Megnyílt az Avasi Ajándéküzem

 2009.12.11. 22:21

Megnyitotta kapuit az avasi aluljáróban az Ajándéküzem, ahol december 17-ig kézműves műhellyel várják a gyermekeket, az idősebbek pedig egy apró meglepetéssel járulhatnak hozzá az ajándékgyűjtési akcióhoz. Hétköznap 16 és 18 óra, hétvégén pedig délután kettő és este hat óra között tart nyitva az Avasi Ajándéküzem.

A megnyitó a Kazinczy Ferenc Általános Iskola diákjainak műsorával kezdődött a megnyitó az avasi aluljáróban, majd a kézműves műhelyben a kicsik gyöngyből készítettek karácsonyi ajándékokat. Lehner Henrietta, az Avasi Kulturális és Sportegyesület szóvivője elmondta: ez az "ajándéküzem" azért lett kitalálva, hogy a gyerekek saját kezükkel is ajándékokat tudjanak készíteni a szüleiknek. - Tudjuk, hogy ha van is zsebpénzük a gyerekeknek, az nyilván nem nagy összeg. Itt szakemberek segítségével kreatív és interaktív módon, saját maguk készíthetik el készíteni szüleiknek és a család többi tagjának az ajándékokat.

A karácsonyig tartó program során ajándékgyűjtési akciót is szerveznek a rászorulók számára. Káli Sándor polgármester megnyitó beszédében azt kérte, hogy a nehéz körülmények ellenére, aki teheti, valami apró ajándékkal járuljon hozzá a szegényebbek karácsonyához. A szervezők cipősdobozokban várják a felajánlásokat, amelyeket majd a Magyar Vöröskereszt segítségével osztanak szét a rászorulók között. Az adományozók pedig belépőjegyet kapnak a december 18-án, az Avasi Gimnázium Színháztermében tartandó Karácsonyi Gálára. Másnap rendezik meg az úgynevezett Mindenki Karácsonyát az avasi Postánál, ahol egy tűzoltóautó segítségével fel is lehet díszíteni a fenyőfát.

(minap.hu)

Címkék: rendezvény minap mikom.hu mikom

A bejegyzés trackback címe:

https://avas.blog.hu/api/trackback/id/tr851591512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása