Lakáskáosz az Avason

 2010.09.20. 09:50

Az Avas lakótelepen kialakult jelenlegi helyzet kapcsán Káli Sándort, Miskolc szocialista polgármesterét, Szegedi Mártont, a Jobbik, és Kriza Ákost, a Fidesz polgármester-jelöltjét kérdeztük. A nyomozásról az ügyészség szólt.
 

Miskolc polgármester jelöltjei szomorúan tekintenek a Fészekrakó Program keretében szabálytalanul beköltözött lakosság okozta helyzetre. A jövőről igen, a múltról és a jelenről nem tudtak mit mondani.

Jobbik

Szegedi Márton és a Jobbik tagjai felháborítónak és elfogadhatatlannak tartják az Avas lakótelepen kialakult jelenlegi helyzetet. Értetlenül állnak Káli Sándor polgármester hangoskodása előtt, véleményük, hogy pont ő és csapata asszisztált a Fészekrakó Program keretében beköltöztetett roma lakosság szabálytalan viselkedéséhez.

„Miskolcon nem tudnak ilyen folyamatok végbemenni egy polgármester tudta nélkül” – jelentette ki.

Úgy látja, hogy Káli Sándor mostani viselkedése, kampányhozzáállásának része. A helyzetet véleménye szerint nem a beköltözött lakókon kell számon kérni, hanem a jelenlegi polgármesteren.

Hangsúlyozta, hogy a Jobbik hatalomra kerülése esetén az ott illegálisan tartózkodókat, akik nem tudnak az európai kereszténység keresztjén morális és erkölcsi normák szerint az ott élőkkel együtt élni, a mai törvényes keretek között kényszer kilakoltatás keretein belül, azonnal ki fogják költöztetni egy közrendvédelmi telepre.

Közrendvédelmi telep?

„A város éves szinten hatmilliárd forintot fizet ki segélyekre. Kell, hogy jusson egy kis aprópénz a költségvetésből, ezeknek a telepeknek a létrehozására. Egyébként Lyukóban, Nyékládházán, és a diósgyőri számozott utcákban ugyanilyen lakásfoglalási problémák vannak. Azokat a politikusokat és lakásokat lepusztító lakókat kell felelősségre vonni, akik részt vettek ennek a helyzetnek a kialakulásában” – mondta a Jobbik polgármester jelöltje.

Fidesz hozzászólás


Kriza Ákos szerint, a programhoz szükséges jövedelemigazolásokat az önkormányzat állíthatta ki, azt azonban nem vették észre az önkormányzat dolgozói, hogy a beköltözés szándékával élő személyek szociális segélyre jogosultak voltak.

A fideszes polgármester úgy fogalmazott: „A gettósodást nem támogatjuk. Jelenleg 550 esetben történt feljelentés, ennek kapcsán az ügyészség nyomoz. A kilakoltatás nem kétséges, viszont a rendőrség és a közterület felügyelet bevonása nélkül a személy- és vagyonőrök képtelenek lesznek elvégezni ezt a feladatot”.

A jelenlegi polgármester


Káli Sándor helyett sajtósa, Veres László nyilatkozott. A polgármester véleménye, hogy annak idején, amikor a kormány elindította ezt a fiataloknak szóló programot, valószínűleg nem számolt azzal, hogy erre bűnszövetkezet jön majd létre, és teljesen más irányba viszi a jó szándékú kezdeményezést.

„Miskolcon sem lenne gond, ha bizonyos ingatlanosok, ügyvédek, banki alkalmazottak nem segítették volna ezeknek a fészekrakós családoknak az Avasra illetve Diósgyőrbe költözését.
Lassan két éve küzdünk azzal, hogy ezeket az együttélés szabályait figyelmen kívül hagyó embereket kiköltöztessük a városból. Létrehoztuk a Városőrséget, hogy nagyobb legyen a biztonság az Avason.

Fodor Zoltánnal, a terület képviselőjével megtettük annak idején a feljelentést, azonban még ma is csak nyomoznak az ügyben, igaz több száz esetről van szó. Amikor pedig már sikerült 12 lakást visszafoglalnunk jött az újabb nehezítő körülmény, az új kormány kiköltöztetési moratóriuma, ami jelenleg is védi a fészekrakós családokat. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kiköltöztessük azokat, akik csalással jutottak ezekhez a lakásokhoz, és az ott élők mindennapjait nehezítik meg életvitelükkel” –írta le a polgármester úr.

A nyomozás

A Miskolci Ügyészség sajtóreferense Martossy György elmondta, hogy több mint két éve folyik nyomozás az ügyben, s közel 500 darab feljelentés történt eddig. Fontos szerepet kapnak a közvetítő személyek, akikhez köthető az adásvételi szerződésekben foglalt összegek meghamisításának ötlete. A vásárlók tehát magasabb összeget írtak a szerződésbe, és az így keletkező támogatási összeg és a tényleges ár közti különbséget lecsípték.

Az érintett lakások száma ötszáz felett van, a gyanúsítottak száma kétszáz körül. Jogerős ítélet eddig még csak egy ügyben született ugyan, viszont több esetben is befejeződött a nyomozás, melyekben az ügyészség vádat emelt. Van, ahol száz feletti a gyanúsítottak száma.

Martossy György elmondása alapján évekig már nem tarthat el a folyamat, mivel a büntetőeljárás szabálya szerint az első kihallgatást követően legkésőbb két év múlva le kell zárni a nyomozást.
A vizsgálódás akkor kezdődött, mikor a nemfizetések elkezdtek szaporodni. Az elmaradások mind a kölcsön visszafizetéséből, mind a közüzemi számlák és közös költség elmulasztásából adódtak.

Az ügyészség az önkormányzattól maradéktalanul megkapott minden olyan információt, mely az elrendelt rendőrségi nyomozáshoz kellett. Az önkormányzat a szociálpolitikai támogatásokra jogosultak nevét adta csak meg a program igénylőiről, vélhetően ezért nem figyelt oda a foglalkoztatási adatokra.

Értesüléseink szerint az OTP vett részt a program összegeinek folyósításában.

Ítélet


Az első elítélt szervező két év börtönbüntetést kapott négy évre felfüggesztve, valamint négymillió forintos vagyonelkobzást is megítélt a bíróság. A lakás vásárlói, akik okirat hamisítással és csalással voltak vádolva, pénzbüntetést kaptak. A lakást eladók nem lehettek tisztában azzal, hogy ki vette jogosan igénybe a szocpolt és a támogatást, így ők nem tartoznak a gyanúsítottak közé.

Kilakoltatás

Az úgynevezett fészekrakós csalások kapcsán a bank tulajdonába kerülő lakásokkal más a helyzet, mint azokkal, amelyeknél a közüzemi tartozások felhalmozódása miatt kéri a kilakoltatást az ingatlankezelő. A bank tulajdonába kerülő lakások újraeladása esetén realizálódhat a kilakoltatás.

Kidobták, megkopasztották!

Értesüléseink szerint az Avason többszáz kilós, a lakóépületek tetején használt vasajtókat dobtak le a lakók a célból, hogy azokat értékesíthessék. A lakóépületekben megfigyelhetőek még a csirketartás, disznóvágás, folyósóra piszkítás problémái is.

Szegedi Márton a Fészekrakó programot a cigánybűnözés és a politikusbűnözés speciális miskolci összefonódásaként látja.

(hírextra.hu)

Címkék: képviselő közbiztonság hírextra fészekrakó

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr862309350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása