állandóan ment a mulatozás, olyan is megesett, hogy a lakók egy nap háromszor kihívták a rendőrséget. Mindig elvittek valakit, de másnap már ki is engedték. Megérkezünk. Az ajtó résnyire nyitva, ujjnyi vastagságban áll a szőnyegen a kosz, az ágy lába kitörve, a kárpit felszaggatva, egy tükör pedig összetörve hever a szőnyegen. Simon György elmondja: miután kilakoltatták őket, óriási bogárinváziót hagytak maguk után, tele volt a lakás csótányokkal, sőt a házat is ellepték. Az alattuk lakók például azért költöztek el, mert a gyerekek féltek a rovaroktól. Hozzáteszi: azóta nem szól másról az életük, minthogy mindennap szórnak, fújnak. Mutatja a folyosót, körben vastagon áll a bórsav. (...)


A  beszámoló folytatását elolvashatja a Barikád hetilap legfrissebb számában!

(északhírnök.hu)

Címkék: közösség barikád szomszédok közbiztonság fészekrakó északhírnök

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr132801486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilárd Hanvay 2015.06.16. 16:26:06

KI AZ AVASI-LAKÓTELEPRŐL A FÉSZEKRAKÓ CSALÓKKAL.
süti beállítások módosítása