Az avasi szocialisták módosító indítványáról a városi közgyűlés dönt a jövő héten.

forum_0302

Lakossági fórumot tartott szerdán délután, este két avasi önkormányzati képviselő, Varga Gergő és Földesi Norbert a Herman Ottó Általános Iskolában. A fórumon elsősorban az ilyenkor szokásos egyéb problémák megbeszélése mellett természetesen jórészt a Fészekrakó ügyről volt szó. Mint ismert, a csalással lakástulajdonhoz jutó emberek nagy része nem fizeti a közösségi költségeket, nehéz helyzetbe hozva ezzel a társasházakat. Erre megoldást kell találni, különben csődbe jutnak a lakóközösségek. A képviselők, akik ebben az ügyben már többször kérték a városvezetés segítségét, bejelentették: módosító indítványt nyújtanak be a város idei költségvetéséhez, javasolva, hogy az avasi csődbe, vagy csődközeli helyzetbe jutott társasházak támogatására 30 millió forintos támogatási alapot hozzanak létre. A forrást is megjelölték: a Miskolci Kommunikációs Kht. támogatására szánt 100 millió forintot csökkentenék 70 millióra.

A költségvetést az önkormányzat közgyűlése a jövő héten tárgyalja, ekkor döntenek a módosító indítvány sorsáról is.

(északonline.hu)

A kérdés továbbra is költői, hol voltak az elmúlt 3-4 évben és miért pont most /ellenzékben/ lett fontos az avasiak élete..

Címkék: fórum közösség képviselő szomszédok fészekrakó északonline

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr992707528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása