Földcsuszamlás az Avason

 2010.12.09. 12:25

Szerdán az Ibolya utcán is megcsúszott a föld azután, hogy kedden a történelmi Avason a Latabár-sor egy szakasza süllyedt meg. Lakóházak egyik esetben sem kerültek veszélybe. Az Avason szerdán műszaki szakemberek, statikusok vizsgálták meg a helyszínt, akik megállapították, hogy az átázott, agyagos talaj miatt egy két évvel ezelőtt épített támfal mozdult meg. Az Ibolya utcán villanyvezetékekre is dőltek fák, a föld elszállítását csak ezek helyreállítása után kezdhetik meg.

15:14

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke a helyszínen a minap.hu-nak elmondta: a szomszédos területen az alapítvány dolgozói vették észre a támfal beomlását, és értesítették az ÉMÁSZ-szakembereit. A lecsúszott földdarabbal egy pár fa is kidőlt, amik ráestek a magasfeszültségű vezetékekre, így azok eltávolítását már folyamatban van. Előzetes felmérések szerint nem okozott problémákat az áramellátásban.



foldcsuszamlas_ibolya.jpg

Jakubinyi azt is elmondta: a területen három család él, akik ebben az esetben bennragadtak lakóhelyükön, hiszen a megcsúszott földdarab elzárta az egyetlen kivezető utat. A területen nincs kiépítve szakszerűen a vízelvezetési rendszer és ez okozza folyamatosan a problémákat. Az alapítvány elnöke szerint az út közútnak számít, ezért a város vezetésével közösen szeretnének majd egyeztetni a későbbiekben annak érdekében, hogy egy szakavatott tervezővel is megvizsgáltassák a fent említett területet, ugyanis a vízelvezetés központilag kiépített megoldása elengedhetetlen a térségben.

13:50


Röviddel ezelőtt ismét földcsuszamláshoz riasztották a Miskolci Tűzoltóság egységeit, tájékoztatta a minap.hu-t Bódi Zoltán tűzoltósági szóvivő. Most a miskolci Ibolya utca végén található hegyoldal csúszott meg, jelzés szerint villanyvezetékekre is dőltek fák. Erre a majláthi helyszínre - hasonló történések miatt - tavasszal már két esetben is vonult a Miskolci Tűzoltóság.
Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense elmondta: mintegy húsz köbméter föld szakadt le az utca végén, a területet a tűzoltóság a közelmúltban átadta az ÉMÁSZ szakembereinek. A föld eltakarításáról a miskolci önkormányzat és a Városgazda fog intézkedni.

Fotók az avasi támfalomlásról.

Képek az Ibolya utcai földcsuszamlásról.


11:30

Orosz Gábor, a miskolci városháza szóvivője a keddi, avasi földcsuszamlással kapcsolatban a MiNapnak elmondta: a támfal nagyjából két métert csúszott lefelé. A támfal építését, műszaki állapotát illetően a vizsgálat nem tárt fel hiányosságokat, a csúszást az utóbbi időszak esőzései miatt megcsúszott, agyagos talaj állapota okozta. Mintegy 300 köbméter föld omlott le, amelynek elszállításáról gondoskodni kell.
- A szakértők megállapítása szerint természeti katasztrófa jellegű eseményről van szó, mellyel kapcsolatban indokolt a vis maior pályázat benyújtása - tette hozzá Orosz Gábor.   

foldcsuszav1.jpg
Reggeli helyzetkép a Kisavasról

Rinyu Zsuzsa katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: a föld mozgását már néhány hete észlelték, az utóbbi napok esőzései gyorsíthatták fel ezt a folyamatot. 

Az elmúlt nyolc évben hét támfal épült a Nagyavason, mintegy 100 millió forint értékben. A szakemberek szerint a területre folyamatosan oda kell figyelni, hiszen egy-egy esőzés alkalmával bármikor kialakulhat olyan helyzet, hogy be kell avatkozni.

ibolyautca.jpg
Ibolya utcai állapot szerdán, kora délután

Az idei évben két támfal épült - az egyik a Bortanya felett, a Petőfi soron, a másik a Lővei soron - a két beruházás összesen csaknem 34 millió forintba került. Az esőzések, és az Avas geodéziai adottságai miatt ezeken a helyeken is megcsúszott az út, veszélyessé vált a közlekedés. A forgalom következtében beszakadt néhány pince is, félő volt, hogy egyszer majd az egész hegyoldal "megindul", komolyan veszélyeztetve a környékbeli épületeket, lakóházakat. A Petőfi soron márciusban, a Lővei soron május elején kezdődött meg a munka, az egyik 13,8, a másik 20 millió forintba került.

A Petőfi soron egy 18 méteres támfalat építettek
, a Lövei soron 24 méter hosszú, 5-7 méter magas fal épül vasbetonból és zsalukőből, dupla rétegben. Múlt év őszén a Nagyavas-Felsősoron is elkészült egy új, vasbeton támfal, több tízmilliós beruházással. Itt is rendkívül balesetveszélyes volt a megsüllyedt, deszkákkal, pallókkal aládúcolt útszakasz, a környékbeli ingatlantulajdonosok régóta sürgették a helyzet rendezését.

(minap.hu)

Kapcsolódó:

Megcsúszott a föld az Avason
Megindult az Avas, de nincs életveszély
Nem a támfal miatt csúszott meg az Avas

Címkék: video pincesor földcsuszamlás minap

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr312504138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása